-Levi. Az egyetlen mocsok most csak én vagyok, de nem érdekel.
Karcos, rekedt volt a hangod.
-Mhi..ről beszélsz?
Rám néztél. Mámorban fürdő, ködös ég kék íriszeiddel.
-Mert mióta megismertelek. Vágytam erre, hogy vágysz majd rám. Ezért tettelek a Hadnagyommá, hogy mindig velem légy.
A nyakadba kaptad a lábaim és még mélyebbre süllyedtél bennem.
-Nem érdekel a múlt, viszont az igen mi lesz ezután.
Lehajoltál vad csókra kérve, ami amellett mily izgató volt kibaszott kényelmetlen is.
Újra eltaláltad azt a pontot, a kezedbe vettél és végre élveztünk.
-Tch...kezdhetek takarítani.
Morgolódtam levegőért kapkodva, te pedig még lihegve nevettél a nyakamba.
j
