Az ítélet

Szombat

Ahogyan nagy nehezen kikecmergett az ágyból a legelső gondolata az volt hogy azon a napon Szombatot írtak. Ez persze nyilván megkönnyítette az életét, hiszen a Szombat meglehetősen nyugodt nap volt. Ígyhát ráérősen tapsolt egyet miután kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait. A fények azonnal felkapcsoltak, olyan élesen megvilágítva a fakó helyiséget mintha csak a nap ragyogta volna be. a lány megérintett két gombot a ajtó mellett és a szoba hirtelen megváltozott: az eddigi fekete falak hirtelen kékké váltak. Ablakok jelentek meg melyeken keresztül beszűrődött a nyári nap perzselő de vidám sugara, s madarak halk csivitelése töltötte be a helyiség csendjét. Persze csak szimuláció volt, de Kim úgy érezte hogy szüksége van erre. Szimuláció nélkül már rég megőrült volna, ha másban nem, hát ebben biztos volt. A szobából nyíló kis helyiségbe ment, majd gyorsan lezuhanyzott. Nem volt egy kellemes dolog, hisz amint kiélvezhette volna a melegvíz áldását, a zuhany már le is kapcsolt. Visszament a szobába, és lassan felvette a fekete ruhácskát, a bőrkabátot, és az újjatlan kesztyűt. Haját most egyetlen kontyba fogta, majd felkapta a csizmáját, bekapott egy rágót és már indult is. Mivel a telepen elég kevés volt a vele egykorú ezért ilyenkor, hétvégenként mindig a Romoknál találkoztak. Amikor apjának azt mondta hogy a Romokhoz megy, a férfi azt hitte hogy viccel, hiszen a gyártelep egésze tele volt a régi idők koszos romjaival. De Kim és a barátai valóban a Romokhoz mentek, mely egy külön kis eldugott része volt a telepnek. Nem sokan tudták hogy ott van, vagy ha tudták akkor is kerülték mert az elfajzott állatvilág is odament és nemkülönben nem nézett ki egy kicsit sem barátságosnak a hely...a Romok egyébként egy régi templom maradványai voltak, Kim pedig egy cseppet sem tartotta azt veszélyesnek, vagy elvetemültnek. Ahogyan kiment, féloldalas táskából előszedte a PLB-t ( portable long-range protection bracelet) mely egy kis ezüst karperecnek nézett ki. Ez az eszköz képes volt hosszú hatótávolságokról is kommunikációt biztosítani, valamint vagy ezer funkcióval rendelkezett és majdnem mindenkinek volt ilyen. Egyedül a segédmunkások nem kaptak PLB-t, Kim apja szerint mert ők annyira biztonságban voltak hogy nekik nem kellett, a lány pedig úgy gondolta hogy ők azért nem kaptak mert a cég nem tartotta a segédeket fontosnak. De mindig ez volt...ő és az apja nagyon másképp látták a világot. Különböztek mindenben, csak külsőleg nem nagyon.  Ugyanis a lány inkább a férfira hasonlított: középmagas volt, sötétbarna szemei voltak, és kékesfekete haja. Az arcvonásai, a gesztusmimikája, a testfelépítése, a gyorsasága: ezek mind az apjára emlékeztették a telep lakóit. Megigazította a karperecet, és folytatta az útját kifele. Csak intett az apjának, majd feltette a fülest és egy lassú melódiát kezdett el hallgatni. Szokásos Szombati légkör uralkodott odakinn, a szokásos elnéptelenedd utcákkal. A szimulált égbolt mint mindig úgy most is kék volt, és a szimulált napsugár is éppen olyan vidáman sütött mint minden egyes napon immáron évek óta. Megállt az ajtó előtt s éppen ezért megforgatta a szemeit. Úgy érezte magát néha mintha egy koszos üvegpalotában élne... csak épp soha nem tudhatja majd meg hogy mivan odakinn, a falakon kívül. A telep hatalmasnak tűnt, és habár az is volt, Kim minden kis zegét-zugát ismerte már... hat éves kora óta itt élt... tíz éve. Tudta hogy a telepen összesen 300 ember él, tudta hogy az utcák, az égbolt és olykor még a szél is csak egy nagy szimuláció, hisz maga a telep inkább hasonlít egy hatalmas fémkolóniára mintsem egy valódi lakhelyre. Egy bezárt kocka.. falakkal... üvegtelen ablakokkal. Soha nem látta még a szimulációkon kívül, de így tudta elképzelni. Mint egy valóságos börtönt. Kimnek nagyon nagy volt a fantáziája. Amikor rajzolt esténként a naplójába, a madarakat látta repülni, a lovakat szaladni és a fákat hallotta ahogyan susogtak a hideg szélben. De a valóságban mindezeket még sosem látta - igazából. Bármit megtehetett, de nem mehetett ki a telep falain kívülre. Pedig kíváncsi volt. Ám ha kérdezősködött apja nem beszélt, így néha, mikor összejött a barátaival próbáltak nyomozni. Csak négyen voltak, ő, Aris, Heather, és James. James volt a legidősebb közülük, elmúlt már 18, mégis képes volt mindent elbohóckodni. James komolytalan volt, hiába érezte magát a kis bandájuk vezetőjének. Kim tudta hogy az igazi vezetőjük mindig is Heather lesz. Furcsa volt, mert nemcsak a kor kötötte össze őket hanem a szüleik is: ugyanis mindegyikük szülője a fegyverkutatásban volt jeles. De igazán ezen sosem gondolkodtak... Kimberlyt,Heathert,Arist és Jamest jobban érdekelték a telep rejtélyei és a külvilág...és Kim már alig várta hogy találkozhasson velük. 

Bekanyarodott a rövidke utca leágazásánál, majd hirtelen megállt. Valamiért a PLB lefagyott és nem akart több számot közvetíteni a fülesbe. 

" A francba már.. " - Morogta oda a lány saját magának, majd megrázta a karperecet, de a kattogáson kívül nagyon nem adott más életjelet magából az eszköz. - " Argh!"  - Csapkodni kezdte, mire visszakapcsolt a rendszer s a szomorkás gitár számot hangosabbra kapcsolta. A hirtelen felhangosodó zene miatt azonban Kim hátra ugrott, s kishijján elüttette magát egy szemétszedővel. A kocsira emlékeztető gép jóval magasabb volt mint ő maga, és egyetlen pillanat alatt laposra tudta volna lapítani. Szerencséje volt hogy meglapult a házfal mellett, így pont mellette ment el a gép. 

" Nem tudsz vigyázni kislány!" - Ordibálta a gép vezetője dühösen. Kim elkapta az arcát, és az ijedtségtől meg se szólalt csak állt ott, nem messze a szemét ledobó szervíz folyosótól, s mikor végre eltakarodott a hatalmas pöfögő gép kinyitotta a szemeit. 

~ Ez meleg volt... ~ Gondolta magában. ~ Legközelebb óvatosabbnak kell lennem, már ha élve akarok hazajönni ~ Egy pillanatra elgondolkodott azzal a gondolattal hogy mi lenne ha nem menne aznap haza. Pazar, s csábító gondolat lett volna Heathernél aludni, s nélkül hogy szólna. Talán még az apja észre is venné hogy ő létezik.. de aztán azonnal el is temette ezeket a gondolatokat. Nem.. nem teheti meg.. egyszerűen nem. Nem hozhatja aggodalomba az apját már megint. Így is megtette már egy párszor,hálátlanság lett volna tovább folytatni a destruktív viselkedését.. vagy mégsem? Hmmm... - Halovány mosoly jelent meg arcán. Miért is ne? Megérintette a karperecet, s a kis holografikus mezőn elmentette az ötletet. Lesz ami lesz.. van még egypár óra hátra ebből a napból. - Tette hozzá csapongó gondolataihoz. Megigazította a táskáját, s megint elindult volna mikor azonban megpillantott valamit... egy kezet...de csak a szeme sarkából..... Egy pillanatra lehunyta szemeit, majd megint kinyitotta őket ám a kéz még ott volt. A kéz ott nyújtózkodott egyenesen a szemét kupacból. Habár nem akart odafordulni, de Kim mégis megtette azt. Elméjének kíváncsibb fele most teljesen utat tört magának, s odalépett a hatalmas szemétkupachoz melyből egy kéz nyúlt ki a semmibe. Kim érzelem mentesen nézett a kézre, s föléje emelte a karpereces kezét. 

" Katt. " - Mondta halkan s fényképezőgép halk kattanása jelezte hogy a PLB lefotózta a kezet. - " Hello próba baba. " - Mosolyogta meg a dolgot. Letérdelt, óvatosan a szemétkupac mellett. Kiszaggatott nadrágjának amúgy is mindegy volt mondjuk, de azért csaknem akart beletérdelni egy üvegdarabba. Aztán óvatosan ásni kezdett. A szemét elég furcsa kifejezés volt az egyébkénti kincses bányára, mert volt ott minden: csavarok, elemek, műanyag darabok, heggesztőgépek melyek félig még működtek... régi szerszámok... üres fegyver csövek... mindent amit a cég kiselejtezett ide hordtak, de senki sem túrkált bennük mert a telepesek szerint használhatatlan kacatok voltak csak. De amit Kim aznap talált az koránt sem volt használhatatlan....A lány megállt hirtelen ahogyan a szemét ásás aljához ért. A kéz tulajdonosa.. egy ember volt. Egy férfi... melyen csupán egy szürke póló volt, és egy egyszerű nadrág. Fiatal arca volt, szőke haja, de a szemei csukva voltak. Élettelen s hideg volt de a keze előre nyúlt.... mintha ki akart volna jutni. Kim ijedve kapta a szája elé a kezét mert hirtelen nem is tudta mit tegyen..azt hitte hogy a fickó meghalt.. ám mikor felállt akkor pillantotta meg hogy a férfi sérült: a lába egy darabja csúnyán meg volt tépve. S a helyett hogy húst s vért látott volna, alkatrészeket látott. Huzalozásokat, mint egy gépben... A lány rátette a kezét a jéghideg arcra, és akkor tudatosult benne csak hogy ő nem lehet egy ember. Nem lehet egy hulla sem, hisz a cég nem tenne ilyet. 

" Te egy android vagy... "