Az ítélet

Szikra a házfalon

Ahogyan lassan felült pólójáról a földre estek a kidobott, csillogó kacatok. Az esővízben azok fémesen megcsillantak, s mint egy tengernyi mozgó ékszer vissza estek a megannyi többi közé tompa hanggal. A férfi mereven ült, s pillantása ütközött Kimberly pillantásával. Szőke haja az esővíz miatt most lelapult a fejére, kék szemei fénytelenül, mereven a lányt pásztázták miközben elgondolkodott. Kim nyilvánvalónak találta hogy az ismeretlen épp gondolkodik azon hogy hogyan köszönhetné meg a váratlan megmentést, ám szép szavak helyett valami teljesen mást kapott válasznak:   

" Miért mentettél meg? " - Tört elő belőle hűvösen a kérdés. A lány a goromba reakciót megmosolyogta, és egy rövid idő után így válaszolt:

" Mert rászolgáltál arra hogy megmentselek...."- Fejtette ki egyszerűen.Közelebb húzódott hozzá s megfogta a jég hideg kezét. Az android döbbenten nézett a kézre mely az övén pihent, s egy pillanatra elcsöndesedett. Nem számított efféle közvetlenségre. Megszokta már a távolságtartó,lenéző embereket. Kereste a megfoghatatlan szavakat ugyanekkor, s az érzést, hogy most hálás legyen-e vagy inkább szomorú. Még nem döntötte el, még nem tapasztalta se a hálát se a szomorúságot. Miközben megszorította Kim kezét gyengéden még mindig ezeken gondolkodott, ám kettőjük közül a lány szólalt meg előbb:

"Te több vagy valami szemét darabnál. Jóval több!" - Folytatta lelekesen.- " Ezért mentettelek meg. Ezért kell velem jönnöd. Itt nem maradhatsz! Csak beolvasztanának...."- A férfi ingatta a fejét egy pillanatra. Mintha nem akarta volna elhinni egyetlen szavát sem a lánynak. Ami azt illeti,Kim látta rajta hogy nem is hisz neki. A szemetet nézte maga körül akaratlanul is,melyben ült, ami teljesen körül vette őt, s arckifejezése a sterilről hirtelen az elkeseredettbe fulladt. Hogyan is hihetett volna Kimberlynek amikor egy nagy halom roncson ült már ki tudja mióta? Hogyan hihetett abban a gondolatban hogy rászolgált a megmentésre, mikor akiket szolgált eldobták őt, egyenesen a kukába?  

" Ebben honnan vagy annyira biztos?" - Tört elő belőle a kérdést, s megint felpillantott a lányra. " Biztos vagyok benne. Hisz itt beszélgetünk nemde? " - Vágott egy grimaszt Kim.- " Nem szoktam a szeméttel beszélgetni...úgyhogy következtetésképp te nem is vagy az. "- Az android erre nem válaszolt. Logikus volt a feltételezés, de nem akarta megerősíteni egyenlőre. Nem tehette, bár úgy érezte hogy igaz....Fel akart állni, ám a törött lába miatt visszaesett a kupacba abban a minutumban.  A szeméthegy hangosan csattant egyet ahogyan ráesett, s pár fémkanna megreccsent a súlya alatt. Kim oda akart volna kapni, hogy ne essen akkorát, de már mindegy volt.  

" Minden.. rendben? " - Tette fel tétován a bekövetkezett csöndbe a lehető legrosszabb kérdést ami legelőször eszébe jutott. 

"Furcsa hogy ezt kérdezed..." -  Válaszolta a gépezet, s kortalan arcán egy penge éles mosoly jelent meg.- " Te is tudod biztosan,eltörött a lábam...elferdült egy tartó pillérem...megütöttem magam, emlékszem arra mi történt... leestem...onnan felülről. ..." - Felnézett a magasban lévő ledobó csőre, s pillantását követte Kim is. - "Node  akárhogy is..."- Folytatta.- "Nézz körbe! Megérdemlem vagy nem.. ez most mind nem érdekes... Hisz ez egy szerviz folyosó! Zsákutca. Innen még soha nem sétált ki semmi sem a szemétből. És tudod miért nem? Mert ami itt van annak már többet nincs értelme. Mint ahogyan nekem sincs több értelmem a gyárban. Kiszolgáltam a feladatom, és halálra lettem ítélve. - Felemelte a kezét mely még percekkel ezelőtt a semmibe kapaszkodott, s ökölbe szorította azt: mintha egy halovány emlékkép mégis előásta volna magát a sérült memóriájából. -  " Mások azt mondták már semmire nem vagyok jó.... öreg vagyok.. " - Mormogta halkan, ezúttal kerülve a lány mindent átható pillantását. - "És ha te innen elviszel bajba kerülsz. Butaság volt az hinned hogy megmenthetsz... De köszönöm...Menj haza kérlek."- Folytatta immáron a szemeibe nézve.- " Nem akarom hogy bajod essen miattam. Nem érek annyit. Nem érek én semmit sem."- Ahogyan befejezte a mondatot, Kim elszomorodott. Egyetlen másodperc is elég volt ahhoz hogy tudja hogy az apja cége tette ezt ezzel a gyönyörű kreálmánnyal. Képesek voltak elhitetni vele hogy immáron ő már nem jó semmire sem, és csakúgy kidobták mintha egy élettelen fadarab lett volna.