Az ítélet

Az életmentő

A szinte steril arc szép vonásai rezzenéstelenül pihentek a hideg keze alatt. A kék szemek csukva maradtak, mintha csak aludna a tulajdonosuk: egy örökkévaló, hosszú álmot. Meghalt talán?- Tette fel magában a kérdést a föléje hajoló lány.- Dehogy! Hiszen az androidok nem tudnak meghalni.Csak ki van kapcsolva.... Vagy nem? Nehéz lett volna ez megmondani... egy ilyen "gép" maga volt a kettősség Kim szemében. Ott volt benne az ember, és mégis gép volt. Ott volt benne hogy nem tűnt hibásnak, s lehet, mégis az volt.Kim sóhajtott, és megcsóválta a fejét. Ez nem stimmelt... a Cég, csakúgy nem dobna ki a szemét közé egy kész terméket. Meglehet volt rajta valóban egy elhanyagolható kis hiba, egy karc a lábánál, de az android tökéletes állapotúnak tűnt:épp csak nem volt aktív üzemmódban. Végig simította az arcát, majd a kezét is, és már nem is félt annyira. Igaz egyedül volt, egy szeméthalom mellett, de az ilyesmi szinte sose zavarta őt. Nem volt társasági lélek, és szeretett nyomozni.Különben is! Eddigi élete nagy részét egyedül töltötte... A többiek meg megvárják, bármilyen sok időre is tűnne el, ezt le merte fogadni. Semmit nem veszíthetett azzal ha egy kicsit késik.Félre söpört egy kékes fekete tincset a füle mögé, s elkalandozott a pillantása az ismeretlenen.   

" Mesélj nekem....Vajon miért dobtak ki téged? " - Kérdezte tőle, mintha csak figyelne rá a kővé dermesztett férfi. Levette a kezét róla, s tovább pásztázta a kortalan vonásokat. A tiszta, makulátlan arcot ami most a használt alkatrészek és a hibás áruk közt pihent. Egyszerűen nem tetszett Kim-nek a dolog...Túl jól ismerete a Céget, és az apját is, ahhoz hogy tudja hogy az ilyesmi  nem kukába való.- " Sérült vagy, de csak azért mert nagyot eshettél...valahonnan...talán a ledobó csőből... (?)"  -  Kimberly felnézett. Magasan a két gyárépület közt, fenn az emeleteknél egy széles fémcső lógott ki a falból. Ez a fémcső olyan volt akár egy csúszda: bármit bele lehetett tenni, hogy aztán a dolgok amik nem kellenek senkinek se a szerviz folyosóra, majd később a zúzdába kerüljenek újra feldolgozásra. Odafönn a messzeségben valahol a csövek összefutottak: s így a praktikusság kedvéért mindkét épület dolgozói ki tudták dobni azt ami nem kellett. Kim (és még pár leleményesebb ember ) nagyon jól tudta hogy a Cég nem csak használhatatlan dolgokat hajít ki, hanem minden félét: gyakran olyat is amik még értékesek lehetnek. A lány már sokszor talált itt különféle kacatokat, melyek aztán elég jó pénzt értek neki: volt ott adathordozó, vagy bináris kalkulátor, szingularitás detektor, sőt még egy páncél darabok is. Node arra még ő sem számított hogy majd egy komplett androidot fog találni! Ez a dolog teljesen felvillanyozta most őt, és elhatározta hogy kinyomozza, miért dobták szemétre a "gépet". Tekintete a több méter magasban lévőcsőről, az élettelen testre vándorolt. A sérülés a lábánál volt, így biztos volt benne hogy a zuhanás miatt lett rajta. Kár hogy megsérült... - Gondolta magában - Elég tökéletes,bár így egy kicsit megtöri az illúziót.- Hirtelen azon kapta magát ekkor hogy nem sajnálja az ismeretlent, hanem csodálja. Egy gyönyörű kibernetikai gyártmánynak látta, szinte tökéletes, mesébe illő arccal. 

" Olyan vagy mint egy festmény...Ez most bók volt..." - Kifújta a levegőt, s folytatta. - "Oké, nem beszélsz. Így is jó. " - Megvonta a vállát, majd elgondolkodott.- "Akkor most nyomozni fogunk egy kicsit. "-  Biztos volt benne hogy amikor az ismeretlen, új barátját kidobták a ledobóból még aktív volt. A semmibe kapaszkodó kéz is ezt erősítette benne. A férfi ruhája sem adott számára nagyobb támpontot, hisz az csak egy egyszerű póló s egy nadrág volt. A póló jobb oldali részénél kis nyomtatott betűkkel ez állt: " A CÉG TULAJDONA". Nyilvánvalóan...De miért tették ki??? Ráadásul így, hogy még aktív volt, hogy kapaszkodni akart.... Megannyi kérdése volt, s bárhogy is gondolkodott, tudta,  hogy ezen kérdésekre magától nem fog rájönni. Hiába nézte őt meredten, az arc nem válaszolt. A csukott szemek nem mondtak semmit sem. Csettintett egyet ahogy a felismerés sugara belé hasított.

" Ébredj fel, Csipkerózsika... " - Morogta maga elé a lány, majd inkább letérdelt. Fölé tette a kezét. Lágy, lilás színű fénysugár vándorolt végig a férfi arcán, s a testén is, ahogyan a PLB segítségével csinált róla egy scann-t. Miután a fénysugár eltűnt, Kim közelebb emelete magához a karját, hogy láthassa az eszköz milyen hibát vélt felfedezni az androidban. Egy holografikus táblán nézegette a megjelenített adatokat. 

" Oh, bingó...!Eltörött a lábad..." - Elhúzta a száját... ez egy elég súlyos probléma volt.  Ha egy embernek eltörik a lába orvoshoz megy... de mit csináljon ő egy androiddal? Egy pillanatra lehunyta a szemeit, és hagyta hogy pár esőcsepp lefojjon az arcán. Kiszámíthatatlanok voltak az időjárás-szimulációk. Esőre például aznap nem számított.... Nehezére esett elhatároznia magát, mivel ezernyi dolgot gondolt végig: azt hogy milyen következményei lehetnek annak a legrosszabb esetben is ha hazahoz egy androidot. Mert igen, megfordult benne a gondolat. Dehát miért is ne? - Gondolta. - Igaz mégcsak 16 éves, és neki nem lehet ilyen gépe- hivatalosan. Kinyitotta a szemeit, és ahogy találkozott pillantása újra a tökéletes arccal, rájött hogy nem érdeklik a szabályok, vagy azt hogy apja mit enged, és mit nem. Megsajnálta a kukába hajított arcot, és kíváncsi volt rá. Kíváncsi hogy ki lehet őt, hogy mit szeret vagy mit nem, hogy érez-e fájdalmat úgy mint ő, vagy hogy tudja-e milyen a magány. Hallja-e az elektronikus zümmögést, és a mindent átható dörömbölést mely átszövi a telepet. Kim már nem a kidobott szemetet látta benne, hanem egy megmentésre szoruló valakit. Beprogramozta a PLB-t hogy keressen lehetőségeket arra hogy felébressze az androidot az időleges kómájából, és várt. Várta hogy a gép tegye a dolgát, hogy számoljon helyette. Küldött egy rövid szöveges üzenetet Heather-nek,hogy késni fog a találkozóról. Aztán csak várt...várt és várt. Úgy tűnt már órák óra ott ül a kidobott kacatok között várva a csodát mikor pittyegést hallott.  Nem tellt bele pár perc s halk pittyegést hallatott a PLB. Olyan pittyegést melyet még Kim soha nem hallott a géptől.Szinte azonnal a gépre kapta a pillantását. 

" Szép munka. " - Megveregette a karperecet, mintha az valamilyen állatka lett volna, s elégedett mosollyal emelete a azt megint csak az android fölé. Lágyan megérintette az egyik interfész kijelzőt és kérlelő tekintettel suttogta a hideg szélben: 

 " Ébredj!"  - A PLB rezzent egyet, majd megint. Hideg, kék fényt sugárzott az android mellkasába egy-egy pillanatra. A rezzenések után mindig csak egyszer. De a gép csak feküdt, mintha már nem lenne kedve megint az élethez. Keze a semmibe kapaszkodott mereven,az esőcseppek végigfolytak a fal fehér arcán. Kim lejjebb engedte a kezét, és egyre idegesebb volt. Kíváncsiságában szerette volna életre kelteni az androidot, de most már az a kíváncsiság átment szomorúságba. Még lejjebb vitte a kezét, és igazított egyet az ezüst színű karperecen még mielőtt az rossz oldalára fordult volna a rezgések közepette.

" Gyerünk már..." - Feljebb csavarta az energia leadást, majd figyelt. Figyelte az arcot, a csukot szemeket, s szíve egy fokkal gyorsabban kezdett el verni. A PLB ekkor már a maximum energia leadáson dolgozott, s tudta, hogy ha ennél magasabbra kapcsolja akkor a kis gép elemeire robbanhat...Még lejjebb vitte a kezét, s így a karperec nekikoccant az android mellkasának. Az energia leadás már-már aggasztóan magas volt mikor a férfi hirtelen megmoccant. Balra kapta a fejét, a keze összecsuklott a levegőből a földre s mély lélegzeteket vett, ugyan úgy mint amikor egy valódi személy tér vissza a halálból. 

" Nah végre!" - Mosolyodott el Kim, s elkapta a kezét. Két gombot megnyomva leszedte az energia leadást, s a térdeire ült. Az eső ekkor ha lehet még irritálóbb volt, s a kellemes tavaszi "zuhanyból" átkapcsolt valami komolyabb zivatarrá. A lány a feje fölé tette a bal kezét, mintha így meg tudta volna védeni a haját a nedvességtől. Ez persze lehetetlen volt, így mindketten bőrig áztak. A szemétkupacon fekvő android a lányra nézett, kék szemeimben a meglepődöttség lángja csillant.  - " Jó reggelt. "-  Hajolt közelebb Kim hogy jobban megszemlélhesse az ismeretlent. - " Úgy tűnik mégse vagyok olyan buta, sikerült feléleszteni téged. Köszönd meg nekem. Azt hiszem megmentettem az életedet. " - Örömében még az eső sem érdekelte őt, s gyerekesen elnevette magát. - "Életmentő lettem. "