Lehet, hogy baromi nagy bajba kevertem magam.
Szóval, ja. Ha praetor jelölt vagy semmiképp se küld a tábori jóst egy heti kényszerszabadságra. Ez fontos!
De, hogy mi is történt? Kedves Octavian úgy gondolta, hogy kihasználja a fiatal koromat és csendes támadást indít a görögök ellen, mivel ő a tapasztaltabb meg minden egyéb hülyeség. Na, persze! Szóval amiért, hogy folyton a nyakamon lóg - mert még mindig a társam, amiatt, hogy Reyna a Félvér Táborban van én pedig túl tapasztalatlan vagyok- tudott róla, hogy Hazel és én végigjárjuk egy picit Új Rómát mivel régen volt már közös programunk. És sok minden elmaradt. Végre jól éreztem magam, hogy nem kell semmi miatt aggódni, amikor az egyik lár - igen, a lárok a lila szellemek- odaszált hozzánk.
-Úrnőim! - köszöntött minket egy meghajlással. (itt megjegyzem, hogy ez csak az Alvilág gyerekeinek jár, mivel a hatalmunkat rajtuk is be tudjuk vetni). - Van egy hírem.
-És mégis mi az? - kérdeztem türelmesen. Nem szabad sietettni őket, mert megsértődnek.
-A Légió a határban gyülekezik. Az ötödik cohors legnagyobb rangú centuriójának és a Légió vezérének nem kénne ott lenni?
-Hogy mi van?! - kérdeztül egyszerre Hazellel és robogtunk is a határ felé.
Szerencsére nem az egész Légió volt ott. Nagyjából nyolcvan ember. Octavian épp szónoklatot tartott. Annyira belemerült, hogy nem is vett észre minket.
-Légió! Eltörjük, hogy a dicső Táborunk egy tapasztalatlan, fiatal lányka kezében legyen, aki még Plútó lánya is? Nem láttátok, hogy milyen befolyásolható? Ő és Reyna is lepaktál a görögökkel, ahelyett, hogy elpusztítanák őket! Pedig mit tett Róma a fénykorában? Amikor minden ember hitt az istenekben? Lerohanta őket! Elfoglalta a területüket! Nekünk is ezt kéne tennünk! Ki van velem? Ave, Roma! - kiáltotta, mire a csapaton általános éljenzés lett úrrá.
-Úgy utálom! - nézett utálkozva Octavianra Hazel. Ez nagy szó, mert a nővérkém tényleg, mindenkiben a jót akarja látni.
-Szerinted baj lesz belőle, ha csinálok valamit?
-Nem. Mindenki utálja csak sokan félnek tőle.
-Akkor jó.
-Hé, Octavian! - kiáltottam a leghangosabban. Hazel az ereje segítségével egy fekete követ idézet meg alattam ami a tömeg fölé magasodott. Az én erőm csak pici kavicsokat mozgat. De a halottidézésben jó vagyok. - Szerinted könnyen befolyásolható vagyok? Meg akarod támadni a görögöket? Akkor küzdj meg velem! A régi Róma idejében is így rendezték a dolgokat! Vagy félsz kiállni ellenem? - patthelyzetbe hoztam. Tudja, hogy jobban harcolok, de nem mondhat nemet.
-Kiállok ellened, praetor!
-Akkor kezdjük is! Minden megengedett és első vérig megy! Rendben? - kérdeztem miközben elugrottam a szikláról.
Beleegyezett. Elővettem a kardom ő pedig a tőrével kalimpált.
Neki estem. Minden dühömet belesűrítettem a támadásba, és gyorsan hátrálásra is kényszerítettem. Körülöttünk döbbent csend, de nem bántam, hogy mindenki ránk figyel. Legalább tudni fogják, hogy ne kezdjenek ki velem.
Vegyük kicsit látványosabbra a figurát. Kinyújtva a fél kezem figyeltem, ahogy csontvázak másznak ki a földből. Csak gyülekeztek a hátam mögött, parancsra várva. Aztán megtörtént a baj. Egy átlagos szúrással támadtam, de nem védte ki és szépen hason szúrtam. Szerencsére nem volt komoly, egy hét és semmi nem fog erre emlékeztetni nyugtattak meg a felcserek.
-Remélem mindenki látta! Ha valaki mégegyszer megkérdőjelezné a hatalmam azzal nem leszek ilyen kedves! - kiáltottam majd elrobogtam a szállásom irányába. De jó érzés volt!
Eskü:
Szóval én, Anna, Új Róma praetora esküszöm rá, hogy védeni fogom a Tábort, nem nagyon fogom kinyírni Octaviant, mindig tartok a Táborban macskakaját (oké, ez nem tudom honnan jött), kedves leszek a jóképű idegenekkel, hátha istenek, és minden egyéb hülyeségre, ami ilyenkor kell!
