Cselédlányból szerető

3.

- Nem lennék képes megütni téged! - mondta, majd megsimította arcomat.
- Kérlek most menj ki. - de hiába, ő megsem moccant, csak szemembe nézett, amitől akaratom ellenére is bele pirultam.
- Mit érzel Freddie írnát? - kérdezte, majd megsem várva válaszom magamra hagyott.
Hogy mit érzek Freddie iránt? Őszintén szólva semmit. Számomra mindig is egy bunkó paraszt lesz.
- Rachel! - kopogtattak az ajtón. Oda siettem az ajtóhoz, majd kinyitottam.
- Ebéd idő van! Kérlek segíts felszólgálni az ételt. - mondta Kimberly a kb velem egyidős cselédlány.
- Menjünk. - mondtam, majd átleptem a küszöböt, majd Kimberly társaságában lesétáltam a lépcsőn egyenesen a konyhába.
- Milyen helyesek lettek. - álmodozott, Kimberly.
- Csak ne álmodozz, nem ismered őket. - mondtam, majd elő vettem egy tálcát, amire rá tettem a menüket.
- Lehet te régebb óta vagy itt, és jól ismered őket. De azért nem kell flegmán viselkedni. Csak mert valakinek tetszenek a fiúk. Nehogy azt mond hogy nem tetszik valamelyik közülük. Nem gondoltál arra, amíg Olaszország voltak hogy hány lány megbámulta őket? - hadonászott.
- Szerintem ez egyáltalán nem volt flegma. De ha te így gondolod. Amúgy pedig engem nem érdekel egyik sem. Megváltoztak. És jelenleg nincs róluk véleményem. Amúgy is ha rájuk másznál, a munkahelyedtől búcsút mondhatsz. - világosítottam fel, majd ott hagytam magára.
- Asszonyom, meghoztam a levest. - tettem el egy tányér gombakrém levest Mrs. Charest elé. Majd a további két tányért pedig a két fiú elé tettem.
- Jó étvágyat. - majd ezzel ott akartam hagyni őket, mikor Freddie közbe szólt.
- Egyél te is velünk. - mondta, majd anyjára nézett.
- Sajnálom, de nem lehet. Ugyanis sok dolgom van. Most pedig ha megbocsátanak. - erőltettem egy mosolyt arcomra.
- Rachel le legyél már ilyen. Végülis te is a család tagja vagy. - mondta Austin. Mire Mrs. Charest le tette a kanalat, majd egy 'megne próbálj közénk ülni' nézéssel jutalmazott meg.
- Jeneleg sok dolgom van. - néztem a fiúkra.