Furcsa lánynak furcsa fiú (MARVEL, Peter Parker ff.)

-4-

Mivel előbb keltem, mint Wanda gondoltam visszamegyek a saját szobámba, a folyosón azonban nagy meglepetésemre összefutottam valakivel. Mert hát még csak 6 óra volt...

-T-te honnan jössz? -lepődött meg teljes mértékben Peter. Gondoltam húzom egy kicsit az agyát így elmosolyodva válaszoltam kérdésére.

-Steve-ből. -próbáltam úgy nézni mint aki zavarban van.

-É-és mit is csináltál te ott? Azaz t-ti. -próbálta összeszedni mondandóját.

-Hááát minden félét! Tudod... Amit a kapcsolatban levők általában csinálni szoktak... -vigyorodtam el felnézve gyönyörű barna szemeiben, amiben félelem csillogott, mitől kicsit megrémültem, de gyorsan összeszedtem magam és ismét mosolyra húztam ajkait.

-T-ti j-jártok? -pislogott párat miközben egy nagyot nyelt.

-Igen. -bólintottam magabiztosan.

-É...értem. -bicsaklott meg hangja egy picit és olyan fejet vágott, mint akiben egy világ dőlt össze. Erre én nem bírtam tovább először csak elvigyorodtam, aztán elkezdtem fulladozni a visszatartott nevetéstől, amikor pedig láttam Peter értetlen fejét megállíthatatlanul kirobbant belőlem a nevetés. Annyira röhögtem, hogy meg kell támaszkodnom a falban, és már szinte fájt a hasam amit azzal jeleztem, hogy az említett testrészemet fogtam.

-Teeeee! -fogta fel a helyzetet Peter, elvigyorodott, majd gyorsan hozzám lépett, egyik kezével szorosan átkarolt a másikkal pedig csikizni kezdett, amitől csak még jobban nevettem és ha Peter nem tart meg akkor összeesek a földön. Már így is meg volt kicsit hajlítva a hátam, a lábaim pedig meg voltak rogyva, fejem pedig hátravetettem, szóval tényleg csak Peter -erős, biztonságot nyújtó és még sorolhatnám- karjai tartották a nevetéstől már szinte szenvedő testemet. 

-Pe-eter h-hagyd ab-ba! -nevettem szüntelenül, de egyértelműen nem volt semmi esélyem, hisz erősen tartott. Persze szerintem simán kibogoztam volna magam a tartásából, azonban a röhögéstől most nem ment. 

-A-a-a! Ez a büntetésed! -nevetett ő is a nyomoromon. Amikor azonban az egyik ajtó hirtelen kinyílt Peter berántott magával a saját szobájába (mivel, hogy az előtt álltunk). Peter hátulról ölelt át egyik kezével, másikkal pedig a nevető számat fogta be, miközben ő a vállamba bújva tartotta vissza nevetését. Remegve -a visszafojtott röhögéstől- vártuk meg míg az illető lassan elhalad a folyosón, majd mikor már biztos távolságban tudtuk akkor mindkettőnkből előtört az őrült nevetés. Pár perc múlva végre alábbhagyott és akkor arra lettem figyelmes, hogy Peter még mindig nem engedett el így megfordultam a karjaiban, beletámaszkodtam és vigyorogva, egyben kérdőn felnéztem mélybarna szemeibe.

-M-mi van? -nevetett még mindig. Mikor jelentőségteljesen és mélyen a szemébe néztem, végre rájött, hogy még mindig a karjaiban tart, de nem engedett el mert akkor elestem volna. -Öhmm... Izé... Akkor várj. -találta fel magát, majd felkapott az ágyhoz sétált és ledobott rá, mire elnevettem magam. 

-Mire véljem ezt? -gyanakodtam miközben ugyanúgy feküdtem az ágyon ahogy ledobott. Erre ő fölém mászott és mosolyogva a szemeimbe nézett.

-Mégsem hagyhattam, hogy eless. -vonta meg a vállát, miközben arca vészesen közel került az enyémhez.

-Nem lett volna bajom hidd el. -nyeltem egy nagyot.

-Oké, lehet, hogy csak jó érzés volt. Na meg imádom a nevetésedet. -hajolt egyre közelebb. Az utolsó mondatnál már éreztem forró leheletét az ajkaimon. Erre picit megnyaltam alsó ajkam és számat résnyire nyitva hagytam, Peter pedig lecsapott ajkaimra. Már akkor tudtam, hogy ez nem jó ötlet hiszen egy napja ismerjük egymást, de akkor és ott nem tudtam gondolkozni, csak azt tudtam, hogy ez a fiú az őrületbe kerget -jó értelemben. A csók közben -ugyanis mint mondtam erulalkodott rajtam a vágy így természetesen visszacsókoltam- egyik kezemmel finoman a hajába túrtam, másikkal megkapaszkodtam tarkójában és picit felemelkedtem hogy még közelebb kerüljek hozzá. Ő csak tovább csókolt és egyik kezével a fejem fölött támasztotta magát, másik kezét pedig a derekamra tapasztotta. Életem legjobb csókja volt be kell valljam -mondjuk eddig se volt sokban részem, hiszen még csak egy barátom volt. Miután elvált tőlem levegőhiány miatt én riadtan pattantam ki védelmező karjai alól.

-Basszus! -temettem tenyereimbe arcomat. Ő odalépett hozzám és óvatosan elemelte a kezeimet, hogy a szemembe nézhessen.

-Mi a baj? Azt hittem élvezted. -szomorodott el és egyben meg is ijedt.

-Élveztem, élveztem, de körülbelül 17 órája ismerjük egymást! -rivalltam rá.

-Első látásra szerelem. -vonta meg a vállát.

-Peter! -szóltam rá komolyan, mire bólintott egyet.

-Oké, akkor most tegyünk úgy mintha meg sem történt volna és még várjunk hónapokig, évekig amíg összejövünk? -emelte fel kérdőn a fejét.

-Nem, csak... lassítsunk picit... És természetesen egy  szót sem a többiek előtt erről... Tony miatt. Kiakadna. Szerintem pár hét múlva már elfogadná de most biztos nem. -ráztam a fejem.

-Rendben. Akkor egyenlőre barátok? -nyújtotta felém egyik kezét.

-Barátok extrákkal. -kacsintottam és ahelyett, hogy kezet ráztam volna velem karjaiba bújtam.

-Ó milyen kis ravasz valaki! Szóval most akkor titokban akarsz kavarni egy ideig? -karolta át a derekamat.

-Nem. Egyenlőre minden értelemben csak barátok. Szoros barátok. Ami azt jelenti, hogy a határ az arcra puszinál meg az ölelésnél van. -ismertettem a szabályokat vállába motyogva.

-Igenis anyu! -nevetett halkan. 

-Ha-ha nagyon vicces. -vigyorodtam el erőltetetten, mire ő nevetve adott egy puszit a hajamba.

-Tudod számolom ám a heteket. De szerintem csak napokig fogod bírni. -bár nem láttam hallottam a hangján, hogy vigyorog, mire felkaptam a fejem.

-Igazán? Na majd meglátjuk! -fontam keresztbe a karjaimat. 

-Oké fogadjunk. Egy hetet adok. -bólintott.

-Hát bevallom tényleg nem voksolok magamnak sokat... legyen 2... -hezitáltam.

-Ennyire bejövök? -vigyorgott még jobban, mire megforgattam a szemeimet de halványan mosolyogtam és el is pirultam rendesen. 

-Úgyis tudod. -sóhajtottam, mire hevesen bólogatni kezdett, majd mosolyogva a fülemhez hajolt és suttogni kezdett bele amitől az egész lényem főleg a fülem, a tarkóm és a gerincem bizsergett.

-Csak hogy tudd. Te is nagyon bejössz nekem ám. -puszilta meg a fülem mögötti részt mire még vörösebb lettem. 

-Peter! -szóltam rá, jelezve a határokat.

-Oké, oké abbahagytam... de azért még egy utolsó dolog van... De ezután tényleg csak barát! -esküdözött.

-Na és mi az? -mosolyodtam el féloldalasan és kérdőn szemeibe néztem, mire ő közelebb hajolt és lágyan, hosszan megcsókolt. Miután felfogtam mit tett visszacsókoltam -bizony megint nem tudtam ellenállni az ajkainak... De ki nem?? Még finoman, vigyorogva meg is húzta alsó ajkamat amitől nekem is mosolyognom kellett.

-Na menj a francba! -nevettem fel mikor elszakadtam tőle. 

-Inkább edzésre. Menni kéne. -vigyorgott.

-Oké, megyek átöltözni. -indultam ki. -Csak barátok! -fordultam vissza és mélyen a szemébe nézve mondtam ezt a nyomaték kedvéért, mire megértően bólintott. Átmentem a saját szobámba és felkaptam magamra egy fekete sportmelltartót, egy fehér atlétát, egy fekete tapadós, magasított derekú nacit és egy fekete-fehér Nike edzőcipőt. Mivel délelőtt erőnléti edzés van. Végül is az is jó. Még egy kicsit feldúltan léptem ki a szobámba. Mozgalmas egy reggel az biztos!