Aki megmentett

Már nem bírom!!

Csendben ültem az ablak előtt, mint szürke napjaim nagy részében. Szórakozottan simítottam végig az ujjaimat a tolószékem kerekén. Majd tekintetemet újra az ablakra és az azon legördülő esőcseppekre fordítottam. Szegény, ártatlan, kis cseppecskék. Még nem tudják, de hamarosan meg fognak halni. Követni akarom őket!!! El a végtelenbe, messze, ahol nincs fájdalom, se düh, se erőszak. Úgy áramlanék a végtelennel, mint gyenge pihe a tavaszi szélben.

Visszanéztem az ujjaimra. A kezeim olyan picik voltak, akár egy gyermeké. Nagyjából egy éve történt, hogy megerőszakoltak. És még mindig olyan, mintha tegnap lett volna. És még mindig nem látom a virágokat!!!

Ismét remegni kezdtem, mint mindig, ha ez a gondolat előjött. Görcsös sírás támadt meg, és felüvöltöttem. Erre szinte azonnal be is nyitott a gondozóm, akit szívből utáltam. Fogaim közt sziszegve szóltam rá:

- Távozz!!

- Csak segíteni akarok... - felelte halkan, de én félbeszakítottam.

- GYŰLÖLLEK!! HAGYJ MÁR MEGHALNI!! - sírva fakadtam. Egy éve, minden egyes nap jön a hülyeségeivel, hogy ő majd segít. Hát nem érti, hogy rajtam nem lehet segíteni? 

- Nem fogsz meghalni. Se-

- HAGYJ. BÉKÉN!

Már szólásra nyitotta a száját, amikor halk kopogás hallatszott az ajtó felől. Untam már, hogy minden áldott nap el kell ezt játszanom vele. Most végre valaki félbeszakította ezt a szörnyűséget.

- Elnézést, bejöhetek? - kérdezte egy félénk, de elbűvölő hang.

- Most nem a legalkalmasabb... - kezdte a dilidokim.

- Ne akadályozz már mindenkit mindenben! Hadd jöjjön be! - bár visszavettem a hangerőből, még mindig nem a megszokott hertz-eket verdeste a hangom. 

Erre a mondatomra a doki kiment a szobából a titokzatos idegenhez. Még mindig félig az ablak felé fordulva próbáltam hallgatózni, ami nem is volt olyan nehéz, mivel ez a normálatlan még az ajtót is nyitva felejtette.

- Szóval... Mit akar? - hallatszott kívülről.

- Hát, szívesen önkénteskedek, szóval arra gondoltam, hogy segíthetnék valakin a "ha megmentesz egy embert, egy világot mentesz meg" elv alapján. És azt mondták, Ön tud nekem ebben segíteni - bírom ezt a srácot. In medias res kezdi a mondanivalóját. Bátor.

- Ez mind szép és jó, de miből gondolja, hogy felvenném magát ide?

- Úgy veszem észre, nem bírja egyedül. 

- Van elég alkalmazottam.

- Én róla beszélek.

- Veráról?

- Igen. Azt hiszem neki egy kis változásra van szüksége.

- Na ne oktasson ki, hogy mi kell neki! Itt én vagyok az orvos, nem maga!

- Tudom, de nézzen rá - mutatott felém a srác - Ön szerint javulni fog, ha tartja a megszokott terápiát? Nem hiszem. Csak egy esélyt kérek. Ennyi.

Egy ideig a doki csendben nézte a padlót, gondolataiba mélyedve. Méregette a kockázatokat és az előnyöket.

- Jól van - felelte végül megadóan - legyen. Átadom magának a gondozását. Természetesen felügyelet mellett fogja csinálni, ami annyit takar, hogy néha-néha rá fogok pillantani az eseményekre. Sok sikert! Már ha van itt még remény bármire is... - hangjából mély fájdalom hallatszott, majd csoszogó lépéseit hallottam távolodni. 

Ezután az ajtó nyikorgását kísérve újabb lépéseket hallottam ezúttal közeledni felém. Még mindig a másik irányba voltam fordulva, így nem láttam új gondozóm arcát. Aztán elém lépett és megszólalt: 

- Te lennél Vera, igaz? 

- Igen - feleltem ártatlanul, mivel szégyelltem magam, hogy hallotta a rohamomat. Igazából mindegy is. Fog még ilyet látni, ha velem marad.

- Örvendek. Én Thomas Sangster vagyok - nyújtotta a kezét, de én elvettem az enyémet és megráztam a fejem. Egy éve senkinek nem engedem, hogy hozzám érjen.

- Sajnálom. Nem akartam. Még nem ismerjük egymást túlzottan és ez az egész is kicsit új nekem. De remélem minél előbb összerázódunk.

Erre csak bólintottam és visszafordultam az ablakhoz. Pár percig néztem ahogy a borús égből hullik alá az eső. Mintha megannyi angyal szállt volna le. Sok ici-pici tündér. És mind egy kis apró reménysugarat jelentenek azok számára, akik arcáról legördülnek. Kár, hogy én ebből nem kaphatok. Mr. Mindentjobbantudok nem engedett ki esőben soha. Pedig hányszor kértem, hogy vigyen ki! És amikor már nem bírta a hisztimet, vagy egyszerűen csak megunt, hozott egy kis injekciót és benyugtatózott. Olyankor csak ültem és néztem ki a fejemből. Tehetetlen voltam. A szer másodperceken belül hatott, így reagálni sem volt időm. Többek közt ezért is gyűlöltem őt. Meg sem próbált segíteni. Egyszerűen csak elviselt, ha pedig elege lett, leállított. Ehhez azt hiszem nem kell orvosi diploma.

Nem tudtam megszólalni. Csak ültem ott némán és vártam. Vártam, hogy ez a Thomas kezdeményezzen. Végülis most ő az "orvosom".

- Na jó, látom most nem vagy beszédes kedvedben, de sebaj. Azok a papírjaid, ugye? - mutatott a kis asztalkán pihenő dossziéra. Ismét bólintottam, mire ő odasétált és belelapozott.

Ekkor már éreztem, hogy az előbb nem tomboltam ki magam eléggé, mert remegni kezdtem. Már a könnyem is kicsordult, annyira erőlködtem, hogy ne rohanjak ki megint. Nem akartam rögtön az első napján zavarba hozni ezt a Thomas-t. De nem ment. Nem tudtam visszatartani. Kirobbant belőlem. Váratlanul és megállíthatatlanul.

Felkiáltottam, Thomas pedig összerezzent. Látszott rajta, hogy nem nagyon tudja, mit kéne tennie egy ordibáló elmebeteggel. De nem is kellett sokáig gondolkodnia. Ekkor ugyanis belépett a "nap hőse" kezében az ismerős injekcióval. Odasietett hozzám, feltűrte a pólómat és beadta. Én csupán egy zsibbasztó kis szúrást éreztem, majd azonnal elkábultam. Reagálni nem tudtam semmire, de minden szót hallottam, ami elhangzott.

- Ezt most mért csinálta?! - háborodott fel Mr. Sangster.

- Azért, hogy abbahagyja. Magát nem idegesítette?

- Nem! Magának is az lenne a feladata, hogy természetes módon gyógyítsa! Nem benyugtatózza amikor megunja! Na jó, tudja mit? Menjen el. Innentől megoldom én. Nincs szükségünk magára.

A hoppon maradt öreg csoszogva kisétált az ajtón, minket kettesben hagyva. Én képtelen voltam bármire is, így Thomas megfogott egy könyvet az iménti asztalkáról és hangosan olvasni kezdett...

Na drágicák, anyu újabb művel kedveskedik nektek😘 Remélem tetszett😅 Ez még új nekem is, de minden erőmmel azon leszek, hogy tökéletesítsem a sztorit. Szép napot!😘❤️