Difficult life /FCBarcelona/

tres

|Sofia|

Augusztus 8.

8:27

Reggel ismét a telefonom hangjára ébredtem. Most azonban nem az ébresztőre, hanem az értesítést jelző dallamra. A szobámban még homály uralkodott, csak a redőny apró nyílásain szűrődött be egy kevéske fény. Kellett egy kis idő, míg szemem megszokta a félhomályt. Miután ez sikerült az éjjeliszekrényen kezdtem tapogatózni a telefonom után. Felnyitottam a kijelzőt és meglepődve tapasztaltam, hogy egy Instagram-értesítésem érkezett; valaki be szeretett volna követni. A fiókom több okból is privát: a nevemből kiindulva könnyen rájöhetnek az őrült rajongók, hogy ki is vagyok. Nem szeretném felfedni kilétem, mert nem akartam óriási követőtábort, ezért csak az ismerősöknek engedélyezem a követést. Megnyitottam az alkalmazást, hogy megnézhessem ki lehet az, aki ilyen korán a profilomat lesi.
Az értesítést megdöbbenve olvastam el.
"denissuarezfernandez kérte,hogy követhessen"
Pár percig hezitáltam, hogy vajon fogadjam-e el, de végül a kedves énem győzött, és engedélyeztem a követést. Letettem a telefonomat, mert el akartam kezdeni készülni, de akkor jutott eszembe, hogy nem követtem vissza, ezért megtettem.

A szobámhoz tartozó fürdőszobába indultam, hogy elvégezhessem a reggeli teendőim. A mai öltözékem egy lenge felsőből és egy farmer rövidnadrágból állt, sminkemet pedig ismét csak némi szempillaspirál alkotta. Miután elkészültem, levágtattam a lépcsőn, át a nappalin a konyha irányába, hogy valamiféle táplálékot juttassak a szervezetembe. Megkívántam a palacsintát, ezért összeállítottam a tésztáját, majd kisütöttem. Nem készítettem sokat, mert nem tudtam semmit apa hollétéről. Vajon még alszik vagy már vezényeli az edzést? Miután elfogyasztottam a reggelimet, elmosogattam és apa keresésére indultam. Mivel a házban nem akadtam nyomára, felhívtam, hogy megkérdezzem merre találom. Sietősen közölte, hogy edzést tart, és ha van kedvem elmehetek megnézni. Az edzéslátogatás mellett döntöttem, hiszen addig sem vagyok itthon egyedül.
Felszaladtam a szobámba pár cuccomért, ami egy fülhallgatót, némi pénzt és a táskámat jelentette. Sokáig gondolkodtam, hogy a tömegközlekedést, a gyaloglást vagy a taxit válasszam. Mivel sétálva rövidebbnek bizonyult; tekintve, hogy a járdán nincs forgalom, ráadásul még fel is frissültem tőle, ezért azt választottam.

10:49

Az edzésen semmi érdekes nem történt, viszont elkaptam pár kiváncsiskodó tekintetet. A 'megfigyelés' okát nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy nem véletlenül néztek és sutyorogtak egymás között. Az edzés végeztével a játékosok az öltözők felé vették az irányt. Lassan én is felálltam a kispadról, ami azt hiszem a törzshelyem lesz, majd ráléptem az edzőközpont gyepére. A srácok ott hagytak pár labdát, én pedig vettem a bátorságot és elkezdtem csak úgy, üres kapura rugdosni. Szerencsém volt, hogy ma pont sportcipő mellett döntöttem. Egy idő után meguntam, ezért nekiláttam összeszedni a labdákat. Mikor felpillantottam, egy alakot véltem felfedezni a kapuban, bár fogalmam sincs ki lehetett az, ugyanis a Nap készült kiégetni a retinám.
-Na kislány, próbálj meg úgy is betalálni, hogy itt áll egy profi és szexi kapus. Úgy már nem biztos, hogy fog menni- a hang hallatán körbetekintettem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy rajtunk kívül nincs itt senki és biztosan hozzám beszél-e.
-Mit mondtál?-tettem úgy,mint aki nem tudja miről van szó.
-Azt, hogy lenne-e kedved kapura rúgni egy ilyen jóképű és profi kapusnak?
Hogy fér ebbe a srácba ennyi önimádat?
-Rendben, te akartad, de ne lepődj meg, ha a végén letörlődik a vigyor az arcodról.-mosolyodtam el kicsit incselkedően.
A kapu elé vezettem egy labdát, majd többféle szögből kezdtem ellőni az említett tárgyat.
-Meg kell mondjam nem vagy rossz. Kipróbálod magad kapusként?
-Inkább kihagynám. Majd legközelebb, ígérem, de most mennem kell, mert attól tartok megint itt hagytak.-elmosolyodtam és széttártam karjaim.
-Kísérjelek haza?-lépdelt felém.
-Hogy őszinte legyek, jól jönne. Szóval, ha megtennéd, megköszönném.
Mikor megállt előttem, először pillanthattam meg közelről gyönyörű kék szemeit, tökéletesen beállított haját, különleges arcvonásait.
-Szoktál focizni?-kérdésére összerezzentem és elpirultam, ugyanis épp az arcát tanulmányoztam. Vörös arcom neki is feltűnt, mert hatalmas mosoly ült ki orcájára.
-Szinte soha, de a várakozás elég unalmas tud lenni. És te mégis honnan tudsz a csodás próbálkozásaimról? Talán meglestél?-nevettem el magam.
-Ami azt illeti igen.-vakarta meg a tarkóját zavarában.-Szóval ha nem haragszol gyorsan átöltözöm és indulhatunk is.-követtem az öltöző felé.-Várj itt kint, sietek!-mosolygott rám, mire én csak egy bólintással válaszoltam.
Ahogy ígérte, gyorsan lezuhanyzott és átöltözött, majd egy pólóban, ami láthatóvá tette izmait, és egy rövidnadrágban állt meg előttem. Alig tudtam róla levenni a szemem.
-Mi a neved egyébként?-törte meg a csendet.
-Sofia vagyok. Az edzőtök lánya, ha még nem jutott el hozzátok a hír.-mosolyodtam el keserűen.-És téged? Hogy hívnak?
-Nem akarok nagyképűnek tűnni,de nem tudod a nevem?-kérdezte teljesen elképedve.
-Szinte senkinek nem tudom a nevét a csapatból. Egyáltalán nem bírlak titeket, ne haragudj. Ne értsd félre,a csapatot nem szeretem. Bayern-szurkoló vagyok.
-Ó, értem. Marc-André ter Stegen vagyok.-nyújtotta felém a kezét. Bátortalanul megfogtam puha kezét, és megráztam.
-Német vagy?
-Bizony-vigyorgott rám.
-Akkor ha neked úgy könnyebb beszélhetünk németül is- ugyanis eddig angolul kommunikáltunk egymással. Már németül szóltam hozzá: Spanyolul viszont nem beszélek -itt tartottam egy kis hatásszünetet- még.
-Akkor azt ajánlom húzz bele a tanulásba, mert itt nem árt egy kis spanyoltudás. Nem sokan beszélnek idegen nyelveket, vagyis ha beszélnek is, nem szeretnek, csak az anyanyelvükön megszólalni. Eleinte én is bajban voltam ezzel. Ha gondolod segítek majd.-mosolygott rám. Nevetőráncai előbukkantak, amitől derűs arca még vonzóbb lett.
-Már találtunk egy magántanárt. Holnap kezdem a tanulást, de amint már jobban beszélek hasznát venném egy kis segítségnek.-mosolyogtam rá.
Időközben elindultunk, verőfényes napsütésben sétáltunk Barcelona utcáin.
-És hogy tetszik az új lakhelyed?-kérdezte őszinte érdeklődéssel a szemében.
-Gyönyörű az egész város, már amennyit láttam belőle pár nap alatt. Azt hiszem szerelmes lettem.-tekintetem végigfuttattam a pálmafákkal övezett utcán, ahol épp sétáltunk.
-Szívesen körbevezetlek majd, ha szeretnéd. Megmutatnám a legfőbb látványosságokat.
-Úristen, köszönöm, nagyon örülnék ha körbejárhatnám a várost veled.-mosolyogtam rá kedvesen, mire neki felcsillant a szeme. Nagyon aranyos volt, de eddig a mosolya visz mindent.
-Akkor megadom majd a számom, és amikor csak kedved van szólj, és megyünk.-húzta egy aranyos félmosolyra ajkait.
-Megbeszéltük.-viszonoztam a gesztust. Ezalatt a pár óra túl sokat mosolyogtam, ami nem vall rám, főleg nem úgy, hogy ő végülis egy idegen. Ahogy felkínálja a lehetőséget, én ugrok. Nem vagyok százas. Mi van azzal a tervemmel, hogy csendben meghúzom magam, és nem leszek jóban senkivel? Most úgy néz ki már van két barátom, akik ráadásul elég jól néznek ki.
Nem tudom mennyi ideig mélyültem a gondolataimba, de arra az elhatározásra jutottam, hogy egy barát mindig jól jön, ezért miért is ne. Viszont szerelmes biztosan nem leszek. Túl vagyok egy fájdalmas szakításon, amiről szinte senkinek sem beszélek, egyedül Sandra és a anya tud róla. Vagyis anya már csak tudott. Erre a gondolatra könnyek gyűltek szemeimbe. Annak érdekében, hogy Marc ne lássa, hogy sírok és ne kezdjen el kérdezősködni, hátrahajtottam a fejemet és sűrű pislogások közepette úgy tettem, mintha az eget kémlelném.

11:41

Már egy fél órája sétálhattunk, amikor észrevettem, hogy nem jó felé vettük az irányt.
-Hé, Marc! Azt hiszem nem jó irányba jöttünk.-pillantottam fel rá, ugyanis majdnem egy fejjel magasabb volt nálam.
-Gondoltam elmeheténk kávézni, azért jöttem erre. Remélem nem baj.
-Dehogy baj. Örülök neki, mert a szervezetem már hiányol egy finom cappuccinot.-nevettem el magam.
Egy meglepően kicsi és eldugott kávézóba léptünk be, ami belülről nagyon hangulatos volt. A helyiség falai halványvörösre voltak mázolva, az asztalok kettő- vagy négyszemélyesek voltak, egy-egy kényelmes, fekete bőrfotellal körbevéve. A falakon régi és mai képek sorakoztak, emellett csüngött ott pár kép Barcelonáról és gyönyörűszép rajzok.
Helyet foglaltunk az egyik sarokban egy kétszemélyes asztalnál, majd folyamatos csevegésbe kezdtünk.
-Figyelj!- szólalt meg a beállt csendben, mire érdeklődően ráemeltem tekintetem, kissé felhúzva ívelt szemöldököm-Ez most egy kicsit kínos téma lesz számodra, előre is elnézést.
Utolsó mondatánál összeszorult a szívem, és félve vártam, hogy befejezze mondandóját. Az előttem ülő fiú percekig meg sem szólalt, de láttam rajta, hogy erősen gondolkodik.
-Mit akartál mondani?-elhalt hangomon saját magam is meglepődtem.
-Ne haragudj,szóval...

♡♡♡

Folytatás következik

♡♡♡

Sziasztok!❤ Meghoztam a részt, magamhoz képest elég hamar. Remélem elnyerte tetszéseteket ez az 1200 szavas fejezet, amit anitamlv unszolására írtam meg, de mire kész lettem ő bealudt😂(2:20)
Ígérem sietek a következő fejezettel, addig is jók legyetek, és lessétek meg az új sztorim Maluma 'főszereplésével'.
Update: nem sokat változtattam ezen a részen, remélem továbbra is tetszik nektek. (2018.09.20.)

♡♡♡

2018.03.17.