Difficult life /FCBarcelona/

cuatro

|Sofia|

Augusztus 8.

12:07

"-Ne haragudj,szóval..."

Azt hiszem sohasem szorongtam még ennyire, mint abban a néhány percben. Féltem mit fog kérdezni, s  hogy kényes témát érint. De legfőképpen attól, hogy megtörök előtte. Az aranyos mintákkal ellátott bögrét markolásztam, s közben a pulzusom már az egekbe szökött.
-Mi az oka annak, hogy ide költöztél?
Nem álltam készen arra, hogy erről beszéljek. Éreztem, hogy könnyeim mindjárt utat törnek maguknak.
-Még nem állok készen, hogy erről beszéljek-nagyot nyelve motyogtam magam elé. Attól tartottam, hogy meg sem hallja, amit mondok, annyira halkan préselődtek ki ajkaim közül a szavak.
-Bezzeg Denisnek rögtön megnyíltál. Fizetett is vagy mi? -morogta, megforgatva szép szemeit. Hangjában idegesség csengett, emellett mondanivalójából csöpögött a gúny.
-Ezt mégis,hogy gondoltad? Minek nézel engem? - nem akartam jelenetet csinálni a kávézó közepén, ezért a legnagyobb higgadtsággal vontam kérdőre a kapust.
-Ne haragudj,nem úgy értettem. Csak nem tudom elfogadni, hogy Denisnek pár óra ismerettség után kitálaltál. Én miért nem érdemeltem ezt ki?-hangjában csalódottságot fedeztem fel.
-Az csak egy átgondolatlan döntés volt. Hidd el megbántam, bár gondolom beavatott titeket a mocskos -forgattam meg a szemem- titkaimba. Egyébként az imént feltett kérdésre neki sem válaszoltam, szóval ő sem tudja pontosan költözésem okát.
-Nem mondott semmit, ne aggódj. Denis az egyik legjobb barátom a csapatból, teljes mértékben meg lehet bízni benne.
-Attól még egy baklövés. Bűntudatom van, hiszen nincs hozzá köze senkinek. Még a saját apám sem tud mindent.
-Még egyszer ne haragudj. Erre a témára később visszatérünk, amikor csak szeretnél.-próbálta menteni a menthetetlent, de nem álltam le vele vitatkozni, ugyanis túl fáradt voltam már.
-Ma este lesz egy felkészülési meccsünk, nem lenne kedved megnézni?-gyors témaváltás.
-Természetesen elmegyek. Legalább addig sem unatkozom otthon.-egy enyhe mosolyt küldtem felé, amit azonnal viszonzott.
-Elmegyek majd érted.
-Arról szó sem lehet.-jelentettem ki magabiztosan- Megyek majd apával. Te koncentrálj a meccsre, és előtte az edzésre, ne rohangálj miattam.
-Értettem főnök!-tisztelgett előttem- Akkor hétkor az öltözőknél. Most pedig hazakísérlek, ahogy eredetileg is terveztük.
Rábólintottam, ő pedig elment fizetni a pulthoz. A visszajárót elhelyezte a pénztárcájában, majd elindultunk Barcelona nyüzsgő belvárosába, ugyanis már ott élek. Felfoghatatlan.
-Akkora idióta vagyok, ne haragudj.-nevette el magát, bár nekem fogalmam sem volt mi olyan nevetséges, ezért felvomt szemöldökkel néztem rá, de Marc meg sem várva válaszom, folytatta - A Camp Nou garázsában hagytam az autóm. Látod, annyira elbűvőltél, hogy még a szerelmemről is elfelejtkeztem.
-Van időnk, sétáljunk vissza a stadionhoz, majd eldobsz kocsival.
- Ahogy szeretnéd.
Így végül a hatalmas stadion felé vettük az irányt. A körülbelül húsz perces séta alatt már feloldódva, a fél órával ezelőtt történteket elfelejtve beszélgettünk egymással.
Szóba esett például a csapat, hogy mekkora összhang és egyetértés van a játékosok között. Ennek a szívem mélyén örültem, ugyanis eddig úgy tűnik egy igazán megértő közösségbe kerültem. Sok csapattaggal még nem volt alkalmam beszélni, de titkon reméltem, hogy mindenkivel jóban leszek.
-Elfelejtettem még valamit-szólalt meg hirtelen Marc a pár perce beállt csendben. Bár kijelentésére kérdőn néztem rá, egyelőre nem óhajtott választ adni fel nem tett kérdésemre. Valamit nagyon böngészett telefonján, hajtott is a kíváncsiság, hogy vajon mit ügyködik, de illetlenség lett volna részemről, ha rákukkantok a kezében tartott készülékre. -Mi a neved Instán? Sehogy sem talállak.
-Nem lett volna egyszerűbb előbb megkérdezni engem, aztán keresgélni?-nevetve tettem fel a kérdést.
-Nem. Az túl egyszerű lett volna.-nevetett már ő is. -Szóval. Elárulod a neved?
-Persze.
Lediktáltam neki a felhasználónevem. A bejövő értesítésnek köszönhetően a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Elővettem a készüléket, megnyitottam az Instát, hogy elfogadjam a követést és viszonozzam azt.
-Boldog vagy, Stegen?
-Még nem tudtam szemügyre venni a képeid, szóval nem. Még nem.- mosolyra húzta formás ajkait. Nem tudtam nem viszonozni gesztusát.
Az autójához érve kinyitotta nekem az ajtót, majd beültem az anyósülésre. Marc megkerülte a járművet, és bepattant mellém.
A hálóőr megállt a házunk előtt, de mielőtt kiszálltam volna, még visszafordultam.
-A meccsen találkozunk, Stegen-őszinte mosolyra görbültek ajkaim.
Nem vártam meg míg válaszol, kipattantam az autóból, és a házunk felé vettem az irányt.

18:02

Indulásig a nappaliban tévéztem, a kedvenc sorozatomat indítottam el, ami nem más mint a Teen Wolf. Épp a hatodik évad utolsó részét néztem, amikor apa szólt, hogy készülnöm kellene.
-Apa, hisz már készen vagyok-nevettem el magam.
-Hoppá-nevetett már ő is- Akkor indulhatunk?
-10 perc, ezt még végig kell néznem.
-Rendben, addig még visszamegyek az irodámba, ott hagytam pár edzéstervet.
-Okés, nyugodtan.
Miután befejeztem az utolsó rész megtekintését, el is indultunk.
A stadion előtt már néhányszáz szurkoló várakozott a bejutásra, pedig a meccs 20:45-kor kezdődött. Mint észrevettem nem unatkoztak, ugyanis rengeteg érdekes program várta őket, amit fél órával a meccs kezdete előttig lehetett kipróbálni.
A stadion mélygarázsában parkoltunk le, ami a játékosok és a klubnál dolgozók részére van fenntartva.
Az öltözőkhöz érve apa a kilincs felé nyúlt, de hirtelen megállt a keze a mozdulat közben, és felém fordult.
-Szeretném, ha bejönnél velem, ugyanis bemutatnálak a fìúknak. A bemelegítés előtt van még egy kis taktikai megbeszélés, előtte összeismerkedtek gyorsan, aztán ha van kedved oda tudsz ülni a játékosok családjához.
-Átgondolom még. Előbb legyünk túl az ismerkedésen.
Apa benyitott az öltözőbe, ahol a fiúk már a tréningruhába öltözve várták az edzőjüket. A helyiségbe belépve bezártam magam után az ajtót, majd szembenéztem a kíváncsiskodó pillantásokkal. Esetlenül intettem egyet, s apa mellé léptem.
-Szóval, ő itt a lányom Sofia. Mutatkozz be kérlek-fordította felém fejét.
-A teljes nevem Sofia Luna Valverde Cuccitini. A családfám meglehetősen bonyolult, abban biztos vagyok. Apa ugyebár spanyol, de anyai nagyapám is spanyolajkú, ő ugyanis uruguayi. Egyébként hobbiból fotózom, szívesen élnék a fotós szakmában. Még most fogom elkezdeni tanulni a spanyol nyelvet, de remélem mindenki tud angolul. Anyanyelvi szinten beszélem a magyart, az angolt, a németet és az olaszt. Igazábol ennyi lenne.
Mikor kimondtam a teljes nevem pont elkaptam Lionel Messi pillantását. Megtört és egyben meglepett tekintettel nézett rám. Nem szólt semmit, így inkább én is így tettem.
A bemutatkozásom után mindenki elmondta a nevét, meg kell hagynom nagyon meg voltak lepődve, hogy nem ismerem őket.
Apa belekezdett a taktika elmagyarázásába, de ha jól vettem észre ezt már néhányszor átbeszélték, csak sokadjára még átrágták az egészet. A kis megbeszélés végeztével a fiúk elindultak ki a pályára.
A bemelegítést már a helyemről akartam nézni, ezért megkerestem azt a szektort, ahol családjaik ültek. Hamar meg is találtam, igaz kértem egy kis útba igazítást, amit -mint később kiderült- pont az egyik feleségtől kaptam meg. Amint leültem az egyik szabad székre, szinte mindannyian felém fordultak és bemutatkoztak. A legközvetlenebbek Anto és Coral voltak. Az előbbi Leo Messi felesége, míg utóbbi Sergi Robertoé.
Időközben a meccs kezdetét vette, a lányok még segítettek a pályán lévők nevében, ugyanis nem tudtam mindenkiét megjegyezni.
Annyira nem tudtam figyelni a meccsre, igazából még én sem tudom mi vonta el a figyelmem.
Már alig bírtam kívárni a félidőt jelző sípszót. Éppen a mosdót kerestem, amikor egy ismerős arcot véltem felfedezni.

♡♡♡

Folytatás következik...

♡♡♡

Négy hónap kihagyás után végre meghoztam az új részt, nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig várattalak titeket, de remélem tetszik a rész💛
Update: 2018.09.21.

♡♡♡

2018.07.10.