A Szelíd Vérfarkas

2

Remus szemszögéből:

Augusztus 31. volt végre. A 9 és 3/4 vágánynál búcsút vettem szüleimtől. Szemeimmel a peronon elhaladó fiatalokat vizslattam. Barátaimat kerestem, akik immár ötödik éve velem vannak jóban és rosszban. Bőröndöm és táskám húzva magam után előrébb mentem, hátha sikerrel járok. A vonat ablakait is figyelemmel kísértem, gondoltam már rég foglaltak helyet nekünk, hogy ne kelljen külön ülnünk. Ekkor egy vékony kisfiús hang szólalt meg hátam mögül, egészen távolról. Hangjából ítélve közeledett felém. Bőröndjének kerekei hangosan követték őt.
- Remus! - integetett az alacsony, pufók Peter felém.
- Szia, Pettigrew. - szám széles mosolyra húzódott, mikor megláttam a szöszit. Hónomig ért nekem, vagy talán még addig se. Megölelt és el is elengedett azonnal.
- Nem láttad a többieket gondolom. - ráncolta össze így is kócos szemöldökét.
- Nem. Ha így volna, velük lennék. - ráncoltam össze én is szemöldököm, majd haját összekócoltam.
- Hagyd abba, Lupin! - nyavalyogta felnézve rám fenyegetőn.
Felszálltunk a szerelvényre, és ott mentünk tovább a kabinok mellett elhaladva. Végre meglettek. Elhúztam az ajtót és nyakamba ugrott a két 15 éves lüke.
- Végre megvagytok. - fújtam ki a levegőt, majd lepakoltam. Peter is így tett. Talán neki kevésbé örült James és Sirius, nem úgy, mint nekem, de azért őt is köszöntötték.
- Nézzenek oda, te nem nőttél semmit! - mondta James, míg hóna alá fogva Peter nyakát, öklével fejét dörzsölte. Szegény törpe haja nem csak miattam lett kócos. Ekkor James elengedte és felém vette az irányt. - Nem úgy, mint Lupin. - ekkor oldalba bökött mutató ujjával, célozva arra, hogy magasabb vagyok nála és Siriusnál egy fejjel. Mosoly jelent meg arcomon. Siriusra néztem, akin a tekintetem megakadt. Talán egy kicsit hosszabb lett a haja a nyár folyamán. Lassacskán ki se lát a fekete fürtjei közül, amik lágy hullámokkal, szana-szét állva kócosan vették körbe sápadt képét.
Még hozzám se szólt igazán - eddig - szóval gondoltam itt lenne az ideje, hogy ne csak ácsorogjon. Magamhoz öleltem hirtelen, olyan szorosan, amennyire tudtam. Arcom ráhajtottam vállára és nyakára fújtam lélegzetem. Kicsit beleborzongott.
- Hiányoztál. - súgtam halkan fülébe.
- Te is nekem, Holdsáp. - súgta vissza, méghalkabban, mint én.
Elengedtük egymást az ölelésből, és helyet foglaltunk. Ezernyi mesélni valónk volt, mi történt a nyár folyamán. Köztük az is hozzájuk tartozott, hogy a többiek dicsekedve fecsegtek nekem arról, hogy bele lendültek az alakváltoztatásba végre. Pontosabban, az animágia témába. Már évek óta tanulták, csak azért, hogy mellettem lehessenek, minden hónapban egyszer egy éjszakán. Eddig kénytelen voltam egyedül tölteni azokat az alkalmakat, hogy ne ártsak senkinek. A remény könnye csillogott szemeimben. Igaz barátokra leltem. Innen tudtam.
A tökéletes átváltozásuk bemutatásával azonban még vártak. Nem akartak lebukni. Ehelyett másra terelődött a diskurálás. Mire beértünk végre Roxfortba, már lement a nap. Az évnyitói lakomán piszkáltam tányéromon az ételt.
- Nem vagy éhes? Nem hiszem el, Remus! - nézett rám Ágas, akinek tömve volt a szája, krumplipürével.
- Hm? - pillantottam közömbösen, félig nyitott, félig szinte már csukott szemekkel. - Ja nem, James. Most nem. - csóváltam fejem. Villámmal a főtt borsót tologattam ide-oda. A sült csirkecombba párat már beleharaptam, a krumpliból pedig igazán keveset ettem csak.
- Hát ennek meg mi baja? - nézett Siriusra, aki velem szemben szintén evett, ám ő sokkal kultúráltabban. Hiába, le se tagadhatja, hogy Black, és vérében van az arisztokrataság. Ám ő csak megvonta vállát, jelezve, hogy nem tudja.
- Csak álmos vagyok, fogjátok már fel! - rivalltam rájuk, de természetesen hazudtam. Ami legbelül nyomasztott, az pontosan az előttem ülő volt, aki hozzám se szólt, vagy ha igen, alig. Még, hogy hiányoztam neki. Felhúzva orrom kicsit sértődöttnek nézhettem ki. Ekkor felpillantott vacsorájából két szürke szemével. Észre vette. Lerakta az evőeszközt, és lenyelte a kis falatot.
- Mi a problémád? - kérdezte lágy hanggal, gyengéden. Tényleg foglalkozott az érzéseimmel, nem csak csesztetett.
Két karom ölbe tettem, ezzel jelezve, hogy elzárkózom előlük. Még ha nem is szó szerint. Oldalra fordítottam fejem, mintha találtam volna valami izgalmasabb nézni valót.
- Hát jó. Majd még beszélünk erről. - erre a két mondatra hatalmasat dobbant a szívem. Nem fordít elég figyelmet rám, akkor csak így tudom elérni? Ez kell neki? Nem tudtam, most dühösebb vagyok, mint voltam, vagy már nincs is semmi bajom. Az ésszerű az utóbbi lett volna, ám valamiért mégis vérig sértve éreztem magam.
Fújtatva siettem ki a nagyteremből, hátam mögött hagyva három idióta griffendélest, azaz a saját barátaimat.
A Kövér Dáma előtt ácsorogtam, aki nem engedett be, mivel idén ismét új jelszót találtak ki. A többiek utól értek végre.
- Mi az? Nem árulták még el neked? - lepődött meg Peter.
- Itt állna, ha tudná? - kérdezte nevetve James.
- Tököspite. - motyogta Peter, mire a Dáma beengedett minket.
- Miért pont tököspite? - kérdeztem nevetve. Nem bírtam nem jókedvre derülni ennek hallatán.
A többiek vállukat vonogatták kérdésemre.
- Minden évben valami hülyeség. Már pár évtizede kifogytak a griffendélesek az értelmes jelszavakból. - vakarta fejét Peter. Végre valami okosat is mondott.
Fejemet megráztam és bementem a klubhelyiségből a hálónkba. Szép lassan követtek a többiek is. Kipakoltuk holmijainkat és egyesével elmentünk lezuhanyozni. Én voltam az utolsó. Mikor kiléptem a fürdőből, mindenki az ágyában feküdt. Gondoltam alszanak is. Behuppantam ágyamba, és elhúztam a vastag textilből készült, vörös és arany színű függönyt, ami minden oldalról körül vette ágyam - mint mindenkiét. A baldachin azonban pár másodperc múlva elhúzódott. Egy fekete hajú fiú ült le az ágyamra, majd visszahúzta ismét a textíliát.
- Disaudio. - suttogta pálcájával a kezében, majd lerakta azt maga mellé.- Szóval Holdsáp, mi is a baj? - mondta ezt már normális hangerőn, mivel így már nem szűrődött ki egy nesz se, az ágyamon kívülre.
Forgattam szemeim. Nem tudom, most az a baj, hogy megőrültem, vagy az, hogy megőrültem. Sirius várt türelmesen. Hozzászokott, hogy néha megsértődtem. Egymással szemben ültünk törökülésben a puha ágyon. Szemem pedig véletlen ajkaira tévedtek. Gyorsan lesütöttem, nehogy észre vegye. Magam sem tudtam, miért tévedt oda tekintetem.
- Tudom, hamarosan holdtölte. Ez a baj? - fogta meg hideg kezem. A lágy, meleg érintéstől engem forróság öntött el.
- Igen. - emeltem tekintetem rá. Mióta hazudozok én ennyit? Magam is megleptem ezzel. Pedig tudtam jól, hogy az esett rosszul, hogy Sirius Black nem fordított elég figyelmet rám. Rám, Remus Lupinra, aki reflexből megfogta a barátja kezét. Pár percig még fogtuk egymás kezét, aztán ő törte meg a csendet.
- Szeretnéd, hogy itt aludjak?
Ismét reménytől csillogtak szemeim, halvány mosoly társaságában. Bólintottam egyet fejemmel, jelezve, hogy talán erre van szükségem. Elengedte kezem és mellém feküdt. Betakarva feküdtünk. Ő már rég szuszogott, mire én is el tudtam aludni.