6 rész

5.9K 415 23
                                    

Jungkook szemszögéből:


Az este közeledett és ezt Taehyung mindennap a tudtomra adta nehogy véletlenül eltudjam felejteni. Hát nem aranyos?  Mióta megtudta, hogy jönnek hozzánk vacsorára, hogy legyen valami ismerkedéses dolog, hogy hamarabb szokjunk össze azóta le se szál rólam. Nem elég a korrepetálás ami pont utána lévő napon lesz, még ez is.



Péntek délután:



-Jungkook kicsim kérlek gyere segíteni, nemsokára itt lesznek - ordít fel anyum a szobámba én pedig kedvetlenül indulok lefelé a konyhába, hogy segítsek teríteni vagy valami hasonlót. Anya idegesen járkál fel-alá és látszik rajta, hogy nagyon ideges.
-Anya ne izgulj jó lesz minden, erre ne görcsölj rá - próbálom megnyugtatni ami sajnos nem nagyon akar összejönni.
-Csak ne nyugtass tudod, hogy attól még idegesebb leszek - mondja és közbe veszi ki a húst a sütőből. - Inkább teríts meg - adja ki a parancsot mire rögtön neki állok, mert én is szeretném egy kicsit, hogy jól sikerüljön az este. A legfontosabb anya boldogsága, majd a többit megoldom valahogy. Mire végeztem a térítéssel addigra az összes étel elkészült és már minden tökéletes volt kivéve egy dolgot.
-Jungkook te még nem öltöztél át? - néz rám anya idegesen és elkezd a szobám felé tologatni. - Na sipirc, gyorsan fürödni és utána öltözz. Komolyan rosszabb vagy, mint egy lány.
-Már fürödtem úgyhogy csak öltöznöm kell. De ugye nem kell öltönyt húznom - nézek anyára nevetve mire ő is végre megereszt egy mosolyt.
-Vedd fel a fekete nadrágodat a fehér ingeddel úgy tökéletes leszel - mondja és utána kimegy a szobából, én pedig a szekrény elé lépve kezdem el keresni a ruha darabokat. Épp az ingemet gomboltam be mikor anya szólt nekem, hogy jöjjek mert itt vannak. Gyorsan lerohantam de az utolsó lépcsőfokba megcsúsztam, így majdnem a padlóra estem, de hirtelen két kezet éreztem a derekam körül így  megakadályozta, hogy találkozzak a padlóval.
-Jól vagy? - kérdezte Tae vigyorogva. A kis szemét biztos tetszik neki a helyzet.
-I-igen köszi - mondom dadogva majd kimászva a karjaiból a konyha felé veszem az irányt. Leültünk és elkezdtünk enni és közbe kérdezősködni kezdet Tae apja, hogy milyen viszonyban vagyunk mire rá vágta, hogy nagyon közeli kapcsolatban vagyunk. Hogy mi? Attól függ, hogy milyen közeli kapcsolatról beszél. Épp inni készültem mikor megéreztem Tae kezét a combomon. Megpróbálok elhúzódni, de nem nagyon engedi sőt bele is kapaszkodik a lábamba.
-Elnézést egy pillanat és jövök - állok fel az asztaltól mire kénytelen elengedni. Gyorsan a fürdőbe futok és csapon támaszkodok meg, mert tuti, hogy elesnék. Úristen ez a gyerek mit csinál? Komolyan képes az asztalnál ahol a szüleink is vannak? Az agyam eldobom. De hiába tagadom akkor is bejön ez az egész pedig tudom, hogy nem helyes. Hirtelen nyílik az ajtó és nem kell oda néznem pontosan tudom ki az.
-Baj van Kookie? - kérdezi a fülembe suttogva és ad egy csókot a tarkómra.
-Tae ne csináld... - kezdek el ficánkolni a karjaiba, de szorosabban kezd magához szorítani.
-Eddig nem zavart
-De mostantól más lesz minden - mondom neki és kirántom magamat a szorításából majd szembe fordulok vele. - Tae alapból tudtam, hogy neked csak egy kaland lennék semmi több. Ne add be nekem, hogy jaj te más vagy meg ilyenek.
-De nem...
-Ne hazudj. Eltekintek mindentől ami velünk történt, és szívesen kezdek tiszta lappal de csak úgy, hogy testvér kapcsolatunk lesz és nem megyünk annál tovább. Nincs tapogatódzás, nincs csók se semmi ilyen. Rendben?
-Hát szerintem megbánnád, de ahogy akarod. Rendben - nyújtja a kezét én pedig mosolyogva kezet rázok vele. - Testvérem - mondja kuncogva, majd elhagyja a fürdőt. Miért érzem azt, hogy nagyon megbántam ezt a döntést?

Bad Romance |Taekook| ✓Where stories live. Discover now