MEGGYFA. ✧ LEE TAEYONG !

iii.

✧ ━━━━━━━━━━━━━━━━━━ ✧

MÁSODIK RÉSZ

MÁSNAP is ugyanabban az időpontban megjelent jaejoon a lee család portáján. immáron üres kézzel, mindössze csak a gondolataival.

a frissen lenyírt sövény melletti kapun belépett, s a hátsó kertben találta magát. azonnal kiszúrta, ahogy taeyong a meggyfa tetején ül.

telefonált.

jaejoon tudta kivel. nem akarta elrontani a pillanatot. nem akart belerondítani taeyong és szeretője bájcsevelyébe. épp fordult volna vissza, hogy szomorúan, s reményvesztettem ballagjon haza. ám kedvese kiáltása meggátolta ebben.

" jae, szia! "

a fiatalabbik szomorkásan sétált a fához, s felmászott taeyong mellé. a telefonja a kezében volt, viszont már nem beszélt senkivel sem. egymás szemét kémlelték.

taeyong elveszett azokban a hatalmas, égszínkék szemekben. kedve lett volna ott helyben közelebbről is megvizsgálni azokat. kedve lett volna abba a dús, barna hajkoronába túrni. kedve lett volna csókot adni neki.

de mégsem tette meg. helyette hallgatta, ahogy jaejoon beszél neki.

" holnap születésnapod. "

tae csak bólintott. nem igazán érdekelte őt ez az évforduló, csak az foglalkoztatta, hogy jaejoonnal legyen.

" eljössz majd? " kérdezte bizakodva. a fiatalabbik bólintott, s közelebb húzódott taeyonghoz.

megfogta a kezét, s egy csókot hintett az ajkaira.

olyan édes volt, mint még soha. olyan jó volt, mint eddig egyszer sem.

ahogy elváltak egymástól, szinte égető vágyat éreztek, hogy folytassák. ott, a meggyfa tetején.

" jaehyun tud olyan dolgokat, mint én? " kérdezte jaejoon, ahogy taeyong pulóverének cipzárát húzta le.

az idősebbik ledermedt. csak bámulta az előtte ülő fiút, akinek arcán a megszokott, levakarhatatlan mosoly hevert.

" én, azt hiszem— menned kéne. " tolta el magától jaejoont.

a fiú értetlenül nézte végig, ahogy taeyong a lábát a mellkasáig felhúzva, azt átölelve meredt a távolba. állkapcsa megfeszült, szeme csillogott a könnyektől.

miért sír, ha megcsal?