2018. március 17. - még 47 nap

17 4 0
                                    

Mármint márcsak 40 nap!!!

Ez a két karakter szerepel legtöbbet a 'Bosszúállók: Végtelen háborúban'

Kiderült, mely karaktereknek jut a legtöbb képernyőidő a filmben, és hogy mi lesz azokkal, akiken ezúttal kisebb a fókusz.

A Fandangonak adott exkluzív interjújában Joe Russo társrendező elárult néhány izgalmas új információt a közelgő Bosszúállók: Végtelen háborúról. Ahogy az a tegnap debütált előzetesből is nyilvánvalóan látszik, rengeteg hőst és gonosztevőt mozgat a film, ennyi karakter számára viszont szinte lehetetlen vállalkozás lenne egységes időt adni a vásznon. Az egyik, aki mindenképp kimagasodik majd a többiek közül ilyen szempontból, az maga az őrült titán, Thanos lesz.

"Thanosnak hihetetlen mennyiségű képernyőidő jut, sok szempontból azt is mondhatnám, hogy ez az ő filmje. A mi feladatunk, amit fontosnak tartunk a filmek készítésekor, hogy meglepjük a közönséget. Egy olyan történetet szerettünk volna elmesélni, amire nem számítanak, egy történetet a gonosz szemszögéből. Ez szerintem valóban egyedülálló és kockázatos egy ilyen jellegű alkotásnál. Ebben a műfajban szüksége van a nézőknek újításra, és mi pontosan ezt csináltuk. Thanos rengeteget szerepel."

Ami egy fokkal talán már nagyobb meglepetés lehet, hogy ezt követően a mennydörgés istenét említette meg a rendező: "Látni fogjátok, mennyire érdekes történetszála van Thornak a filmben. Az eddigi Bosszúállók filmekben nem jutott neki különösebben nagy szerep, ám ezúttal rendkívül fontos lesz a jelenléte. Szóval a kérdésre válaszolva, Thanos és Thor bír a legnagyobb képernyőidővel."

Mint látható, egyesek többet, egyesek kevesebbet fognak szerepelni a produkcióban, de Joe Russo ígérete szerint nem kell megijedni, ha valaki kevesellné kedvencét: "Már a marveles munkánk előtt rengeteg tapasztalatot szereztünk olyan sztorikban, amik számos karaktert mozgatnak. Biztosra kell menni, hogy mindegyikük szolgálja a cselekményt - akár előrébb viszi, akár egy saját, személyes történettel egészíti ki. Ez rengeteg kemény munkát igényel, ezért is döntöttünk amellett, hogy egy harmadik és negyedik Bosszúállókat is megcsinálunk - nem sok példa van rá, hogy egy film ennyi szereplővel dolgozna. Míg egyes karaktereket előtérbe helyezünk az első filmben, hátrébb kerülnek majd a következőben, és azok, akiknek korábban kevesebb idő jutott, a másodikban fognak kibontakozni. Ha úgy érzitek, nem szerepelnek eleget a kedvenc karaktereinek, akkor várjátok ki a Bosszúállók 4-et."

Vélhetően a folytatásban nagyobb teret kapnak az olyanok, mint Sólyomszem, Hangya, Darázs, Nick Fury és Captain Marvel, akikkel a Végtelen háborúban vagy egyáltalán, vagy csak nagyon keveset találkozunk. A film kicsit több mint egy hónap múlva, április 26-án nyit a hazai filmszínházakban.

(forrás: www.marvelmagyarorszag.blog.hu)

U.i.: Nézzétek meg a tegnapi részt, mert egy érdekes cikkel gyarapítom... (ez értelemes mondat volt? Nem hiszem, de mindegy... 😅)

𝙖𝙫𝙚𝙣𝙜𝙚𝙧𝙨: 𝙞𝙣𝙛𝙞𝙣𝙞𝙩𝙮 𝙬𝙖𝙧 ~ 𝙘𝙤𝙪𝙣𝙩𝙙𝙤𝙬𝙣Where stories live. Discover now