2018. február 17. - még 75 nap

18 6 0
                                    

Szóval, ahogy ígértem itt is van a Fekete Párducos élménybeszámolóm...

Spoiler mentes!

Szóval, nem is tudom, hogy hol kezdjem, talán ott, hogy a Marvel logó elötti részből kb semmire nem emlékszem, ugyanis akkor épp az kerestük, hogy hova ülhetnénk le, ugyanis egy "nagyon kedves" nő elfoglalta a helyünket és hiába kértük nem engedett oda. ☺ Az egyetlen szerencsénk talán az volt, hogy mivel csak csütörtökön este tették ki a mozi weboldalára, hogy pénteken vetítik a filmet, nem voltak éppen olyan sokat, tehát kaptunk másik helyet ahova leültünk, persze az nem volt olyan jó, mint az eredeti, de mindegy... És nem nagyon tudtam figyelni a filmnek az elejére, mert ezen mérgelődtem, de aztán úgy voltam vele, hogy ha kifizettem azt a mozit és már nagyon vártam, akkor most leszarom, hogy nem ott ülök, ahova a jegyem szól (mondjuk még most is idegesít de ez van).

És akkor most már végre eljutottunk magáig a filmig, ami, hát érdekes... Na jó nekem tetszett és ahozképest, hogy azt mondták, hogy kiszámíthatóak a viccek egyáltalán nem azok. Az biztos, hogy a Michellet és Peggyt, akik eddig a kedvenc női karaktereim voltak (igen ez így picit szexista, de annyi kedvencem van, hogy így könnyebb őket rangsorolni 😅) megelőzte Shuri, aki abszolút a favorite nállam. Szerintem a ő és Klaw a legviccesebb karakterek az egész filmben. Az is igaz, hogy a gonosznak olyan motivációi vannak, hogy egy ponton nagyon nehéz volt eldönteni, hogy kinek a pártját fogom inkább. És ennél többet nem tudok írni, hogy spoiler mentes legyek, de azt még el kell mondjam, hogy nagyon jó volt a film meg minden, de azért messze nem ez a legjobb Marvel film. Például nincs bennem az az érzés, mint ami a Thor:Ragnarok és a Pókember: Hazatérés után volt bennem, hogy most azonnal vissza akarok menni a moziba, hogy nézzem meg.

Tehát így mindent összefoglalva (az én véleményem szerint) jó ez a film, de nem a legjobb Marvel film.

𝙖𝙫𝙚𝙣𝙜𝙚𝙧𝙨: 𝙞𝙣𝙛𝙞𝙣𝙞𝙩𝙮 𝙬𝙖𝙧 ~ 𝙘𝙤𝙪𝙣𝙩𝙙𝙤𝙬𝙣Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin