¿Me amarías igual?

Karikák a szem alatt

2.NAP °NAIA ROSSA°

Már rég felkelt a nap, mikor magamhoz tértem. Talán aludhattam pár órát, de lehet csak olyan sokkba kerültem, hogy minden kiesett az előző estéből.

Egyedül egy dolog nem. Tudtam, hogy csak egy valami segít, az pedig Noah bölcs szavai.
Magamra vettem az AC/DC-s bő pulcsimat, ami combközépig leért, de nem szándékoztam emberi külső varázsolni magamra: egy szürke melegítőben, a régi edzőcsukámban és egy förtelmes konttyal hagytam el a házat. Miután mindent bezártam, kiléptem a kapun.
Senki nem volt az utcán.
A bolt ablakai magányosságot tükröztek vissza, a háznál sem volt semmi feltűnő.
Semmi jel. Hagytam elmenni. És mi lett a testtel?
Pillanatokon belül bűntudat fogott el, mikor rájöttem, hogy a családja még el se tudja temetni.

Ijedten kapkodtam a fejemet, attól tartva, hogy mögöttem van a tettes, miközben a buszhoz siettem. Edzőcipőm talpa rémisztően csattogott végig a macskaköves úton, és minden falevél fájdalmasan felnyöszörgött, mikor ráléptem. Már javában szeptember volt, így a legtöbb fa meztelenre váltott.
De így is gyönyörű volt.

Nemsokkal a busz előtt értem be a váróba. Épphogy összébbhúztam magam, hogy ne fagyjak meg, máris jött a melegnek tűnő közlekedési eszköz. Ahogy kinyílt az ajtó, refelxszerűen nyúltam a bérletem után, majd miután realizáltam, hogy természetesen otthon hagytam, cifra szavak sorozata hagyta el ajkaimat, mire az idős sofőr csak mérgesen méregetett.
Ő a legkissebb bajom.

Miután előkotortam egy jegyet a zsebemből, nyomban kilyukasztottam, majd helyet foglaltam. Nem kellett sokat utaznom, csupán tíz percet, de ilyen időben sosem szerettem sétálni.
Könnyen megfáztam, utáltam a hideget, de most a paranoiám is végig kísért volna. A párás üveg miatt semmit nem láttam, simán lehetett huszonhárom fok a buszon, miközben kint egy tizessel kevesebb.
Miután leszálltam, sietősen Noah-ék háza felé vettem az irányt. A fiút már tizenegy éve ismerem, másodikban jött az osztályunkba, és azóta is boldogít.
Ő az egyike a mi öt fős társaságunknak, de talán vele volt mindig a legjobb a kapcsolatom.

Miután belöktem a kiskaput, a felém csaholó Sam-hez indultam. A kis keverék kutyus három éve került a családhoz. Éjszaka, Noah hazahozta egy buli után. Az utcán találta, és lehet, hogy az alkohol hatására, de beleszeretett a kutyába. Kopogás nélkül léptem be a házba. Imádtam itt lógni. Itt mindenki szeretett mindenkit. - Nem úgy, mint Szergejeknél. Szergej a csapatunk egyik tagja. Két éve költöztek ide abból a bizonyos Oroszországból. Apja multimilliárdos cég igazgató, az anyja pedig... Na róla semmit nem tud. Lelépett, amikor még kicsi volt, azóta is mostohája van, akit utál.

Miután lerúgtam magamról az edzőcipőm, beléptem az előtérbe, ahonnan a konyha nyílt.
- Ó, szia drágám. Hát te? - Noah anyukája, Margo mosolyogva köszöntött. Épp főzött valamit, aminek csodás illata volt.
- Szia Margo. - már régen letegeződtünk. - Noah-hoz jöttem. - felsóhajtottam, mire felkacagott.
- A szobájában alszik. Még csak kilenc óra, szerintem nem tudod felkelteni, de próbáld meg. - mosolyogva biccentettem, majd elindultam a lépcsőn. - Ó, nem vagy éhes? Olyan soványka vagy. - szólt még utánam.
- Nem - ingattam meg fejemet nevetve, majd eltűntem az emeleten. Szűk kis folyosó, bézs színű falakkal. Jobbra Quinn szobája, mellette a háló, bal oldalt egy fürdő, a legidősebb fiú, Harry szobája, végül Noah-é.
A falakon közös képek, a lépcső mellett egy cserepes virág. Olyan otthonos.
Miután kopogtam, beléptem Noah szobájába.
- Jó reggelt. - suttogtam, miközben a sötét szobában araszoltam. Egyszer nekimentem egy doboznak, de miután utat törtem magamnak, leültem a fiú ágyára. - Noah, én vagyok. - piszkáltam meg, mire felnyöszörgött. - Na, kelj fel. - ásított egy hatalmasat. - Noah térj már magadhoz. - csaptam egy nagyot a hátára, mire egy aprót felnyüszített, és azonnal felült.
- Bestia. - suttogta álmosan, nagyokat pislogva, majd komótosan kiszállt, és felhúzta a redőnyöket. - Ahh, még az idő is rossz. - forgatta szemeit. - Mond, miért keltettél fel hajnalban? - ásított egy hatalmasat.

- Noah, kilenc óra van. - ráncoltam a szemöldököm, mire csak legyintett, aztán azonnal felüvöltött.

 - Margo Elisabeth Jacobs, nem keltetted fel az édes és csodás pici fiadat? - azonnal a polchoz lépett és öltözködni kezdett. Tipikus fiú szoba. Mindenhol felsők, nadrágok, zoknik széjjel dobálva, kölni és férfi sampon szaga terjengett a levegőben, és az ott egy pizzás doboz?!  Miután a fiú anyukája felsietett a lépcsőn, szinte azonnal el is kezdődött az olaszos virtust idéző vita. - Anya, tudod, hogy ma mennem kell dolgozni!

 - Honnan tudtam volna drágám? 

- A fiad vagyok, mindent elmondok.  

- Semmit nem mondasz el. 

- Ah anya, sosem figyelsz! Na léptem.

- Jó. De vigyél pulcsit! - Margo még a fiú hátára dobta az anyagot, mire Noah csak megforgatta a szemét, én pedig értetlenül figyeltem ahogy mindez addig lezajlott, amíg a fiú felvette  a farmerét és a pólóját, majd rohant is ki a szobájából, de aztán abbamaradt a siető talpak csattogása a lépcsőn, és ismét a szőke fejét pillantottuk meg az ajtóban.

 - Szeretlek. - nyomott egy puszit anyukája arcára, ami azonnal ellágyult. - Na, gyere már bestia, sietnünk kell. - intett felém Noah, mire vigyorogva felálltam a fotelből, és elsiettem Margo mellett. Egészen a szürke Bogárig meg se álltunk, onnan folytattuk az utunkat a kávézóig, ahol most kapott állást Noah.

Mivel szombat volt, nem terveztem aznapra semmit. A kávézóban ültem, rajzolgattam a füzetembe, vagy telefonon beszéltem az egyik osztálytársammal, néha váltottam pár üzenetet Szergejjel, majd miután már elfordították a "Zárva" táblát, hátraosonhattam Noah-hoz, aki elvállalta, hogy befejezi a zárást a raktárban. Igazából nem szabadna itt lennem, de a tulajt ismerjük, és mivel imád engem, rendszeresen itt maradhatok.

Mivel már nagyon szorított a mellkasom, és egy jó pár órája meg akartam ejteni a fiúval ezt a beszélgetést, így idegesen, az ujjaimat ropogtatva néztem, ahogy a fiú eltörölgeti az utolsó poharakat.

- Szeretnék veled beszélni, Naoh. - halk voltam, de tudom, hogy hallotta a víz csobogása mellett is. Elég fullos hely volt, még a raktárat is teljesen felújították, ahol mosogatni szoktak nagyobb dolgokat.

-Tudom, egész nap fura voltál. - bólintott, de nem fordult felém. Ezután beállt köztünk a csend, mert bár kinyitottam a számat, de nem mertem megszólalni. Már kiböktem volna, amikor megszólalt a srác telefonja, és mivel én nem terveztem befejezni a mondandómat, ő gyorsan megtörölte habos kezét, és felvette a mobilt, aztán felém fordult, hogy jelezze várjak egy kicsit.

 - Láttam egy gyilkosságot. - párás szemekkel suttogtam, aztán feltört belőlem a naphosszat tartogatott sírás, majd újra úrrá lett rajtam a sokk, és már csak annyit hallottam, ahogy a fiú kiejti a kezéből a poharat, ami hatalmas csattanással esett széjjel ezer apró darabkára.

 - Majd visszahívlak. - végig rám nézett, miközben kinyomta a telefont, aztán megnyugtatóan hagyta, hogy mellkasába bújjak.