2.

358 23 7
                                    

-Matt, adj már egyet! -Néztem könyörgően Mattre, aki füves cigivel a kezében vigyorogva fújta rám a füstöt. Rám, aki az asztalon ültem, így kb majdnem egymagasságban lehettem vele.
-Néézd, a független farkas könyörög! -Nevetett fel ,, gúnyosam",de persze nem veszem magamra, nálunk ez mindennapi dolog. Ha más mondta volna, annak kitöröm a nyakát-nem vicc.
-Ez nem vicces Matt, már vagy ezerszer kértelek, hogy adj csak egyet, hogy kipróbálhassam! -Biggyesztettem le a szám,, túldramatizálva".
-És én vagy ezerszer azt mondtam, hogy nem-Hajolt közelebb, immár teljesen, szószerint belevigyorgott a pofámba.
-És azt mondtam már, hogy veszélyes vagyok? -Mosolyodtam el.
-Uu, de félek! -Nevetett fel, velem együtt,még ugyanabban a pózban. Mind ketten tudjuk, hogy bárkit, de őt sosem bántanam.Éés igen, veszélyes embernek számítok. Rendesen ki lettem képezve, és a Fekete farkasok között is a legerősebbek közé számítok, bár nem vagyok rendes tag.-A vadmacska képes lenne itt helyben kinyírni, mert nem könyörültem meg szegényen egy füves cigivel, igaz? -Bigyeztette le a száját, és a röhögésünk ezúttal sem maradt el. Hirtelen hallottuk az ajtónyílást mire Matt azonnal elugrott tőlem.
-Gyere ki baba, kellesz nekem-Szólt oda nekem Aaron,mire szó nélkül fel is keltem, mentem utána. Természetesen nem ugranék fel bárkinek, tudom a dolgom, és ez is benne van a tervben. -Mi van köztetek Mattel? -Kérdezte, és láttam, ahogy egy ér megfeszül a nyakán.Dühös. Sebaj, majd elintézem.
-Figyelj... -Kezdtem volna hozzá.
-MI VAN KÖZTETEK MATTEL?!-Ismételte meg, kissé felemelte a hangját, mire két kezembe vettem az arcát.
-Aaron, nézz a szemembe! -Utasítottam, ő pedig nagy nehezen tette, amit kértem. -Emlékszel... Hogy azt mondtam még ennek a köztünk lévő bonyolult kapcsolatnak a legelején, hogy senki, és semmi sem birtokolhat engem, hm?Vésd az eszedbe, én független vagyok, és ha akarom, akkor most azonnal kilépek ezen az ajtón, és soha többé nem látsz viszont! -Mutattam az ajtóra. -Ha nem tudod ezt felfogni, akkor vettem, és megyek-Néztem a szemébe. Tudom, mit csinálok. Tudom, hogy nem fog elküldeni, ahhoz túlságosan is fontos vagyok neki, a lehető legtöbb értelemben.Ugyanis neki mint érzelmileg, és rengeteg mindenben sokkal nagyobb szüksége van rám, mint nekem rá.
-Nem akarom hogy elmenj. -Nyögte ki végül.
-Akkor? Szard már le, hogy mit akar Matt, ha számodra a lényeg tényleg én vagyok! -
-Imádlak-Vigyorodott el, majd nekiesett ajkaimnak. Nyelve bejutást kért, amit meg is adtam neki. Miután forró csókcsatánk, ami inkább Aaron-nak volt jelentősebb véget ért, én kimentem a szobából.Visszasétáltam Matthez, aki még mindig cigizett, és amikor észrevett, megszólalt.
-Mit akart már megint? -
-Lényegtelen. Elintéztem. -Vágtam le magam mellé.
-Ügyes. -Bólintott rá.

A nap további része nem igazán volt valami,, izgalmas".Este bevágtam magam az ágyamba, és azonnal álomba is merültem.

Másnap...

Épp a folyosón haladtam a kijárat felé, amikor beleütköztem valakibe. A srác 20 körüli lehetett, ismeretlen.
-Bocs-Mondta oda nekem.
-Ki vagy te? -Kérdeztem rá azonnal felvont szemöldökkel.
-Jack-Mondta lazán.
-Mit keresel itt? -
-Hee,csak nyugi. Na és te ki vagy? -Mért végig.
-Az nem rád tartozik. Ki hívott téged ide? -
-Az nem rád tartozik. -Vágta rá vigyorogva.
-Oh, tényleg? -Mosolyogtam lazán. -Azt kötve hiszem. Aaron?
-Az. A főnök. És mostantól én is tag vagyok. Szóval lehet, hogy még lesz dolgunk egymással, cica-Nevetett fel kacsintva.
-Hát ezzel a hozzáállással búcsút mondhatsz itt a helyednek. És azt hogy a tiéd leszek...? Pff.. Elfelejtheted. -Nevettem fel, majd megfordultam, és elindultam Aaron szobája felé. Nem is kellett sokat mennem, ugyanis pont őt láttam közeledni felém.
-Baj van? -Vonta fel a szemöldökét rám, és felváltva az idegen srácra nézett.
-Ki ez, és miért vetted be? -Néztem idegesen Aaronra. Ő is pontosan tudja, hogy utálom, ha csak úgy fel vesz egy újoncot.
-Ő Jack, és az egyik ismerősöm ajánlotta. Azt mondták, elég erős, és pontos, ezért felvettem.Esetleg van valami ellenvetésed? -
-Pontosan tudod, hisz ismersz már legalább annyira, hogy értsd, mi bajom van. -Néztem rá idegesen.Az új emberek megbízhatatlanok, és nagyon könnyen hátba tudnak támadni. Veszélyes lenne új embert befogadni. -Aaron, mi szükség volt erre? Hisz van elég tag, még csak nem is vagytok hiányosak!? -
-Ugyan már, ki vagy te, hogy a főnöknek parancsolj? -Nevetett fel mellőlem Jack.
-Jack, azért fogd vissza magad, és tudd azt, hogy hol a helyed! Egy újjal sem nyúlhatsz Grace-hez, ez tilos! Értve!? -Nézett a fiúra, akinek azonnal lehervadt a mosoly az arcáról.
-Szóval ő a te gyengepontod... -Motyogott maga elé, és nem tudom, hogy rajtam kívül más is, de én tisztán hallottam.
-Tudod, nem vagyok süket... Ennél amatőrebb senki sem lehet. -Forgattam a szemem, majd mentem tovább az eredeti tervem szerint, a kijárat felé. Kint felpattantam a motoromra, és elhajtottam.

***
Hali! Tudom, az első rész még semmi, dee még csak most indul be a sztori, ez még naagyon az eleje. Szóval hamarosan jövök a következő lehetőleg tartalmasabb, izgalmasabb, és hosszabb résszel! Ha tetszett, akkor hagyj magad után valamilyen jelet~ 😉💓

Kamu telah mencapai bab terakhir yang dipublikasikan.

⏰ Terakhir diperbarui: Apr 05, 2018 ⏰

Tambahkan cerita ini ke Perpustakaan untuk mendapatkan notifikasi saat ada bab baru!

A Független FarkasTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang