Vempire Camp

3. rész

Kinyitottam a 38. oldalon. Nem hittem a szememnek. Rengeteg vámpír volt, fiatalok is és öregek is. A képeken látszott hogy szörnyű körülmények között dolgoznak. Az egyik kép alatt ez állt: " A már dolgozni nem képes, 18 év feletti vámpírokat sajnos képtelenek vagyunk eltávolítani". Megdöbbentem.
- És velünk is ez lesz?
- Nem maguknak egész más feladatot szántunk.
- És mi lenne az?
- Amíg nem lesznek 18 évesek addig a táborban élnek majd. Megtanulják hogy hogyan uralják a vér iránti szomjúságot és azt, hogy hogyan éljenek úgy mint az emberek.
- És a szüleiket mikor engedik ki?
- Nos... rajtuk már nem tudunk segíteni.
- Vagyis életük végéig odabent lesznek?
- Igen, amíg meg nem halnak.
- Vagy meg nem ölik őket!
- Három napot kapnak, hogy a összepakoljanak és elbúcsúzzanak a mindenkitől.
- Mindenkitől?
- Igen.
- Szóval még az sem biztos, hogy egy táborba kerülünk a barátainkkal?
- Nem. Kicsi az esély rá hogy innen mindnyájan egy helyre kerüljenek.
- Most elmehetnek- mondta a parancsnok majd távoztak a teremből.
Lesokkolt az amit hallottam. Mindenki hazament a családjához. Én amilyen gyorsan csak tudtam haza szaladtam. Mindenki síri csendben ült a kanapén mikor benyitottam. Felálltak és szorosan megöleltek. Beszélgettünk egész nap és családi képeket néztünk. Közben elkezdtünk bepakolni a táskákba. Nem tudtam nem elrakni egy családi képet. A szívem összeszorult amikor belegondoltam, hogy lehet, hogy soha nem látom többé az anyukámat és az apukámat. De még az sem volt biztos, hogy az öcsémmel Tobyval egy helyre megyünk. Kezdem azt hinni, hogy minden tönkre megy. Minden amiért eddig dolgoztunk és küzdöttünk, annak most vége.