Fangirlként az Útvesztőben

Kaland

Sziasztok! Ez egy hosszú rész lesz, és az utolsó is, viszont már íródik a következő könyv! ( ha ez bárkit is érdekelt ) Reméljük, hogy tetszett!

*Rose szemszög*

- Hé, Rose! - bökött meg valaki.
- Mhhpf - morogtam.
- Roseeeee! - bökködtek már ketten.
- Mi van már? - dörzsöltem meg a szemem.
- Aris mindjárt itt lesz. Ideje kelni lustaság! - rázott meg Mercy.
- Jól van már! - löktem el, mire leesett, Sandraval együtt. Hoppá!
- Rose! Hogy a jó édes Isten áldjon meg egy tepsi káposztával! - fogta a fejét Sandra.
- Öhm bocs. - vigyorogtam rá. Lemásztam, és épp meg akartak verni, amikor  meghallottuk, hogy Newt beszél álmában.
- ..krumpli....papucs...Rose....szivárvááányhdhjgj.. - motyogta. Mi alig bírtuk visszatartani a nevetésünket.

- Szivárvááány! - utánozta a fiút Sandra már a szellőzőben.
- Szerintetek miről álmodhatott? - röhögött Mercy.
- Khm.. Én kicsi póniiiim! - kezdtem kornyikálni. A lányok megint nevettek.
- Itt vagyunk! - súgta Aris. Majdnem lebuktunk, mert Sandra beverte a fejét, és elkiáltotta magát, idézem: HOGY ROHADNA KETTÉ EZ A SZAR! Mivel tudtuk, hogy másnap fognak beindulni az események, visszamentünk aludni.

*Sandra szemszöge*

Rose befeküdt az álmában azt hiszem németül(?) éneklő Newthoz, Mercy a már megérkezett Thomashoz, én meg az éppen egy papucsot ölelgető Minhohoz.

Reggel az iszonyatosan sajgó fejemre keltem.
- Az a rohadt szellőző! - suttogtam bosszúsan. Gyorsan felöltöztem, és elmentünk reggelizni. Ettől fogva minden gyorsan történt.

Thomas fegyverrel a kezében rohant előttünk. Janson és az őrség már a nyomunkban voltak. A következő sarkon befordulva szemünk elé tárult az ajtó, ami szabadságunk kulcsa. Thomas és én figyeltük, hogy mikor érnek el minket a csúnya rossz emberek, amíg Minho és a többiek a zárral szerencsétlenkedtek.
- Mi a jó édes anyámat csináltok ti ennyi ideig? - fordultam hozzájuk, mivel már majdnem itt voltak. Ekkor varázsütésre felnyílt a vas, a túloldalon Arissel és Winstonnal. Azonnal kicsusszantam, példámat pedig mindenki követte, csak Thomas nem, aki, mint mindig most is hősködött. Az utolsó pillanatban azért kiért, de majdnem felrúgtam idegességemben. Ehelyett viszont közösen mutattunk be az üveg másik felén álló embereknek. Irány az ismeretlen!

Arra eszméltem fel, hogy már kint vagyunk.
- És most hogyan tovább? - kérdezte Mercy.
- Nézzétek! - mutatott az egyik srác egy lejárat szerű valamire. Elsőként ugrottam be és néztem körül. Sötétség.
- Valaki adjon már egy zseblámpát! - kiáltottam, és kaptam is, csakhogy a fejemre dobták. - Ez ki volt? - kérdeztem az immár mellettem álló emberektől. Mindenki Minhora mutatott. Gondolhattam volna. Megrázva a fejem indultam el körbenézni az óriás üzlettengerben. Találtam pár ruhát amik jók rám, így azokat belegyömöszöltem a hátizsákomba. Ezen kívül még volt pár műzliszelet és zseblámpa, de sajnos vizet nem találtam. Egy újabb boltot átnézve kicsit megugrottam. Felkapcsolódtak a fények.
- Ó, hogy az a... - mormogtam és kifutottam. Mint gondoltam, Thomas nyomában már ott voltak a kis aranyos buggyantak. Tettem amit a többiek, ami azt jelenti, hogy futottam ahogy csak bírtam. Rose és Mercy előttem voltak és már ki is értek. Már a kijártnál voltam, mikor valami elkapta a lábam és minden elsötétült.

Valami hidegen fekszem. Azonnal kipattantak a szemeim. Egy férfi állt mellettem fegyverrel. Na remek még el is raboltak. Gyorsan kigáncsoltam, leütöttem, majd elvettem a fegyverét.
- Khm! - krákogott valaki a hátam mögött. Az egész csapat ott lógott a levegőben.
- Ti együtt lógtok és engem nem is hívtok? - durciztam be.
- Szedj már le minket! - emelte fel a hangját Rose. Miután sikeresen kiszabadítottam őket elindultunk.
- Na jóvanám' - néztem az előttünk álló pasira.
- Nem akarunk rosszat! Csak kiakarunk jutni. - mondta Thomas.
- Igazán? Janson, itt vannak. Kiviszem őket. - üzent annak a hányadéknak, aztán valaki fejbelőtte. Brenda állt ott.
- Gyertek már! - kiáltotta. Elfutottunk és beindult a zene.
- Nincs sok időnk! - jelent meg Jorge. - Mozgás! - siettetett minket. Végül kijutottunk, de hirtelen elfáradtam és megint sötétség.

Minho karjában keltem a lányok pedig sírtak. A jobb karomra néztem, mert iszonyatosan fájt.
- Megfertőződtem. - kaptam sokkot. - Minho tegyél le! - néztem a fiúra. Miután a talpam talajt ért, odamentem Mercyékhez.
- Itt kell hagynotok! - suttogtam. - Hamarosan elértek a táborba és oda nem engednének be engem.
- Nem! - csattantak fel.
- De.. - vettem elő a fegyverem.
- Sandra... - könnyeztek be újra.
- Sajnálom! - mondtam, majd lemaradtam. Egy kicsit még néztem a pisztolyt és a fejemhez emeltem. Meghúztam a ravaszt. Egy pillanatig fájt, de utána nem éreztem semmit.

Végtelen fehérség. Itt ébredtem. Körülnéztem és megláttam egy ajtót. A szobám ajtaját. Félve nyitottam ki, de tényleg az én szobám volt bent. Beléptem és egy órához futottam. Egy perc sem telt el. Érdekes.

*Rose szemszög*

Még hallottuk ahogy elsül a pisztoly.

Már eltelt néhány hét mióta Sandra meghalt. Thomasék elmentek kiszabadítani Minhot mi meg épp ebédet főztünk.
- Mercy! - kiáltottam. - A recept egy marok vagy egy csipet sót ír? - kérdeztem.
- Egy csipetet. - ráncolta a szemöldökét.
- Hát öhm.. - kezdtem el hátrálni. - Azt hiszem én megyek. - húztam kínos vigyorra a szám.
- Te elsóztad a pörköltet? - kérdezte.
- Lehetséges - mondtam, mire csak sóhajtott egyet.
- Visszaértek! - futott hozzánk egy ember. Mi otthagytuk az elsózott pörköltet és kisiettünk. Sajnos a fiút nem sikerült elhozni.

- Jöttök ti is? - kérdezte Newt, mielőtt elindult. Megráztam a fejem. Lassan bólintott és kilépett a sátorból.

Hamarosan a fiúk elindultak az utolsó városhoz. Csak reménykedünk, hogy Sandra kitalált valamit, ha egyáltalán még él.

*Sandra szemszög*

Még mindig nem telik az idő. Fogalmam sincs még meddig maradnak bent, de elkezdtem kutakodni. Azt hittem megtalálom, hogy miért kerültünk abba a világba, de kudarcot vallottam. Csalódottan terültem szét az ágyon és a plafont bámultam. Mintha lenne ott egy  rés.

*Mercy szemszög*

A fiúk eltűntek már pár napja, de vissza még nem jöttek.
- Vince! Értük kell mennünk! - mondtam el már hatodszorra.
- Jó! Készüljetek! - forgatta meg a szemét. Szélsebesen átsprinteltem Rosehoz és bekiabáltam neki, hogy készüljön, majd az én cuccaimhoz mentem. Öt perc múlva már hátunkon a táskánkkal vártunk a férfira. Hamarosan el is indultunk.
- Remélem jól vannak! - idegeskedett Rose.
- Biztos jól vannak. - nyugtatgattam.
Mikor megérkeztünk már égett a város.
- Nem hittem, hogy ennyire szétbarmolják. - néztem körbe.
- Thomasék? - kérdezte Rose. Elgondolkoztam. Mi lesz velünk ezután? Azt sem tudjuk, hogy Sandra hova került.
- Mercy! - kiáltott a fülembe Rose.
- Hm? - néztem rá ijedten.
- Itt van Thomas. - nézett rám szomorúan.
Mind a kezünket nyújtottul neki, de nem érte el.
- Gyerünk Thomas, menni fog! - bíztattam. Teresa még egy utolsót lökött rajta és sikerült neki. Legalább ő jól van. Teresa alatt összedőlt a ház. Tehetetlenül zuhant a mélybe, mire Thomas sírva fakadt.
- Induljunk.. - álltam fel.

A sziget gyönyörű volt. Elégendő étel és ital mindenkinek, szállások és miegymás. Maga a paradicsom. A kőbe vésett neveket kémlelve fogtuk meg a kést. Közösen felvéstük Sandra nevét és megkerestük a mi sátrunkat. Belépve csak a fehérség várt és két ajtó.

*Sandra szemszög*

Végre megtaláltam a könyvet amiben írnak erről! Mondjuk egy élet volt mire kiszedtem a plafonból. Az órám pittyegett, az idő elindult. Már éppen nyitottam volna ki a poros, bőrkötésű csodát, mikor anyu belépett a szobámba.
- Kicsim, kérlek vidd a fürdőbe a szennye-- kezdte anyu, de tátva maradt a szája. A könyv felé néztem és nem hittem el amit látok..

A kötet ugyanis elkezdett lángolni, majd csak úgy eltűnt. 
- Mi a f.. - kezdtem, de kopogást hallottam az ablakon. Kinézve rajta megláttam a két lányt. Visszaértek.