President

101 15 5
                                    

Minhyuk ájultan feküdt a kanapén. Légzése lassú volt, de a szemeit nem volt hajlandó kinyitni.

Kihyun elméjében elszabadult a pánik.

Minhyuk nélkül nem fog menni.

A kórház fele menet, eszébe jutott minden. Az első találkozásuk a középiskola első napján, ahol a fiú hangosan felnevetett az igazgató beszéde alatt.

Az első másnapos reggelük, ahol egymás mellett ébredtek, teljesen meztelenül. A paplanon egy hatalmas vérfolt éktelenkedett.

Aztán üresség. A drogok miatt, kissé homályosak voltak az emlékei, de mégis tudta, hogy Minhyuk vigyázott rá.

Megígérte.

És most itt ült. Egy fehér szobában, egy ággyal, amin a barátja feküdt. A gépek egyenletesen csipogtak, és az idősebb mozdulatlan volt.

Ruhái egy széken pihentek, kabátjából egy cetli lógott ki. A kis papírdarab már igencsak megvolt gyűrve, kicsit már sárgás is volt.

A fiatalabb mit sem sejtve kihúzta a zsebből és széthajtogatta.

Zavaros szövegek voltak egymásra írva, néhol már egy pacává olvadt össze, a sok mondattól.

De a sarkán volt, egy fehér rész, ahova csak egy mondat volt felfirkantva.

"Help me kill the president. - Kihyun"

Sípolás. Hangos sípolás.

Ez riasztotta fel a fiút, akit ellöktek az ápolók, hogy újraéleszthessék Minhyukot.

A sípolás elhallgatott. Kihyun emlékei pedig visszatértek.

"Szerinted mi az amit sosem akartál megtenni, de most, hogy megkérdeztem megtennéd? - kapaszkodott kissé illuminált állapotban Minhyuk a fiatalabb nyakába.

- Megölni az elnököt?

- És ezt most mond angolul. - nevetett fel a barna hajú.

- Kill me, the president, help...? - röhögött fel Kihyun is.

- Help me kill the president. - írta fel az idősebb egy papírfecnire, majd egy gyors csókot nyomott a barátja ajkaira"

A szoba hirtelen üres lett. A nap egyre fényesebben ragyogott, de a szobába így se tudott betörni.

Kihyun egyedül érezte magát.

Minhyuk meghalt.

~~~~~~~~~~END
Röpke második évad? Valaki? :')

/Wires/ [✔]Kde žijí příběhy. Začni objevovat