INTENTION♡

2x1

♡

-Heather-

5 nap múlva

Nagyjából 4 napja hogy visszajöttem ide, Richmondba és hogy utoljára láttam Dylant és a többieket. Hunter és Max visszament Hortensbe, Wendy Californiába, Carrie pedig a város túlsó végébe. A búcsú igencsak nehéz volt de tudom hogy találkozunk még.

Anyáék először nem hittek a szemüknek, de alapjáraton jól fogadtak. Örülnek hogy végre itthon vagyok. Ma megyek először iskolába, bár a szüleim mondták hogy egy hétig még itthon maradhatok de rájöttem hogy az egyedül lét és a semmit tevés csak tovább tágítja az amúgyis hatalmas űrt bennem tehát az iskolában valamelyest el tudom terelni a gondolataimat.

Ahogy csengetés előtt pár másodperccel betoppanok az első órámra, Mr. Harris fogad csillogó szemekkel majd hangosan megkérdezi:

-Heather! Örülönk hogy visszatértél!- mosolyog, mire mindenki rám kapja a tekintetét a teremben. -Hogy érezted magad Stone Ridgeben? Úgy halottam hogy a tanítási rendszer valami csodálatos odaát!

-Öm...Igen! Kifejezetten könnyen ment a tanulás! -improvizálok hebegve-habogva.

-És Dylant hol hagytad?

A kérdés mellbevág.

-Ők úgy döntöttek hogy tovább szeretnének maradni a csodás tanítási rendszer miatt!- veszem fel a jól megszokott áll lelkesedésemet.

-Később majd még beszélgetünk. Most pedig ülj le a helyedre. -bólint határozottan, majd teszem amit mond. Nyilván nem hitte el amit rögtönöztem de most nem is igazán volt kedvem jobban belemenni.

Ebédszünet van. Leülök a nyüzsgő tömegtől a lehető legtávolábbi asztalhoz abban a reményben hogy teljes nyugalomban tudom elfogyasztani a reggel óta a táskámban punnyadó szendvicset. Szinte semmi sem változott! Mondjuk csak 1 hónapig voltam távol de valamivel nagyobb változásokra számítottam.

Brad, az évfolyam társam és egyben a kosárcsapat kapitánya ugyanúgy kötöszködik a kisebbekkel, jelenleg ha jól tudom Corey-val aki egy évfolyammal alattunk jár. A szöszi, kissé vézna nagyjából 170 centis fiú csak lesütött tekintettel hallgatja az összes szennyet ami elhangzik az egy-két fejjel magasabb fiú szájából és tűri ahogy elkezdi löködni, majd egyszer csak Ethan, aki szintén az évfolyamtársam, félre löki Bradet amin kissé meglepődöm és látszólag a többiek is hiszen szinte mindenki a két fiúra kapja a tekintetét aki az udvaron tartózkodik.

-Te meg mit művelsz?! -kiabál Ethan. -Meg is sérülhet!

-Nem tehetek róla hogy ilyen kis nyamvadék!- szegezi mutató ujját Brad Corey-ra.

-Könnyűnek tűnik bántani a kisebbet! De miértnem próbálod meg ugyanezt egy hozzád valóval?! Vagy talán csak egy kis farok vagy aki fél attól hogy úgy megvernék hogy az intenzíven kötne ki?- mondja gúnyosan.

-Ha most azonna...-kezd bele mondatába Brad indulatosan de Ethan félbeszakítja.

-Ha mégegyszer hozzáérsz, kitépem a bordáidat majd kiszúrom velük a szemedet!- teszi mutatóujját Brad mellkasára, mire a fiú semmit sem tud reagálni csak szúrósan néz a szőke fiú szemébe aki az imént fenyegette meg az egész iskola előtt.

-Bazd meg!- böki oda provokatívan majd elviharzik amin csak megforgatom a szemeimet.

Ethan odamegy a fiúhoz majd mond neki valamit amin Corey édesen elmosolyodik. Az évfolyamtársam ezután megveregeti a vállát majd felém veszi az irányt amit nem igazán értek...