Meet with @Coleebree

98 8 5
                                    

Sziasztok!

Rengeteg s még annál is több ember ír a rossz könyvekről. Én nem állok be ebbe a sorba, mert úgy csak azokat népszerűsítjük, míg a talentumok munkássága elhanyagolásra kerül. Ez pedig a wattpad hanyatlásához vezet, ahol jelenleg is tartunk.

Így a mostani tehetséges írónk, Coleebree!

Első sorban azt jegyezném meg, hogy az írót nem ismerem így róla nem tudok sem rosszat sem jót mondani. Azonban az alkotásairól és a munkásságairól már annál inkább. A műve, amivel én találkoztam(igazából ajánlották) Égvándor - Hagyaték néven van fent wattpadon. Mindenek elején azt elszeretném mondani, hogy idő hiány miatt nem olvastam minden fejezetet el csak néhányat a többit csak nagyjából átfutottam, DE ennek ellenére is bizton állíthatom, hogy nem egy oda hányt, tartalmatlan írás megtestesítő alkotása ez a könyv. Pont az ellenkezője. Engem részben már a fülszöveg első két sora megfogott. Remélem nem haragszol meg, ha én ezt most ide be másolom:

"Azt hittem, egy rakás gazdagságot találok majd. De a helyéről a hűvös igazság vetett rám jéghideg pillantásokat." - Coleebree Égvándor - Hagyaték című művéből.

Ezen két - platformtól függően pár - sor számomra némileg, gyermekkorom egyik kedvencét juttatja eszembe ez pedig a Kincses Bolygó című rajz film. Ezután láttam, hogy bizony léghajók vannak a történetben és engem itt meg is vett. Tudom, tudom előbb írtam, hogy nem is igazán olvastam, de ezt a történetet mindenképpen elfogom olvasni, ahogyan lesz rá több időm. A steampunk stílus a szívem csücske és ez a könyv felülmúlja, mind azt a minimumot, amit én elvárok egy ilyen könyv esetében. Ugyan tény, hogy nem sokat olvastam belőle még(Még mindig nem tudom miért hangoztatom ezt), de az alapján, amit eddig sikerült állíthatom, hogy mind történet kidolgozása és mind karakterek megformálásában egy olyan színvonalat üt meg, amelyre simán tudnám azt mondani, hogy ezt fognám a kezemben és jóízűen lapozgatnám egy pohár kávé mellett.

A borító figyelem felkeltő és tudatja velünk, hogy egy remek műről van szó, de ugyan akkor sejtelmessé is teszi az egészet, hiszen nem tudhatjuk még is mit takar igazából. Mindenesetre már a borító is sugallja a steampunk stílust (Egyébként nyugodtan cáfolj rá, ha ez mégsem az, de eddig jó néhány ezen ágazat formális adottságait véltem felfedezni). Ezek után jön az, hogy kinyitjuk a könyvet. Pardon, vissza ugranék még a fül szöveghez. a Végén az a csípős megjegyzés hatalmas. Bocsáss meg, de ezt is be fogom ide vágni. "Figyelmeztetés: hosszú fejezetek!" Az író előre kinyilvánította, hogy ez nem egy össze dobott valami, így azok, akik csak a rövid olykor szennyeket keresik, inkább keressenek máshol. Legalábbis én ezt így értelmeztem. Térjünk vissza a könyv kinyitásához. Rögtön az első rész egy olyan momentum, amit én eddig nem igazán véltem népszerűnek wattpadon. Mégpedig egy világ térkép. Nagyon ötletes és az, hogy valahogyan megcsináltad, ilyen régi stílusra hát az valami fenomenális, gondolom kézzel írtad ez esetben, biztos volt vele sok munkád. Mindenesetre ez a térképes dolog nagyon ötletes, s tényleg ad egy pluszt, ami már arra buzdít, hogy érdemes elolvasni. Lapozzunk tovább. A bevezető. Igen, már a bevezető is ad okot arra, hogy elkönyveljük ezt a művet, igazán zseniálisnak. Az ígéreted már itt betartottad, mert egy ténylegesen hosszabb bevezetőt olvashatunk és ezek után a fejezetek már csak még jobban kidolgozottabbak és magával ragadóbbak, ezt bizton állíthatom. Egy szó, mint száz ez a könyv a privát olvasó listámra is felkerült, hogy én is tudjam majd olvasni. Nem, mintha az eddigi PERFECTO könyveket, nem olvastam volna el, de ez valahogy még is jobban megfogott. Valószínűleg a kultusz miatt, amit képvisel.

Hibákról nem tudok írni, amennyit olvastam belőle abban nem volt hiba - legalábbis én nem láttam, hogy lenne - illetve ugye a többiről nem tudok nyilatkozni, de valószínűleg ugyan ilyen kidolgozással van megmunkálva a többi fejezet is, így olybá tűnik, hogy nem lesz benne nagyon fellelhető hiba.

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, a steampunk stílus kedvelőknek még inkább, de azoknak is, akik nem sokat tudnak erről a tematikáról, hiszen ez a könyv teljes mértékben megragadhat bárkit, a maga írás módjával és tudatos történet vezetésével. Minden szavának olvasását élvezni fogjátok, ebben biztos vagyok.

Neked pedig, Coleebree, mint a könyv írója, azt tudom ajánlani, hogy ha kész mindenképpen egyeztess egy kiadóval, mert ez megütheti a bestsellerek szintjét is. Teljes mértékben más, mint egy ponyva regény. Iszonyatosan sok munka van benne, legalábbis ezt tudom kivenni, így nagyon is érdemes lenni kiadatni. További jó és sikerekben gazdag alkotást kívánok, megérdemelnél egy bizonyos népszerűséget.

Láttál, olyan könyveket, amelyek megérdemlik a PERFECTO címet? Írj rám és listázom őket, ha ténylegesen megérdemlik a címet, a könyvbe is bekerülnek!

Ne maradj le a jó könyvekről csak mert nem találod őket nézz szét a PERFECTOban és találd meg a stílusodnak megfelelő remek műveket.

Én Niel voltam és remélem tudtam segíteni mindenkinek, ha kérdés/kérés, esetleg észre vétel adódna fejtsd ki kommentbe vagy nekem privátba. További szép napot!

PERFECTOWhere stories live. Discover now