Kimagasló személyek a jelen, wattpad generációjában

112 12 8
                                    

Sziasztok!

Rengeteg s még annál is több ember ír a rossz könyvekről. Én nem állok be ebbe a sorba, mert úgy csak azokat népszerűsítjük, míg a talentumok munkássága elhanyagolásra kerül. Ez pedig a wattpad hanyatlásához vezet, ahol jelenleg is tartunk.

Így most, egy rendhagyó részt hoztam el a PERFECTOBA. Hiszen most nem egy írót emelek ki, akinek a munkássága megtetszett, hanem a számomra legjobb és legkimagaslóbb tehetségeket a wattpad mai generációjából. 

Ez első sorban személyes tapasztalatok alapján készül bemutatni saját véleményemet. Amennyiben nem értesz ezzel egyet, nyugodtan jelezheted a komment szekcióban, de kérlek tedd hozzá, hogy miért nem értesz egyet vele. Nyilván ezek a személyek általam ismertek, olvasottak lesznek. Ha ti is találkoztatok olyan wattpad oldallal, amely érdemes lenne közéjük akkor ne habozz megosztani ezt!

Elsők között JennyTaylor01-et és az ő munkásságát hoznám fel. Mind azok mellett, hogy a már megjelent könyvei hívogatják az embert a wattpadon futó történetei is kiemelkedő minőséggel bírnak. Illetve nem mellesleg a kezdő írókat is segíti az egyik könyvében cím szerint: Álmaid könyve - Legyél jobb író Jenny Taylorral! -> Csak bele - bele olvastam, de tisztán és érthetően leírja, mi az általános hiba a kezdő írók műveiben és ezt, hogyan tudják minimalizálni, kiküszöbölni. Első sorban ezen könyve miatt került fel az én listámra is a fogalmazási készsége mellett.

A másik olyan személy, aki szintén a köz szerepe miatt került a listára nem más, mint Hearts_queen_of. Egyedi társaság építő és fejlesztő ötletei és kivitelezései azok, amelyek igazán szerethetővé teszik az ő munkásságát. Mindez mellett persze említésre méltó az írás iránti szeretete és tehetsége is. Ugyan az utóbbi időben nem láttam tőle kiemelkedő aktivitást, mint ezelőtt, azonban még is a jelen, wattpad generációjába sorolnám, hiszen munkái még most is kimagaslóan sokat tudnak segíteni másoknak. Többek között a Wattpad Bétái projekt is, amelyről bővebb információt nála találsz. Jó néhány másokat kisegítő "könyve", vagy ha úgy tetszik blogja van, amelyekből néhányát jó magam is előszeretettel olvasok és tanulmányozok. 

A következő személy kifejezetten az írásával vett le a lábamról, ugyan is közel áll a szívemhez a steampunk világ és annak bármilyen formája. Így elborzongva olvasom az egyes ilyen történeteket, amelyek nem találták el az igazi hangulatát ennek a világnak. Azonban Coleebree, Égvándor - Hagyaték című műve pont nem ebbe a kategóriába tartozik. Talán őt tudom kiemelni a leginkább az írási módszere, a fogalmazása és a szókincse miatt. Igaz én az előbb említett kötet miatt ismertem meg az írót, mára már a többi könyvébe is bele - bele pillantottam és azt kell, hogy mondjam, hogy a legtöbb műve - ha nem az összes - ugyan olyan színvonalas és jól megírt, mint az. 

A következő személyt ugyan nem ismerem sem wattpad szinten, sem úgy a munkásságát többnyire, azonban még is úgy gondoltam, hogy megérdemli, hogy ezen lista egyik szereplője legyen. Thea_Blanchet oldalát és tudását a Kicsoda Survy? című művével ismertem meg. Ugyan a többi munkájához még nem volt szerencsém, - Természetesen saját hibából, meg idő hiány végett - de remélhetőleg egyszer azokat is sikerül elolvasnom, megnéznem. Mivel csak egy könyvéről tudok említést tenni így ez első sorban arra az egy műre fog utalni. Remek történet vitel és remek sztori megalkotóját vélhetjük felfedezni személyében. A megfogalmazása és a történet mesélése is remekül összhangban van az egész műben. Bátran állítom, hogy egy igazán jól sikerült művet komponált.

Ha már részese vagyok a wattpad hungaryn futó versekről szóló versenyének, mint az ötlet megalkotója és a mentorok felügyelője, akkor már nem hanyagolhatom el a verseket sem egy ilyen listáról. Így Fleur_de_camille költeményeit s tehetségét szeretném nektek bemutatni. Tény, hogy a verseivel és úgy a személyével is csak most a verseny kezdete óta ismerkedem, ha ezt így lehet mondani, de már most tudom állítani, hogy versek terén talán a legkiemelkedőbb, legjobb műveket tudhatja magáénak. Mind a saját verses kötetében, amelynek címe nemes egyszerűséggel Verseim, mind pedig a versenyen tanúsított kimagasló munkássága miatt elismerést érdemel. 


Szóval jelenleg ők alkotják az én kimagasló tehetségek listámat. Köszönöm nekik a munkásságaikat és az olvasóknak a figyelmet, a továbbiakban próbálok majd több részt hozni ide a PERFECTOba, de ehhez a ti segítségetek is kell! 

Láttál, olyan könyveket, amelyek megérdemlik a PERFECTO címet? Írj rám és listázom őket, ha ténylegesen megérdemlik a címet, a könyvbe is bekerülnek!

Ne maradj le a jó könyvekről csak mert nem találod őket nézz szét a PERFECTOban és találd meg a stílusodnak megfelelő remek műveket.

Én Niel voltam és remélem tudtam segíteni mindenkinek, ha kérdés/kérés, esetleg észre vétel adódna fejtsd ki kommentbe vagy nekem privátba. További szép napot!

PERFECTOWhere stories live. Discover now