meet with @chimsbby

39 9 2
                                    

Sziasztok!

Rengeteg s még annál is több ember ír a rossz könyvekről. Én nem állok be ebbe a sorba, mert úgy csak azokat népszerűsítjük, míg a talentumok munkássága elhanyagolásra kerül. Ez pedig a wattpad hanyatlásához vezet, ahol jelenleg is tartunk.

Így a mostani tehetséges írónk,
chimsbby!

A mostani személy, akit bemutatnék közel sincs az ismerettségi körömhöz. Legalábbis tudtomal. Illetve férfiasan bevallom azt, hogy egyetlen könyvén kívűl nem igen olvastam tőle semmit. A verseny sorozatára azonban már hamarabb is felfigyeltem, ami kifejezetten tetszik is tőle.

A könyv, vagy inkább rövid történet, amit én olvastam tőle a Kedves Manon címet viseli. Amely egy levelezés két személy között, akik fontosak voltak egymásnak a múltban.

Szerintem mind ötlet, mind kivitelezés szempontjából zseniális. A fogalmazás is és a levelekhez illő formalitás is azt üzeni, hogy érdemes elolvasni. Még ha nem egy világ irodalom, terjedelmét és stílusát tekintve szívesen elolvastam volna még több részt is akár. Elragadó történet szál, remek, kérdésekkel teli befejezés. Egyszerűen nagyszerű. Főleg,  hogy az író hagyja, hogy az olvasó maga lássa bele azt, amit ő képzel. Ez olyan jól meg van oldva, hogy az már egyszerűen leírhatatlan.

Hibát nem fedeztem fel, sem a munkásságában sem ebben a könyvben. Az biztos, hogy több ilyen személy kellene a wattpadnak.

Az íróhoz csak annyit szólnék, hogy véletlenül se hagyd abba, amit csinálsz és a továbbikban is ilyen színvonalat várok el tőled, mert egy művészi zseni vagy.

Láttál, olyan könyveket, amelyek megérdemlik a PERFECTO címet? Írj rám és listázom őket, ha ténylegesen megérdemlik a címet, a könyvbe is bekerülnek!

Ne maradj le a jó könyvekről csak mert nem találod őket nézz szét a PERFECTOban és találd meg a stílusodnak megfelelő remek műveket.

Én Niel voltam és remélem tudtam segíteni mindenkinek, ha kérdés/kérés, esetleg észre vétel adódna fejtsd ki kommentbe vagy nekem privátba. További szép napot!

PERFECTOWhere stories live. Discover now