A Wanderwalls testvérpár

1 Fejezet

Mr. Vau a halálos ágyán feküdt. Ő volt az, aki annak idején örökbe fogadta Josephine és Jacob Wanderwallsot, miután anyjuk egy tragikus levesfőzés közepette meghalt. Mr.Vau mindent megtett,hogy a gyerekek ne szenvedjenek hiányt semmiben. Postásnak állt, hogy ételt vehessen Jacobéknak. Habár Vau csak egy vizsla volt, mégis, sokkal jobban postáskodott, mint az emberek. Nem beszélve arról, hogy a kutyák is szimpatikusabbnak találták. De az idő felette is eljárt. Kedvtelenül feküdt baldachinos ágyában.
-Josephine!-hörögte.
-Igen papa?
-Hoznál egy jutalomfalatkát?
-Nem lehet papa.
-Miért?-kérdezte megdöbbenve.
-Jacob megette.
Jacob sovány, szőke fiú volt. Más átlagosnak nevezné őt, viszont,ha mindannyian mások vagyunk, akkor hogy lehet valakit ,,átlagosnak" nevezni? Volt egy különleges képessége. Sebezhetetlen volt. Legalábbis kívülről. Amikor meghallotta,hogy testvére már megint bemártotta, egyből elvörösödött és kétségbeesett. Ez bizonyítja hogy belülről mégsem olyan sérthetetlen.
-Kösz Szöcske.- felelte nyersen.
Josephine lány volt. Egy sötét, gombahajú lány. Mármint a haja sötét. Bárhova fel tudott mászni, ugrani. Ezért hívta Jacob szöcskének.
-Gyermekeim, el kell mondanom nektek valamit.
-Igen papa?
-Nem én vagyok az igazi apátok.
-Gondoltuk.
-Tényleg?
-Igen.
-Rendben. Nekem most itt kell, hogy hagyjalak benneteket. Vigyázzatok magatokra.
-K- mondta Josephine.
-Elég nagyok vagytok már, hogy fenn tudjátok tartani magatokat.
- Csak tizenhárom évesek vagyunk!
-Az kutyaévben sok. Ennyi idő alatt kialakítottatok magatoknak egy életformát. Josephin, neked már vannak barátaid.
Jacob, neked nincsenek.
-Ez nem igaz!
-De.  Ne vitatkozzunk ezen, nekem már mennem kell.
Azzal lehunyta szemeit és meghalt.
-Mit csináljunk most?- kérdezte Jacob.
-Holnap megyünk táborba. Utána meg meglátjuk.
-Oké.