A Sötétség Bosszúja 3.: Közelgő Háború

Ballagó

Már öt éve, hogy a II. Titánháborúnak véget vetettünk és legyőztük Kronoszt, a Titánkirályt. És ez az öt évem elég kellemesen telt.

Anyával egy új házba költöztünk, ahol Annabeth is velünk lakhat.

Az iskolát is sikerült befejeznem, de nem is az volt a lényeg. Hanem a ballagás.
Mint azt gondoltam, Annabeth és anya eljött és végig ülték azt a hosszú, unalmas beszédte, amit az igazgató elmondott (azt hittem, hogy a saját kardomba fogok dőlni).

Az igazgató elmondta, hogy hogy kezdtük a gimnáziumi pályafutásunkat, hogy milyenek voltunk, hogy mennyire voltunk jóban egyes tanárokkal és hogy mennyire fogunk hiányozni nekik. Aztán a díjosztás következett. És meglepő módon a diri engem is kihívott az év sportolója címért.
Év sportolója?! - gondoltam magamban. - Nem is volt semmi sporttal kapcsolatos dolog, amit csináltam!

De azért kimentem, mert végülis mindenki, még az egész osztályom is engem nézett.
Miközben mentem ki rákacsintottam Annabethre, majd felléptem a színpadra, az igazgató mellé.
- Gratulálok, Percy Jackson! - nyújtotta kezét az igazgató, amit természetesen el is fogadtam, átvettem a díjat, majd visszaültem a helyemre.
- Nos, - kezdte az igazgató a diákokra ész szülőre egyaránt nézve - kezdjük meg a tiszteletköröket!

A diakok és a szülők is felálltak, de csak mi, diakok indultunk meg az iskola belseje felé.
Belül az aula felé az igazgató odajött hozzám:
- Beszélhetnék magával, Mr Jackson?
- Persze, igazgatóúr! - válaszoltam, majd félreálltam. Belenéztem az igazgató szemébe, de attól, amit észrevettem, megtántorodtam. A szemében egy lángnyelvet lattam.

Kivettem nadrágom zsebéből a tollat, ami az Anakluszmosz volt, de ettől meg az igazgató tántorodott meg és védekezőleg felemelte a kezét.
- Nem bántani akarlak, Perszeusz Jackson - mondta gyorsan. - Csak figyelmeztetni!
- Figyelmeztetni? - nézetm rá. - Mire?
- Szörnyű veszély fenyeget, Perszeusz Jackson! - mondta, de persze ebből egy kukkot sem értettem.
- Milyen veszély?
- Menj Londonba! Ott tud valaki segíteni.
- Mi?! - kérdeztem volna, de már nem tudtam, mert az igazgató elment, így már egyedül álltam az aula közepén.

Mikor fel tudtam zarkózni a többiekhez, azok már majdnem kiértek a szülőkhöz, családtagokhoz.

A tovabbi tiszteletkört már nem tudtam boldogan csinálni, mert egész végig azon gondolkodtam, amit az igazgató mondott. És ez meg is látszott, főleg amikor anyához és Annabethhez értem.
- Valami baj van, Percy? - kérdezte Annabeth.
- Nincs, csak elgondolkodtam - vágtam rá, de ez a válasz nem hatott elég meggyőzőnek, hiszen még láttam, hogy Annabeth próbálja kideríteni az igazságot.

Ekkor egy kürthangot véltem hallani. Egy kagylókürtöt.
Ettől mindenki összerezzent, én pedig Annabethre és anyára néztem, majd előhúztem a tollat, de ekkor ott termett az igazgató, és még időben elkapta a kezem.
- Ne most, Percy! - szólt rám.
- Maga honnan... - nézett rá nagy szemekkel Annabeth, de az igazgató nem figyelt rá.
- El kell mennetek oda, ahova mondtam! - nézett rám szigorúan az igazgató. - Siessetek!
- De honnan tudja, hogy ki vagyok? - néztem az igazgatóra.
- Egyszer volt egy kis összetűzésünk, Percy - nagy szemekkel néztem rá, de még mindig nem értettem, hogy miről beszél, ezért gyorsan hozzátette: - Zeusz vagyok.
- De miért...?
- Erre most nincs idő! Jönnek érted, Percy. El kell jutnod Londonba! - majd Annabethre nézett, majd három golyót vett elő és átnyujtotta neki. Jól emlékeztem ezekre, mert ilyenekkel mentünk le az alvilágba, hogy kiszabadítsuk anyát, mikor azt hitték, hogy én loptam el Zeusz mestervillámát. - Menjetek!

És ez volt a végszó, mert egy fekete taláros férfi jelent meg az iskola kapujában. Zeusz rábámult, majd elővette az Égisz pajzsot és kardot. De a fekete taláros semmit sem csinált, csak egy bottal mutatott Zeusz felé.

De mivel én híres vagyok arról, hogy nem tudok szót fogadni, megnyomtam a tollamat, amitől a toll átváltozott a 'mérgezett pengévé', az Anakluszmosszá.

Ekkor a fekete ruhás alak rámnézett, a botját is felém nyújtotta, és ekkor egy fehér golyót lőtt ki a bot. Ez a golyó telibe talált, és ettől hátrarepültem a sok ember közé. Annabeth odafutott hozzám.
- Ez meg mi volt?! - kiabáltam. Annabeth felsegített. Zeusz rámpillantott, majd visszanézett a talárosra, aki most felé akart egy ilyen fehér golyót lőni, de mivel az isteneken nem hatnak az emberi fegyverek, ezért Zeuszon a golyó csak simán átsuhant és az iskola falába csapódott be, ami nagy krátert csinált a falba. Az emberek pedig sikoltozva szaladtak el onnan.

Zeusz most támadásba lendült és kardjával próbálta legalább megvágni a talárost, de nem sikerült, a taláros minden tamadas elől kitért, majd egy bronz tőrt vett elő egyik zsebéből és beleszúrta Zeusz mellkasába, amitől az isteni vér elkezdett csöpögni Zeusz mellkasából.
- NEM! - ordítottam, az Anakluszmoszt újra be akartam vetni, de Annabeth még visszahúzott, véletlen ráléptem az egyik gömbre, amitől füst formájában repülni kezdtem, mellettem Annabeth és anya.