A Sötétség Bosszúja 3.: Közelgő Háború

Esti probléma

Miután Annabeth-szel elszállásoltuk Harryéket a Nagy Házban, mind a ketten indultunk is kipihenni magunkat a másnapi zászlózsákmányolásra.

Mint ahogy a táborban az szokott lenni, a Poszeidon bungallóban rajtam kívül senki sem volt. De hát pár hét alatt nem nagy az esélye, hogy egy másik Poszeidon-fattyat találnak.

Lefeküdtem az ágyamba és Tysonra gondoltam, a küklopsz féltestvéremre. Arra gondoltam, hogy mi lehet vele, Ellával, a vörös hárpiával és a pokolkutyámmal, Mrs. O'Leary-vel.

Miközben ezen gondolkodtam, elaludtam. És egy félvérnek az álmok látomásokkal járnak.

*

Álmomban a tábor területén voltam, éppen saját magamat néztem, hogy alszom. Elég morbid dolog volt, nekem elhihetitek.

Egy árnyékot láttam elsuhanni a bungallóm előtt. Egy árnyékot, ami nem emberi volt. Nem lehetett emberi! Követtem. Kimentem a bungallóból, körbenéztem és láttam, hogy a lény az Athéné bungalló felé megy.
Annabeth!
Utánarohantam, el akartam kapni az árnyékot, de mikor már majdnem utolértem, bement az Athéné bungallóba, így hát utána mentem.

A lény megállt Annabeth ágya mellett és lenézett rá.
- Hozzá ne merjen érni! - szóltam oda a lénynek.
Megfordult és tisztán ki tudtam venni az alakját. Nő volt és sötét ruhát viselt. Haja szintén fekete volt és lófarokba volt fonva, de még így is leért egészen a a háta közepéig. Arca sápadtsága ellenére csinos volt.
A nő rám meredt és kinyitotta szárnyait. Várj... Szárnyait?! Pontosan! Két fekete szárnya volt. Elég fenyegetően nézett ki vele, de ha a barátnőmet bántja, akkor nem maradok nyugton.

Belenyúltam a zsebembe az Árapály után, de az nem volt benne, aztán eszembe jutott, hogy álmomban vagyok és ilyenkor nincs nálam a fegyverem.
- Ki maga?! - kérdeztem tőle, de nem válaszolt, halyette intett egyet és öt másik férfi és nő jelent meg mellette. Az egyikük mellkasán egy lyuk látszódott, amiben láva volt, erei pedig mintha tűzből lettek volna. A másiknak a mellvértjén egy hatalmas kör látszódott, benne három hullámmal. A harmadiknak szintén a vellvértjén volt valami. Egy tornádó alakját vettem ki belőle, a negyediknek pedig fényesebb aurája volt, mint a többinek. Az ötödik pedig ismerős volt. Barna és zöld ruhában volt, körülötte egy körben föld örvénylett, arcán pedig a szeme csukva volt.
- Gaia! - ismertem fel. Az Anyaföld felém emelte a fejét és csukott szemével rám nézett. Aztán meggondolta magát és hirtelen kinyitotta szemeit, én pedig felriadtam az ágyamba.

De nem volt idő az álmomon gondolkodni. Felpattantam, felkaptam az Árapályt és kiszaladtam a bungallóm ajtaján.
Nem hagyhatom Annabeth-t velük! - gondoltam és sprinteltem az Athéné bungalló felé. Út közben találkoztam Nicoval.
- Percy, hova szaladsz kivont karddal?

Nem válaszoltam, csak futottam tovább. Annyit hallottam Nico felől, hogy kivonja a sztűgiai vas kardját és ő is elkezd rohanni.

Mikor az Athéné bungalló lány részéhez értünk, egy sikítást hallottunk belülről. Nicoval betörtük az ajtót és Annabethhez szaladtunk.
- Ne merd őt bántani! - ordítottam, de senki sem volt már a szobában, csak az Athéné lányok. Annabethre néztem.
A lány arcáról egy sebből vér csordogált ki. Nem volt mély seb, de azért megijesztett. Ez meg akarta ölni a barátnőmet!
- Miért rohantunk ide? - kérdezte Nico, amire megmutattam neki Annabeth arcán éktelenkedő sebet. Ezután az egyik Athéné-lány megkérdezte:
- Ki vágott meg, Annabeth?
- Nem tudom - válaszolta sírós hangon. Nagyon megijedhetett, ha már ő is sír. - Nem volt itt senki, aki megvághatott volna.
- De honnan tudtad, hogy Annabeth bajban van? - kérdezte Nico tőlem.
- Majd el mondom - válaszoltam. - Vigyük Annabeth-t Kheironhoz!
- Nem, Percy, semmiség, ez csak egy vágás - tiltakozott. Már negnyugodott, de én nem. - Jól vagyok, hidd el!
- Annabeth...
- Kérlek, Percy, ne beszélj erről senkinek! És te se Nico!
- Rendben - egyeztünk bele. - De biztos, hogy jól leszel?
- Biztos, Percy. Nem lesz semmi baj - nyugtatott meg a lány.
- Rendben - mondtam neki, majd Nicoval együtt kimentünk a bungallóból.
- Mi volt ez? - kérdezte Nico, mikor már majdnem a Poszeidon bungallóhoz értünk.
- Megéreztem, hogy bajban van - hazudtam. Habár nem volt teljes hazgság, nem akartam neki elmondani az álmomat.
- Aha... Hát akkor...
- És te mit kerestél idekint ilyen későn? - folytottam belé a szót.
- Volt egy kis dolgom - válaszolta. Láttam rajta, hogy nem teljesen őszinte, de azt tudtam, hogy nem ő bántotta Annabeth-t, hiszen kint volt velem. És én láttam az elkövetőt.
- Hát akkor további jó éjszakát, Nico - mondtam neki, majd bementem a bungallómba.

*

Másnap reggel jól ébredtem, több álmom nem volt. Szerencsémre. Az esti félelem elég volt egy életre.

Elmentem reggelizni. Mint mindig, az asztalomnál egyedül ültem, mint félvér, mert a táborban egy szigorú szabály volt arra, hogy két külön isten gyermeke nem ülhet egymás mellé evés közben. De szerencsére ott volt Grover, a barátnője, Boróka és Harryék is.
Eszembe jutott, hogy pár éve Annabeth minden szabályt megszegve mellém ült. Az nagyon jó érzés volt. És meglepetésére most sem volt másképp.

Mikor Annabeth megjőtt, megláttam az arcán az este szerzett heget, és szerény véleményem szerint a lány ettől még jobban nézett ki.

Leült mellém, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna a táboron belül. Ettől minden szem felénk pillantott, még Kheiron és Mr. D is erre nézett és már éppen attól féltem, hogy valami nagy büntetőmunkát fog kiadni nekünk. De nem tett semmit, sőt, Kheiron még mosolygott is. Bár egy kicsit szomorkásnak látszott, mintha tudna valamit, amit mi még nem.
- Honnan van az a heg? - kérdezte Ginny. - Még nem vettem észre.
- Este megvágott valaki - válaszolta. - Nem tudom, hogy ki volt, de szerintem Percy tudja. Úgy rontott be, mintha életveszélyben lennék.

Mindenki az asztalnál rám pillantott, ezért kelletlentül, de el kellett mondanom az álmomat, amit mindenki figyelmesen hallgatott. Mikor a végére értem, Annabeth szólalt meg először:
- Szárnyas istennő? - kérdezte.
- Gaia is ott volt - tettem hozzá.
- De ő...
- És kinyitotta a szemét.
- Az annyira probléma? - kérdezte tudatlanul Ron.
- Igen, elég nagy - válaszolta Grover.
- De ki lehetett a többi isten? Mert azt éreztem rajtuk, hogy istenek.
- Nem tudom, Percy. Az, amelyiknek a mellvértjén egy tornádó volt, az lehet, hogy Uránosz. Ő volt az ég istene Zeusz előtt.
- Lehet. De ki a másik három? - a kérdésre már nem kaphattam választ, mert Kheiron felállt a patáira és elkezdte a beszédét:
- Tegnap megérkeztek a Vadászok és a Jupiter Tábor lakói táborunk területére. Hagyományunk szerint a Vadászok ellen mindig játszunk egy barátságos 'Kapd el a zászlót' játékot - erre mindenki susmogni kezdett. - Mivel a rómaiak is itt vannak, ők is eldönthetik, hogy be akarnak-e szállni a játékba. És hogy külön csapatként vagy együttesen harcolnak-e velünk. Mindazonáltal, a meccseket ma fogjuk megtartani, szóval kérném a római praetort, Reynát, hogy gyorsan döntsön. Az első meccs délben kezdődik. Mindenkinek további szép napot kívánok! - ez volt a végszó, mert mindenki elindult a dolgára. - Annabeth, Percy! Beszélhetnék veletek?

Elindultunk a kentaur felé. Azt hittük, hogy arról lesz szó, hogy a miért ültünk egymás mellé, de semmi ilyenről nem beszélt.
- Percy. Hallottam, hogy tegnap este berontottál az Athéné bungalló lány részébe - kezdte Kheiron.
- Igen, így volt uram.
- Miért mentél?
- Vajon miért menne egy ilyen korú srác a lányokhoz? - kérdezte gúnyosan Mr. D, de elengestem a fülem mellett a megjegyzést.
- Valójában álmom volt - válaszoltam.
- Miről álmodtál? - kérdezte kíváncsian Kheiron.
- Először saját magamat láttam aludni. Aztán egy árnyékot vettem észre. Követtem, és az Athéné bungallóba vezetett. Ott megláttam az arcát és mellette termett másik öt istennő és isten. Az egyikük Gaia volt.
- Ezért mentél?
- Azért, mert Gaia kinyitotta a szemét. Egyenesen a szemembe nézett. Aztán felriadtam és tudtam, hogy Annabeth bajban van. És rögtön szaladtam.
- Az árnyék gazdája ki volt? - tette fel a következő kérdést a kentaur.
- Nem tudom. Sápadt volt és fekete ruhát viselt. És szárnyai voltak.
- Egy angyal? - kérdezte Annabeth.
- Egy angyal nem sápadt - meredt rám Kheiron. Úgy rűbt, hogy tudja, hogy ki volt az a nő. Úgy döntöttem, hogy rákérdezek.
- Ugye tudja, hogy kik voltak azok az istenek?
- Nem - hazudta. - De most menjetek, készüljetek fel a zászlózsákmányolásra!

Annabeth és én nem vitatkoztunk, csak elmentünk a kentaurtól.