A Sötétség Bosszúja 3.: Közelgő Háború

Kapd el a zászlót!

Annabeth-szel egész délelőtt az arénában gyakoroltunk a zászlózsákmányolásra. Csak ketten voltunk, ezért jutott időnk egymásra is.

Délben pedig elkezdődött az első 'Kapd el a zászlót!' meccs a Vadászok ellen. A csapatban Annabeth, Piper, Leo, a Ellelop ikrek és (nagy meglepődésünkre) Harryék is benne voltak. Persze kardokkal. Clarisse pedig... Rachellel együtt Kheuron mellett ültek és kormot köhögtek.

A Vadászok persze többen voltak, mint mi, de hát ez nem is szokott másképp lenni, vezetőjük pedig értelemszerűen Thália volt.
- Meg kell szerveznünk a támadás és a védekezést! - kiáltották a Connor ikrek.
- Szerintem Leo, Harry, Ron és Dean tamadjon velem együtt - mondta Annabeth. - Te Percy, maradj itt a többiekkel és védjétek meg a zászlót!
- Rendben! - mondtam neki vissza.
- A jatékszabályokat ismeritek - kezdte Kheiron. - Minden, pálca nélküli varázslat megengedett - itt Harryék felé pillantott. - Rejtsétek el a zászlótokat és kezdődjön a játék.

Mi a zászlót a folyó mellé helyeztük, hogy majd könnyebb legyen megvédeni. Miután leszúrtuk a zászlót, Annabethék elindultak megkeresni a Vadászok zaszlaját.

Mi, védők egy ideig csak vártunk és beszélgettünk - én persze a folyóban ültem közben.
Ginny rámnézett:
- Ti amúgy mióta vagytok együtt Ginnyvel? - kérdezte. Nem tagadom, egy kicsit meglepett ez a kérdés.
- Már jópár éve - válaszoltam. - Tizenhat voltam, amikor összejöttünk. És veled és Harryvel mi a helyzet?
- Hát... - kezdte volna, de ekkor hangokat hallottunk az erdő felől. - Vadászok!

Mindannyian felpattantunk. Előkaptam a tollamat, lekaptam a kupakját és megjelent az Árapály, Ginny és Hermione a saját, kapott kardjukat próbálták normálisan fogni - bár azok elég egyensúlyozatlan kardok voltak. A Connor ikrek pedig szintén előkapták kedvenc kardjaikat. Így álltunk egy körben a zászló körül és figyeltünk, hogy honnan közeledik az ellenfél.

Pár másodperccel késöbb egy nyíl húzott el a fejem mellett, és bele is állt a zászlórúdba. És ekkor meg is láttam az első vadászt, majd megjelent mellette a másik. Utóbbinak egy hatalmas lándzsája volt és egy pajzsa, amin a Medúza feje volt kivehető. Az Égisz volt az. És ha az az Égisz, akkor a használója...
- Thália! - figyelmeztettem a többieket. A Thália mellett álló Vadász ismét egy nyilat lőtt ki, ami, ha nem hárítom el, eltalált volna. Ezután a vízre koncentráltam, hogy söpörje el őket az ár, ne kelljen Thália ellen harcolnom, mert abban egyikünknek sem lenne köszönet. El is értem amit akartam. Vagyis majdnem.

A folyóból elindult az ár és az ismeretlen Vadászt el is söpörte, de Thália még állva maradt.
- Gyerünk, Percy, mutasd mit tudsz! - kiáltotta nekem és lándzsáját előre szegezve elindult felém.

Thália szúrt és az Árapállyal blokkoltam, majd egy tolórúgással eltoltam a lányt. De ez nem volt jó ötlet.
Thália felemelte a lándzsáját és egy villám csapott belé, majd rám szegezte és a villám kitört a lándzsából, én pedig gyorsan a vizet hívtam segítségül. Egy hatalmas hullám jelent meg előttem, amibe belecsapódott a villám. Aztán egy hatalmas robbanás történt. Thália az egyik irányba, én pedig a másikba repültem, pontosan Ginny és Connor közé.

Ekkor Annabeth jelent meg a zászlóval a földön elterült Thália mögött.
- Itt meg mi történt? - kérdezte.
- Összecsaptak - válaszolta tömören Connor.
- Mi nyertünk? - kérdeztem kábultan, aztán csak annyit vettem észre, hogy valaki felsegít.
- Jó nagy robbanást csináltatomk ti ketten! - jelent meg Leo is elismerően.
- Jah... - motyogtam.
- Ez tetszett, Hínáragyú! - jött oda Thália is. Nem értettem, hogy hogyan tudott még járni, vagy, hogy miért nem szédül. Mondjuk ő nem is verte be a fejét egy hatalmas kőbe...

Ekkor egy árnyékot láttam a fák között és kitisztult a fejem és a látásom és újra meg tudtam állni a saját lábamon. Felemeltem az Árapályt.
- Mi az, Percy? - kérdezte Annabeth és követte a tekintetemet a fák közé.

Az árnyék mintha annak a nőnek lenne az árnyéka, akiről a múlt éjjel álmodtam. Aztán észrevettem egy arcot is. Az istennőnek volt az arca. Őt láttam éjjel. És most egy gonoszul vigyorgott elég ijesztő volt.
- Percy?

Az istennő elindult felém. Teljes szárnyas alakja látszott már, de én mégis úgy éreztem, mintha csak én látnám. Az kezem elernyedt, kienjtettem a kezemből az Árapályt, de nem mertem felvenni, nehogy az istennő megtámadjon. Remegtem a félelemtől.
Az istennő egyre közelebb volt és csak akkor láttam meg, hogy az egyik kezében egy egykezes, matt fekete kardot szorongat. Mikor már majdnem odaért hozzám, az istennő felemelte a kardot, és lesújtott. Én becsuktam a szemem, hatraestem, és amikor kinyitottam már semmi sem volt előttem. Lehet, hogy csak a fejsérüléstől képzelődtem volna?
- Percy? - kérdezte aggódva Annabeth és újra felsegített és elvezetett.