Seoulban Eltévedve

36 3 0
                                    

Miután leszálltam a vonatról és elköszöntem Jimintől, leintettem egy taxit, ami a hotelhez vitt. Beléptem a hotel ajtaján megcélozva a pultot ahol bejelentkeztem. Egy nagyon kedves koreai nő igazított el
[miután odaadta a szoba kártyáját] , hogy melyik emeleten van a szobám és a szobaszámot . Miután megtaláltam a liftet, beszálltam megnyomtam a hetes számot ami felvitt a hetedikre. Megkeresve a 424 es szobaszámot beléptem az ajtón, leraktam a bőröndjeimet az ágy mellé ami az ajtóval szemben kicsit beljebb bal oldalt helyezkedett el, két oldalt egy-egy fiókos szekrény kislámpával. Szemben az ággyal a falon egy nem nagy de nem is kicsi okostévé, az alatt pedig egy íróasztal, székkel. A szoba egyik sarkában volt még egy fotel. A fürdőszoba az ajtó mellett volt bal oldalt. Amiben egy vécé, bidé, egy nagy tükrös szekény alatta a kézmosó, és egy hatalmas zuhanyzós kád, amiben ketten is elférnek kényelmesen (ez később majd kiderül, miért emeltem ki eme két szót 😏😳🤔) Elég fáradt voltam a sok utazástól de még korán van az alváshoz ezért inkább,hogy felébredjek kicsit, vettem egy gyors zuhanyt, majd felvettem ruhám ami a bőröndöm tetején volt. Egy egyszerű fehér póló, és sötét hosszú farmernadrág. Az ajtóban felvettem fekete magassarkúm, majd miután megbizonyosodtam hogy nálam a kulcs, bezártam az ajtót. Lementem a hallba onnan pedig ki a hotelből. Jobbra fordultam, a már elfelejtettem a nevét mert olyan hosszú volt utcának.
Mindenesetre nem akartam messzire menni hisz magassarkúban vagyok és pénzt se hoztam magammal, mert csak sétálni jöttem. De egyik utcából befordultam egy másik majd egy másikba a kirakatok nézegetve és amikor visszaakartam menni a hotelbe, elfelejtettem merről jöttem. A telefonom lemerült, így a térképet se tudom megnézni hol vagyok s merre menjek. Így el indultam egy ismerősnek hitt utcába de mintha csak körbe körbe sétálnék, ugyan oda lyukadok ki. Már a lábam leszakadt, éhes, szomjas is voltam már, minden bajom volt, de amire a leginkább vágytam az egy ágy volt amibe bedőlök és egy jó nagyot szunyálhatok.
Már reményvesztetten járkáltam az utcákat amelyeken nem volt más csak én, (most kitől kérjek útbaigazítást) Ekkor megláttam egy ismerőst kilépni az egyik házból. Elég messze volt, de majdnem biztos voltam benne hogy Baekhyun az akit látok.
Így magabiztosan elindultam felé, de ahogy egyre közelebb mentebb hozzá egyre jobban lassúlt a mozgásom, már kettőt láttam belőle.

Megszédültem és hirtelen minden sötét lett

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Megszédültem és hirtelen minden sötét lett.
Elájultam.
Nem sokáig lehettem eszméletlen de ami a legfuribb volt hogy nem fájt semmim, pedig elég nagyot eshettem.
Kinyitva szemem egy srácot látva aki már kínosan az arcomba lihegett.

Te ki vagy, hol vagyok és Baekhyun hova lett? - kérdem tőle miközben tenyeremmel eltoltam arcát hogy kimásszon a képemől.

Hm, mit mondasz? - néz rám furin

Akkor esett le hogy magyarul beszéltem hozzá. Ezért újra megkérdeztem, már koreaiul.

Azt kérdeztem ki vagy, hol vagyok, és Baekhyun hova lett

Erre elkezdett, nevetni, amit nem tudtam mire vélni így megkérdeztem tőle min nevét.

Aranyos az akcentusod- mondta mosollyal arcán.

Erre megsértődtem, hogy akkor miért nevetett ki, de nem is annyira érdekelt inkább azt akartam tudni hogy jutok vissza a hotelbe.

Szia a nevem Kim Taehyung, ha az EXO s Baekhyunra gondoltál, ő nem volt itt, csak én, és Szöulban vagyunk.

Vicces.-mondtam
Azt én is tudom, de melyik utcában vagyis hol van a ? Hotel. Ugyanis ott szálltam meg de eltévedtem.

ㅋㅋㅋㅋ, mégis mióta vagy Szöulban hogy eltévedtél. Nevetett ki megint

[kikészit ez a srác]

Ma érkeztem. Válaszoltam neki kicsit se kedvesen.

Taehyung
Ó akkor bocsi, akkor már értem.
Elég sok turista elszokott tévedni a megérkezése, első napján ha egyedül van.
De neked milyen szerencséd van hogy velem találkoztál. Aki ilyen jóképű, kedves, okos, aki még a hotelig is el kísér. Nem találkozol mindennap ilyen rendes emberrel.

Én
Nahát, neked mekkora egód van

Tae
De ha van mire, miért ne - vágott vissza

Ezt már nem bírtam el nevettem magam.

Tae-Tae

Na jó ha, nem akarod akkor nem segítek találd meg magad - durcizott be

Már nem is idegesítőnek láttam taehyungot hanem inkább cukinak, főleg mikor megsértődött .

Ne bocsi, nem azért nevettem csak olyan aranyos vagy. Kérlek mutasd meg hol van a hotel. - könyörögtem neki mézes mázosan.

Na akkor jó, el hiszem - mosolyodott el
Gyere menjünk.
[Kezdd sötétedni.]
Nehogy elerezd amíg a hotelhez nem érünk. Fogta meg szorosan kezem.

................

Fél óra se telt el mikor megláttam a szállodát.

Ez aaaz! - ujjongtam hangosan

Shh,kicsit halkabban, mindenki téged néz - intett le

Én
Jaj, bocsi csak úgy megörültem

Igen azt látom - mosolyodik el.

Köszönöm, hogy elkisértél, szia. Örültem hogy megismertelek .

Szia, én is.

Már indult el mikor utána szóltam.

Várj! - mire megfordult, Igen?
Találkozunk még? - kérdeztem meg tőle.
Mire válasza csak ennyi volt.
Ha a sors is úgy akarja. - majd el sétált.

Kattogott az agyam míg felértem a szobámba, hogy ez mit akar jelenteni, de amikor megláttam az ágyat, nem érdekelt semmi levettem cipőm és úgy ahogy voltam utcai ruhában, bedőltem és nem is kellett várni egyből elnyomott az álom.

A gyerekem apja egy IDOL Donde viven las historias. Descúbrelo ahora