Stages of grief (HUN)

Második fázis: Harag

,,Az érzelmek feltörését düh, harag és mánia követi. A gyászoló közvetlen környezetében élők számára ezt a legnehezebb elviselni, mivel az érzelmek mindenkire kisugároznak. A gyászoló a felelősöket keresi, néha az elhunytra is dühösek, bár ezt nem vallják be maguknak. Előfordulhat az is, hogy magukat hibáztatják a halálesetért, ilyenkor bűntudat is gyötri őket, különösen, ha nem ápoltak felhőtlen viszonyt az elhunyttal. Sokan megrekednek ebben a fázisban, és depressziósnak tűnnek, ám ez nem a fájdalom elfojtása miatt van, hanem mert képtelenek másra gondolni. A temetés után ellenőrizhetetlennek tűnő módon váltogatják egymást a legkülönbözőbb érzelmi állapotok: a megkönnyebbülés, harag, szomorúság, félelem, bűntudat, depresszió stb. Sok esetben testi tünetek is előfordulhatnak: étvágytalanság, álmatlanság, gyengeség, szédülés, mellkasi és emésztési problémák."

Clint léptei alatt porzott a száraz gyep, ahogy egyre távolodott a gödörtől, mi mellet már a fekete koporsó várta végső elhelyezését. 

- Te! - Buckyra mutatott, arca eltorzult, fátyolos szemei vádlón barátjával vállvetve álló Stevet ostorozták. - Hogy képzelsz idejönni?! 

Bucky nem válaszolt. Csak nézte, nézte a fekete koporsót a jól ismert vörös szimbólummal a tetején. A jel, mi egykoron őt jelentette, Natashát. 

- Kérdeztem valamit! - Clint nagyot taszított rajta mellkasánál, mire ő kimérten hátralépett, nem esett el. Teste remegett a visszafolytott indulatok áradatától. 

- Én nem akartam... - Bökte ki nagy nehezen. A Bosszúállók mind őt figyelték, némelyikük vádlón, némelyikük együttérzően, sajnálattal. Ő viszont nem kért a sajnálatukból. 

- Persze. - Clint élesen beszívta a levegőt. - Nem akartad... Mégis, nézz körbe hová jutottunk!

- Jól látom én is! - Vágott vissza erőteljesen. Steve tenyerét érezte vállán, de kibújt a csitító érintés alól. Tombolni akart. - És nem akartam! Ennek ellenére megtörtént! 

- Képtelen voltál vigyázni rá!

Bucky megragadta Clintet ingjének nyakánál, s rántott rajta egy nagyot. 

- Lehet. - Sziszegte ingerülten. - De legalább megpróbáltam. És te hol voltál? Hol? Ha annyira féltetted miért nem te mentél vele?! 

Clint mélyen hallgatott, haja kuszán szemébe lógott, mi megtörten meredt a világba, tele fajdalommal, s vággyal az idő kerekeinek visszaforgatására. De pupillái a dühtől tágultak oly méretesre. 

Bucky fújtatva engedett szorításán. - Bármikor feláldoztam volna magam érte... A teste fölé borultam mikor leomlott az épület, én vittem el a quinjetig, meg akartam menteni, de már nem tehettem semmit. Legalább megpróbáltam... - Szorosan összezárta szemét, hogy visszatartott pár könnycseppet, s hagyta Stevenek, hogy elvezesse őt a koporsóig. 

Elkapta Tony vádló tekintetét, Peter sajnálkozó, mégis zavarodott arcát. Pókember alig ismerhette a Fekete Özvegyet... T'Challa csak röviden intett neki, miközben Shuri érzelmesen a szemeit dörgölte mellette állva. Ő átérezte Bucky fájdalmát. Vízió makacsul maga elé meredt, épp a halál fogalmát dolgozta fel elméjében. Vajon vele is megtörténik majd? Wanda szipogott, de nem sírt. Könnyeit már elhullajtotta bátyjának temetésén. Rhodey kifejezéstelen arccal Sharon mellett állt, aki Steve minden mozdulatát leste. 

Bucky ezeket az embereket tudta kivenni hirtelen. Persze voltak többen is. 

A fölöttük nyújtózó fa ágainak egyikén Matt Murdock ült, vállának rázkódása finom remegésre késztette a leveleket. Ő volt Natasha egyik szerelme. Clint előtt vagy után, azt Bucky nem tudta. 

Nick Fury is a gyásznép tagjai között volt Maria Hillel az oldalán. 

Bucky megrázta magát és görcsösen a fekete koporsóra koncentrált. Natasha, Natasha, Nat... Elképzelte az élettelen arcot odabent a sötétben, s ettől rátört a hányinger. 

- Láthatom őt? - Kérdezte motyogva. 

- Mi? - Hajolt hozzá közelebb Steve. 

- Láthatom őt? 

A Kapitány tanácstalanul nézett körbe. A második kérdést mindenki hallotta, de senkinek sem volt ellenvetése. 

- Igen. - Válaszolta halkan. 

Bucky közelebb lépett a koporsóhoz és óvatosan megemelte tetejét. Fájdalmasan kapkodta a levegőt. 

Natasha gyönyörű volt. Haja tiszta loknikban terült szét, arca könnyed békességet sugárzott. Ajkán és homlokán gyógyulatlan seb tátongott, miket valaki esetlenül megpróbált eltűntetmi egy kis sminkkel, de nem járt sikerrel. 

- Olyan szép... - Bucky megremegett. - Még most is. 

Ott maradt szerelme mellett, még a beszédek hosszú sorozata közben is. Fogta a kezét. Mintha még számítana... De nem számított. Csak ferde tekinteteket kapott a halálig elnyúló hűségéért. Megrokkantnak érezte magét, hiányzott lelkéből egy nagyon fontos darab, amit már sohasem kaphat vissza. 

- Mr. Barnes? - A pap együttérzően próbálta magára hívni figyelmét. Csodálkozott, s örült is amiért Natashának egyházi temetést tudtak biztosítani, holott valószínűleg a tízparancsolat legtöbb pontját megszegte. Megszegték. Együtt. - El kell földelnünk a halottat. 

- Igen. Én... - Tántorogva hátrébblépett, miután lecsukta a feketére lakkozott fedelet. - Bocsánat. 

Wanda lépett mellé. Kezéből vörös energianyalábok cikáztak, miközben megemelte a koporsót, majd leeresztette a föld méhébe. 

- Te dobhatod az első marék földet rá. - Mondta Wanda, aztán hozzátette: - Senki sem bánja. Még Clint sem. 

Bucky bólintott. Vett egy marékkal a sír mellett emelkedő földhalomból. A fekete, vizes göröngyök végigsiklottak a koporsó felszínén. Natasha örökre elment...