Ki nevet a végén?

Kezdetek

Kora reggel van, mégis négy rendőrautó hajt be a nagy tömeggel teli utcába, ami már el van kerítve. Az autókat követi egy fekete furgon is, amiből később három ember száll ki. Az ablakból nyomon tudom követni őket az egész utcában, amit fotókkal rögzítek is. Az a hármas, aki a furgonból ugrott ki, a letakart testet veszi célba, ahol mindent aprólékosan átvizsgálnak, mégis kihagynak valamit. Onnan lentről talán nem, de idefentről látni lehet a kocsi alatt heverő véres kést, amit direkt hagytak ott, mégis úgy csinálták, mintha a véletlen műve lenne. Emellett van ott még valami, ami már nem szándékosan került oda. Én csak tudom, hiszen tegnap a legjobb helyről néztem végig, ahogyan a tettes leszúrja az áldozatát, majd elrejti a kést az egyik kocsi alá. Azonban menekülés közben elejtett valami nagyon fontosat, ami később hatalmas problémát jelent majd számára.

Amíg ketten továbbra is a testet szemrevételezik a harmadik egészen mást csinál. Körülnéz és keres valamit az épületeken, kamerákat. Egy pillanatra mozdulatlanul megáll és csak meredten előre néz, míg szőke haja lengedezik a szélben. Szemét sötét napszemüveg takarja, így csak sejtem merre nézhet. Felemelem a gépem és készítek róla egy gyors képet. Amint megjelenik a kép összeráncolt szemöldökkel meredek rá, hiszen nem ezt vártam. A képen teljesen másfelé néz mint akkor, egyenesen rám.

-Most aztán megleptél -vigyorodok el -Vajon én is szerezhetek neked egy kis meglepetést? -kérdezem magamtól, aztán a gépet a nyakamba akasztom és kimászok az ablakba.

A keretben megkapaszkodva tekintek le rá, ahonnan már több szem is rám szegeződik. Végül is ez a második emelet, bárki hiheti azt, hogy öngyilkos hajlamaim vannak. Nos, nekik csalódást fogok okozni ugyanis olyan rész, hogy meghalok egyáltalán nem szerepelt a mai napirendemben. Kilököm magam a párkányról, majd lejjebb keresek magamnak egy tökéletes helyet ahová ugorhatok. A tűzlétra jelen esetben megteszi, így arra érkezem guggolva, majd ugrom is tovább de ezúttal már a betonra. Két lábra érkezem, s az első dolgom az, hogy lefotózzam ezeket a riadt tekinteteket, amik mind engem bámulnak. Két kattintás után megszemlélem műveimet.

-Sikerült meglepnem téged -tekintek nevetve a szőke hajú férfira, aki még a napszemüvegét is képes volt levenni, így láttatni engedte kék szemeit.

-Miért ugrottál le?! Bármi bajod eshetett volna! -kiabált oldalról egy férfi felém futva, aki látszólag el sem hitte ami történt.

Letegezett engem, pedig már huszonöt éves vagyok, ilyen korban már nem kéne gyereknek tekinteni engem.

-Hiszen ő akarta -mutatok a szőkére -Úgy nézett rám, mint aki azt kántálná, hogy: Ugorj! Ugorj! -mutattam be nekik kis átéléssel, de nem igazán díjazták.

Sóhajtva leengedtem a kezemben lévő gépet, s ezúttal a nyomozóhoz fordulva feltettem neki egy félreérthetetlenül egyszerű kérdést.

-Segíthetek valamiben? -döntöttem oldalra a fejemet mosolyogva, de ő nem viszonozta azt, csak hidegen meredt rám.

-Itt lakik fent -bökött az albérletem felé -Látott esetleg valamit az este? -kérdezte lényegretörően és ő már magázódást használt.

-Nem -vontam meg a vállaimat egyszerűen, mire a szőke nő és az előző kedves kolléga is idegesen meredt rám -Az este nem -tettem hozzá kicsit később, mire érdeklődő pillantásokat kaptam.

-Tehát ma reggel látott valamit? -lépett hozzám közelebb a nyomozó napszemüvegét a kezei közt forgatva.

-Talán -gondolkoztam el, ami miatt újabb rohamot kapott a mellettem álló.

-Na jó, elég volt most már -jött közelebb a férfi és úgy látszott sikerült kihoznom a sodrából.

Ujjaimmal közrefogtam az állát és kényszerítettem, hogy jobbra nézzen. A nő már ugrott volna, hogy kicsavarja a kezemet, mikor feltettem a kérdést a hangoskodónak.