elveszve

~2~

       

Nem olyan, mint ahogy szeretem. De nem baj. Honnan is tudná, hogy szeretem a kávét? Bezzeg Ő tudta. De az már régen volt. Őt már elfedi a távolság. A kávé rengeteg tejjel jó, illetve, ha tajhab is van hozzá akkor a legtökéletesebb. Inkább tejet szoktam inni kávéval mintsem kávét tejjel.
Lényeg, ami a lényeg, hogy a kávé megteszi a hatását. Érzem, ahogy a meleg, édes folyadék végigfolyik a nyelőcsövemen.
Figyelmem visszakanyarodik a velem szemben ülő férfire. Próbálok visszaemlékezni a nevére, de nem jut eszembe. A éjszaka, a pia és néha a fű el szokták feledtetni velem az estéket.
- Bocs, de hogy hívnak? – bármennyire is gáz ezt kérdezem tőle. Már megszoktam az ilyen szitukat. – A piától elfelejtek egy csomó mindent.
Bár először láttam arcán a meghökkenést, ez gyorsan elsuhan róla.
- Jamy. – halványan elmosolyodik. Majd feláll az ágyról és átsétál a nappaliba. Feltápászkodom az ágyról és meztelen testem köré csavarom a vékony takarót, amivel eddig be voltam takarva. Követem a nappaliba, ami egybe van építve a konyhával. Jamy a hűtőben kutat valami után.
- Nem akartalak megbántani – mondom halkan mikor mellé érek.
- Tudom, nincs baj – mondja továbbra is a hűtőben kutat közben. Pár másodperccel később büszkén pördül meg és mutatja nekem büszkén, amit talált, egy aszpirint. -  Ez majd segít. Nekem is mindig szokott.
Hálásan pillantok rá. Egy pohár vízzel gyorsan lenyelem a tablettát. Visszamegyek a hálóba, összeszedem szétdobált ruháim és magamra kapom őket. Felkapom a táskám és a lakás kijárata felé sietek. Az előszobában még összefutom Jamy-vel. Kínosan elköszönünk, majd kilépek lakása ajtaján.
Internetes segítséggel belövöm, hogy hol helyezkedhetem el a városban. Nem vagyok nagyon messze a saját lakásomtól, csupán pár kilométerre. A klubtól, ahova este mentem csak két saroknyira. Fogok egy taxit. A taxisnak megmondom a címemet, ezután csak az ablakon kifelé bámulva nézegetem a mellettünk elhaladó épületeket. Csalódott vagyok és szomorú. Mindig így érzek egy-egy hasonló kaland után, ami mostanában igen sokszor megtörténik velem. Jane mondta, hogy pszichológushoz kéne mennem, vagy legalább valamilyen templomi segítő körhöz, de nem hiszek az ilyenekben. Nem fog rajtam segíteni az, hogy valaki elmondja nekem az okosságait. Vagy mint az anyám a fejemhez vágja, hogy milyen felelőtlen vagyok.

Kiszállok a taxiból a házunk előtt. Beütöm a belépéshez szükséges kódot, majd a sípoló hang megszólalása után benyomom a nagy, régi, nehéz, faragásos ajtót. A lakásom a negyediken van. Nagy nehezen felmászok. Nem a mászással van a probléma, azért nem vagyok ilyen rossz formába. A tüdőm valamiért nagyon nehezen tűri a lépcsőket. Másfél emelet után már úgy folytom vissza a lihegést. Ahogy belépek a lakásomba megcsap a kávé és a frissen főtt kávé illata. A mámorító és lendülettel eltöltő illat úgy érzem orromba felszállva megtölti az egész testemet. Lerúgom a cipőmet és a nappali felé veszem az irányt. A kanapén a lakótársam Jane üt és egy tálban majszolja a tejberizsét. Már abból tudta, hogy mi történt velem, hogy nem aludtam otthon. Elég jól ismer már, nem kell neki elmagyaráznom semmit.
- Megint – mondta, nem kérdezi. Erőtlenül bólintok. A konyhába megyek és töltök magamnak a még meleg kávéból egy bögrébe egy keveset majd színültig töltöm a bögrét tejjel. A kávés tejjel visszamegyek a nappaliba Jane-hez és ledobom magam mellé a kanapéra. Együtt nézzük szótlanul a tévében az aktuális műsort.