KHAN | egy

78 7 0
                                    

(Balról jobbra: Euna és Minju)

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

(Balról jobbra: Euna és Minju)

A KHAN (칸) duó 2018-ban alakult meg, melyet két egykori tag – Minju és Euna – alkot. A lányok időközben a Maroo Ent.-hez szerződtek. A KHAN áprilisban mutatkozott be, a lányok pedig májusban debütáltak újra az "I'm Your Girl?" kislemezzel.  

Tagok

 A duó megalakulásáig rögös út vezetett. Minju és Euna 2015-ben debütáltak először, mint a The Ark lánycsapat tagjai. Euna 2014-ben már kiadott egy szóló dalt, illetve 2016-ban Minju és Euna megjelentettek egy közös kislemezt. 2016 júniusában tette közzé a The Ark ügynöksége, a Music K Ent., hogy Minju és Euna már 2 hónapja elhagyták a csapatot. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy a csapat teljesen inaktív volt, nem voltak menedzselve, illetve Minju-nak akkoriban gondjai akadtak hangszálaival.

 Euna később az "Unpretty Rapstar 3"-ban próbált szerencsét, Minju pedig a "K-Pop Star 6"-ban. Noha Minju a legjobb 4 közé jutott, így sem vált igazán népszerűvé. Euna időközben a Maroo Ent.-hez szerződtetett, Minju pedig a HYWY Ent.-hez, ahol a DAYDAY lánycsapat tagjaként készült debütálni. Euna támogatását fejezte ki Minju debütálása iránt, a DAYDAY azonban még debütálása előtt felbomlott. Végül Minju is a Maroo Ent.-hez került, ahol 2018-ban megalakulhatott a duó.

-hez került, ahol 2018-ban megalakulhatott a duó

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Minju (민주)

Születési név: Jeon Min Joo (전민주)

Születésnap: 1994.09.08

Szárm. hely: Szöul, Dél-Korea

Pozíció: vokál

Magasság: 162 cm

Vértípus: AB

Iskola: Hanlim Multi Art School

Instagram: @jeonminju94

Tények, érdekességek:

➔ 2012-ben feltűnt az SBS csatorna "K-Pop Star 2" című showjában, a YouU csapat tagjaként, ahol a bejutottak Top 8-ba. A csapat felbomlása után, ismét indult a "K-Pop Star 6" versenyben, ahol végül a legjobb 4 közé került.

➔ 8 évig volt gyakornok a The Ark debütálása előtt.

➔ 2014-ben megjelentetett egy kislemezt, amiben Yuna is közreműködött, ehhez pedig MV is készült.

➔ Szerinte Miley Cyrus "Whenever I Go" című számát tudja a legjobban elénekelni.

➔ Sokak szerint hasonlít BoA-ra, ezért kapta a Little BoA becenevet.

➔ Beyoncé a példaképe.

➔ Beszél japánul.

➔ Erőssége, hogy gyorsan tanul.

➔ Erőssége, hogy gyorsan tanul

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Euna (유나)

Születési név: Kim Yoo Na (김유나)

Születésnap: 1994.10.27

Szárm. hely: New York, Egyesült Államok

Pozíció: rapper

Magasság: 163 cm

Vértípus: O

Iskola: North Rockland High School

Weibo: @eunakim102794

Instagram: euna102794

Tények, érdekességek:

➔ A "Superstar K3"-ban tűnt fel először 2011-ben.

➔ Eredetileg a YG Ent.-el írt alá, s az új lánycsapattal debütált volna, de 2013-ban elhagyta a kiadót, hogy befejezhesse a tanulmányait az USA-ban.

➔ 2014-ben debütált szólóban, a "Love Me, Love" című kislemezével.

➔ 2 és fél évig volt gyakornok a The Ark debütálása előtt.

➔ Erősségének azt nevezte meg, hogy akármennyi jégkrémet eszik, nem hízik el tőle.

➔ A North Rockland High School-ban tanult, New York-ban.

➔ Példaképe Yoon Mirae, de Son Yeon Jae is inspirálja őt.

➔ Beszél angolul.

➔ Szerepelt az "Unpretty Rapstar" 3. évadában.

➔ Indult a 2017-es "The Unit"-ban.


Koreai női előadókDonde viven las historias. Descúbrelo ahora