Merre járhatnak azok a hősök, akik kimaradtak a Végtelen Háborúból?

164 12 0
                                    

Sólyomszem

Sólyomszemmel utoljára a Polgárhábrúban találkozhattunk, ahol a Kapitány oldalára állva végül börtönbe került. Ahogy azt fentebb is említettük, a karakter okkal hiányzott a plakátokról, hiszen nem szerepelt a filmben, de a Russo tesók azért azt is elhintették, hogy fontos szerep jut majd neki, majd hozzátették: a türelem rózsát terem. Néhány lesifotónak hála pedig azt is tudjuk, hogy a negyedik Bosszúállókból már ő sem fog hiányozni...

A filmből egyébként kiderül, amikor a Bosszúállók egy csoportja (Steve Rogers, Bruce Banner, Rhodey stb.) egyesül, hogy Clint Barton megegyezett az amerikai kormánnyal, ezért házi őrizetbe került. Persze, most, hogy az univerzum fele egy csettintésre elhalálozott, nem tudhatjuk biztosan, hogy Sólyomszem túlélte-e. És noha az esély megvan rá, hogy a következő részben csak visszaemlékezésekben láthatjuk majd, az, hogy a filmben azt sem mutatták, hogy elhalálozott, arra utal, hogy Barton ügynök az univerzum szerencsésebb feléhez tartozik. Szóval sanszos, hogy Roninként ugyan, de Jeremy Renner is bekapcsolódik a folytatásban.

 Szóval sanszos, hogy Roninként ugyan, de Jeremy Renner is bekapcsolódik a folytatásban

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

Valkűr, Korg és Miek

Asgard népére rájára rúd, hiszen a Ragnarök után Thanosszal is szembe kellett nézniük, ráadásul rögtön a Végtelen háború elején. És bár úgy tűnik, hogy Thoron kívül szinte mindenki életét veszti, később a filmben a villámok istene azt állítja, hogy ők is ugyanolyan bánásmódban részesültek, mint az univerzum többi szegletének lakói, vagyis ebből az következik, hogy a nép fele még életben van. Ugyanis az, hogy az űrbe kerültek, még nem jelenti azt, hogy meghaltak, hiszen Thor az élő példa rá, hogy az ő fajtája képes túlélni még ott is...

 Ugyanis az, hogy az űrbe kerültek, még nem jelenti azt, hogy meghaltak, hiszen Thor az élő példa rá, hogy az ő fajtája képes túlélni még ott is

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

Hasonló logikával, mint amit Sólyomszem esetében alkalmaztunk megállapítható, hogy ha Valkűréket ott érte volna a vég, akkor a filmben biztosan mutatták volna a halálukat

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

Hasonló logikával, mint amit Sólyomszem esetében alkalmaztunk megállapítható, hogy ha Valkűréket ott érte volna a vég, akkor a filmben biztosan mutatták volna a halálukat. Ezen felül a TessaThompson alakította karakter nagy valószínűséggel még fel fog tűnni egy csajos Marvel-filmben, így már csak ezért sem gondolnánk azt, hogy a Thanosszal történő találkozásuk végzetes lett volna. Azt viszont nem tudni, hogy a következő Bosszúállókban találkozhatunk-e velük...  

A Hangya és a Darázs

Sólyomszemhez hasonlóan a Hangya is megegyezett az amerikai kormánnyal, hiszen A Hangya és a Darázshoz kiadott első előzetesben láthatjuk is, ahogy Scott Lang házi őrizetben van, és bár a közös filmjük csak nyáron érkezik, a Végtelen háborúban látottak alapján erős a gyanúnk, hogy annak sztorija Thanos megérkezése előtt, illetve azzal párhuzamosan játszódik (de semmiképp sem az ominózus csettintés után).

Azt egyébként a Russo tesók is megjegyezték már korábban, hogy A Hangya és a Darázs tartalmaz olyan elemeket, amik illeszkednek a Végtelen háborúba. Szóval akár még az is elképzelhető, hogy a két film sztorija egyazon pillanatban ér véget. Ez pedig egyben azt is jelentené, hogy a Végtelen háború és a negyedik Bosszúállók-film közé más Marvel-film nem illeszkedik (hiszen mint tudjuk, a Captain Marvel sztorija a 90-es években játszódik).

 Ez pedig egyben azt is jelentené, hogy a Végtelen háború és a negyedik Bosszúállók-film közé más Marvel-film nem illeszkedik (hiszen mint tudjuk, a Captain Marvel sztorija a 90-es években játszódik)

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

Forrás: http://hu.ign.com/bosszuallok-vegtelen-haboru/36984/news/merre-jarhatnak-azok-a-marvel-hosok-akik-a-vegtelen-haborubo

#Marvelarmy

| Minden ami MARVEL | ✅ |Onde histórias criam vida. Descubra agora