/Zsófi szemszöge/
- Öhm.. szia - köszönök neki zavartan és érzem, hogy elpirulok.
- Jó reggelt - mosolyog folyamatosan. Úgy döntöttem inkább nem kérdezem meg, hogy mennyit hallott, szóval inkább lesiettem a lépcsőn.
Köszöntem a többieknek és kiszedtem a hűtőből a narancslevet. Az volt a tervem, hogy ma egész nap sorozatot fogok nézni, bár az eső már elállt, így sem volt kedvem kimenni.
Szó nélkül indultam vissza a szobába és végig azon agyaltam, hogy Hasi vajon most mit gondolhat. Biztos vagyok benne, hogy hallotta, amit bent beszéltünk.
Éppen válaszoltam messengeren egy barátomnak, amikor a lépcső tetején beleütköztem valamibe. Vagyis valakibe.
- Bocsánat - nézek fel Hasira, de egyből el is kapom a tekintetem és besietek a szobába. A tekintete szinte lyukat éget a hátamba.
Délben kopogásra figyeltem fel. Kirántottam a fülest a fülemből és érdeklődve néztem az éppen belépő Márkra.
- Dórival elmegyünk vásárolni meg kicsit körbenézünk így, hogy nincs olyan meleg. Nincs kedved jönni? - ül le az ágyamra.
- Nem, most sorozatozom, de köszi.
- Remélem nincs harag - néz rám mosolyogva.
- Miért lenne?
- Hát, hogy elraboltam tőled Dórit.
- Dehogy raboltad el - nevetek - Megbeszéltünk mindent.
- Király. Akkor biztos nem jössz? - ajánlja fel megint.
- Tuti. De azért köszönöm - mosolygok rá, amit viszonoz, majd kimegy.
Végignéztem még egy részt és elkezdett korogni a hasam. A fejemben csak egyetlen szó kavargott: palacsinta. Azonnal szükségem volt rá, ezért le is mentem a konyhába, hogy bekeverjem a tésztáját. Szerencsére minden hozzávalót találtam, így neki is álltam.
Éppen a kézi habverőt kerestem az alsó fiókokban, de sehol nem találtam. Idegesen álltam fel, és azon gondolkoztam, hogy mégis mivel keverjem össze a tésztát, de amikor felálltam, megláttam, hogy a konyhapult melletti széken ott ücsörög Hasi és kávét iszik.
- Jézusom - ugrom egy kicsit, úgy megijedek, de látszólag ő sem számított rá, hogy itt vagyok, mert neki is megbillent a bögre a kezében, még szerencse, hogy nem folyt ki a kávé.
- Miért bujkálsz ott lent? - kérdezi.
- Csak keresem a habverőt. Basszus de megijedtem - rázom a fejem, ő pedig elneveti magát. - Ne nevess, láttam, hogy te se számítottál rám.
- Valóban nem - iszik egy kortyot. - Mi készül? - mutat a pultra.
- Palacsinta, amiből lehet, hogy gofri lesz - mondom, mire összehúzott szemöldökkel néz rám.
- Ahaa - mondja furán.
Kis ideig csendben nézi, ahogy feltöröm a tojásokat, majd megszólal.
- Haragszol rám? - erre a kérdésére kicsit megáll a kezem és ránézek.
- Miért haragudnék?
- Hát csak mert reggel nagyon kerültél. Meg nem is nagyon néztél rám, aztán úgy eltűntél. - sorolja.
- Csak rosszul aludtam - fogom arra, amire mindig mindent fogok.
- Aha - bólint és megint iszik én pedig reménykedem, hogy nem hozza fel megint ezt a témát.
- Segítsek amúgy? - mutat a már kész tésztára.
- Ha van kedved.
- Persze - áll fel és kiveszi a kezemből a habverőt, majd elkezdi összekeverni a tésztát. Addig én előkészítem a serpenyőt meg az olajat, majd nézem, ahogy Hasi dolgozik.
- Ebbe nem kell még egy kis liszt? - kérdezi, mire közelebb megyek, hogy lássam milyen a tészta állaga.
- Hát.. de lehet. - mondom és elkezdem beleönteni a lisztet, de véletlen Hasi kezére is kerül. - Basszus, bocsi - teszem le gyorsan a lisztet, és nevetve várom Hasi reakcióját.
- Igen? Hát jó - bólogat vigyorogva, majd a lisztes kezét végighúzza az arcomon, ott hagyva a fehér port rajta és folyamatosan nevet. Próbálom letörölni, de így csak mégjobban elkenem, amin Hasi hangosabban nevet.
- Ez vicces? - nevetek én is, majd belenyúltam a lisztes dobozba és igazán felnőttes viselkedést gyakorolva ugyanúgy az arcára kenem a fehér port. De, hogy mindenképp én nyerjek, mind a két arcára jutott.
- Hé ez nem ér - nevet. Mind a ketten egyszerre nyúlunk a dobozhoz, aminek az lett az eredménye, hogy felborult, de így legalább könnyebben tudjuk összelisztezni a kezünket. Már éppen támadnék újra, amikor ezt észreveszi és elkapja a kezeimet. A fejünk mellett tartja a feltartott kezeimet és csak nézünk egymás szemébe. A nevetésből mosolygás lett, a mosolygásból pedig valami egészen más. Egy ideig tudtam tartani a szemkontaktust, de aztán a tekintetem levándorolt a szájára. Ahogy visszanéztem, elmosolyodott, nekem pedig leesett, hogy mi is történik.
- Én öhm.. lemosom az arcom - mondom, és leengedem a kezem, amit elengedett.
- Jó - bólint egyet és visszafordul a palacsinta tésztához.
Kisétálok a fürdőbe és megmosom az arcom. Hiába használom a törölközőt, a vigyort nem lehet a fejemről letörölni.
Amikor visszamentem a konyhába, Hasi már sütötte a palacsintát. Az ő arca még mindig lisztes volt, ami mosolyra késztetett.
Miközben sütöttünk folyamatosan beszélgettünk, kapcsoltunk zenét is, hogy legyen hangulat, mivel senki nem volt a házban rajtunk kívül.
- Te meg tudod úgy fordítani, hogy feldobod? - kérdezem.
- Aha - mondja - Figyelj - kicsit meglendíti a serpenyőt,a palacsinta fordul egyet a levegőben és tökéletesen érkezik a serpenyőbe.
- Ezt muszáj megtanítanod - tátom el a szám.
- Gyere - mosolyog. Odaállok a sütőhöz, ő pedig mögém. Megfogom a serpenyő szárát, Hasi pedig a kezét az enyémre rakja. Megvárjuk, amíg a tészta alsó oldala megsül.
- Most - mondja és a kezemet irányítva meglendítjük a serpenyőt. Csakhogy egyikünk sem figyelt a tésztára, mert éreztem a leheletét a fülemnél és nagyon gyorsan vert a szívem, köszönhetően a közelségének. Ha oldalra fordítottam volna a fejem, meg tudtam volna csókolni, de nem mertem megmozdulni, mert féltem, hogy vége lesz ennek a pillanatnak.
Aztán lenéztem a serpenyőre, amiből hiányzott egy pici részlet.
- Hasi - szólítom meg.
- Hm? - kérdezi.
- Hol a palacsinta? - erre a kérdésemre ő is lenéz az üres serpenyőre, majd tök egyszerre néztünk felfelé. A félig nyers tészta ott csüngött a plafonon.
- Bazdmeg - csúszik ki a száján.
- Hát ti meg mit csináltok? - hallom meg Dóra hangját magunk mögött, mire azonnal megfordulok. Hasi elenged és már mellettem áll. Pont szemben Dórával, Márkkal, Fannival, Bencével, Orsival és.. Gáborral, a tulajjal.
