Oneshots |•YAOI•|

Jikook ~ Kell még az a nyuszi?

-Akkor indulunk? - kérdem az ajtó melletti kis széken ücsörögve, menetre készen. Menetre... Hm... Jó is lenne egy menet Kookkal...
Perverz gondolataim a fentebb említett személy kergeti el, mikor elém áll.

-Persze - mondja mosolyogva, majd kinyitja nekem az ajtót.
Sose fogom megérteni, miért nőtt ilyen nagyra. Ha a szemeibe akarok nézni, vagy sámlira kéne állnom, vagy ki kell törnöm a nyakam.
Miután bezárja magunk után az ajtót, beülünk a kocsiba, mely nem egyszer vesztette el az ajtaját menet közben.
Amikor kinyitom az ajtót az nyikorog, s hullajtja a rozsda szemeket.

-Biztonságos ebbe még beülni? - nézek Kookra felvont szemöldökkel.

-Ha eddig bírta, - mondja a hajába túrva - akkor most is fogja. Csak fél órányira van a vidámpark - ül be a kormány mögé, majd kissé szenvedve a kilinccsel becsukja az ajtót. A tragacsunk nagy szenvedések árán, de elindul. Az elég ijesztő első két méter után végre nem cuppog semmi, és nem is ad ki olyan hangot a kocsi ami leginkább egy atomrobbanásra hajaz.
Már csak Matuka kéne ide, hogy elvontasson minket.
Mivel nincs légkondink, minden ablakot lehúzunk, én pedig mint egy kutya, kilógatom a fejem az ablakon, hogy ne negyven fokos legyen az agyvizem.

-Az pozitívumnak számít, hogy már csak egy év spórolás, és meglesz az új kocsi? - néz rám mosolyogva Kook, mire behúzom a fejem.

-Nagyjából - lebegtetem meg a pólóm, majd a tekintetem az arcáról izmos, eres karjaira vezetem. Nyelek egy nagyot, és nagy nehezen elszakítom róla a tekintetem.

Már két éve, hogy együtt élünk mint lakótársak. Eleinte nagyon idegenek voltunk a másik számára, de mivel ugyan azokra az órákra járunk egyetemen hamar megszerettük egymást.
Legalábbis én megszerettem őt. Talán túlságosan is...
Fél éve kezdtünk el dolgozni mindenféle apró boltban, kávézóban, és bárban egy normális autó reményében, mert elég messze van a suli ahhoz, hogy ezzel a rémálommal utazzunk fél órán át.

-És mit akarsz először csinálni? - néz rám ismét, míg viszonylag egyenes az út.

-Egy gigantikus plüsst szeretnék lőni magamnak, hogy legyen kivel aludnom - teszem karba a kezeim, és csillogó szemekkel nézek a sofőrre.

-Igazán? - vonja fel a szemöldökét - Pedig szerintem van kivel aludnod - néz ki az ablakon, így nem láthatom az arcát.

-Kivel? Casperrel a szellemmel? - támasztom meg a fejem az ajtón.

-Mondjuk... Mondjuk velem - mondja alig hallhatóan, mire azt se tudom hova kapjak. Elvörösödjek, vagy vigyorogjak mint a tejbetök?

-Veled? - kérdezek vissza, meglepve.

-Ha nem akarsz nem muszály - néz a szemeimbe mosolyogva - én megvagyok egyedül is - teszi hozzá, mire belül lekókad a mosolyom. Szóval csak szivatott?

-Marha vicces vagy - nézek rá komolyan, mire ő is elkomolyodik, és beáll az a szokásos tíz perces hol kínos, hol kellemes csend, amit nem szabad megtörni.

-Össze toljuk az ágyakat? - nézünk egymásra olyan egyszerre, mintha előre megbeszéltük volna. Nevetve rázza meg a fejét, de én csak vissza nézek az útra.

-Akkor ezt igennek veszem - mondja mosolyogva. Kissé lejjebb csúszok az ülésen, és felhúzom a lábaim, mert még én, a törpe is alig férek el itt.
Hosszú lesz még ez a nap úgy érzem.

Mikor megérkezünk mindketten kipattanunk a kocsiból, ugyanis a kinti meleg a kocsiban lévőhöz képest megegyezik az anktartiszi hőmérséklettel.

-Szóval - túr a hajába egy sóhaj kíséretében - még mindig kell a giga plüss? - mosolyodik el, majd elindul. Kissé tétován, de követem.