Prológus

155 10 2
                                    

Egy kemény nap után zuhantunk be a fiúkkal a saját lakásunk ajtaján. Mint stylist én felelek a fiúk kinézetéért és öltözékéért. De ez a nap nehezebbre sikerült mint a szokásos. A mai nap folyamán 3 szor kellett át öltöztetnem őket, minek eredményeként megcsodálhattam 7 feszes, izmos felső testet.

Én tökfej el is felejtettem már az elején be mutatkozni. A nevem Luna Moon. 22 éves, mint az kiderült stylist vagyok a BigHit Entertainmentnél. A legjobb részt az megint ki hagytam, Jin barátnője vagyok. Több mint 2 éve vagyunk együtt és úgy szeretjük egymást, mint tej a borsót. Imádom azt kócos mégis puha haját, az éppen izmos karját és még sorolhatnám.

Találkozásunkkor éppen mentem más Idolokat öltöztetni, amikor az egyik ajtón kijön és meg kér, hogy vegyek egy pillantást kinézetére. Akkor se kellett több el olvadtam a látványtól, ami fogadott, persze javítottam rajta de boldog voltam, hogy találkozhattam életem nagy szerelmével./ Voltak már kapcsolataim félre ne értsétek, de az se tartott pár hónapnál tovább, mert nem adtam oda a szüzességem annak a személynek akivel együtt voltam./ Telefonszámot cseréltünk és Jin mindig tőlem kért segítséget ruhája formájának javításán. Egyszer csak arra eszméltem fel, hogy az előttem álló férfi érzékien falja ajkaimat, viszonoztam és ezerszer vissza görgetném az időt, hogy újra át élhessem azt a pillanatot. Abban a pillanatban kért meg, hogy legyek a barátnője, olyan váratlanul zúdult rám szava, hogy hirtelenjében fel sírtam és a nyakába ugrottam, könnyeimtől csak heves bólogatásba kezdtem, erre Jin egy halk nevetést hallatott. Pár nappal később a főnök hívatott, így kisebb-nagyobb idegességgel de be nyitottam. Első pillantásra Jint mértem felfedezni a szobában. Értetlen arccal figyeltem főnököm tekintetét, aki ki jelentette, hogy hivatalosan is a BTS stylistja lettem. Majd szét durrantam az örömtől amikor Jin odajött hozzám és meg csókolt. Lesokkolva álltam, hisz tudtam, hogy az Idoloknak barátnő tilalom van, így már készültem utolsó munka napomra a cégnél. De ami még jobban le döbbentett az főnököm reakciója, csak kuncogott egyet, gratulált és el engedett kettőnket.

Mikor találkoztam a BTS tagjaival, annyira mosolyogtam, hogy hamar rá kellett döbbennem, hogy igen fáradékony a mosolygóm. Be mutatkoztunk egymásnak és innentől kezdve jobban fogok teljesíteni, hogy jobbá és szebbé tegyem e banda minden napjait.

Fake LoveWhere stories live. Discover now