4. rész

93 6 0
                                    

Reggel szorongató kezek között ébredtem. Kinyitottam szemem, de azonnal vissza is csuktam a hirtelen fény viszonytól. Pislogtam párat és fejemet az alvó Jinre emeltem. Végig szuggeráltam rózsaszín, telt ajkait, ami egy kicsit elnyílt és azon vette a levegőt. Amint végig tekintettem minden centit úgy döntöttem veszek egy zuhanyt. A reggel további része sablonosan ment, de minden nap más, hisz 7 férfi tesz róla, hogy egy nap se legyen egyforma.

Indultunk egy showra, amin a fiúk szerepelnek és már nagyon lázban vannak. Mindenki az utat végig nyüzsögte, egy perc csend sem állt a légkörben. Haladtunk az öltözőkbe és a fiúk elfoglalták helyüket a fodrászok és sminkesek között. Addig míg el készülnek összeállítok nekik egy, olyan szettet amitől az ARMYk a nyálukat fogják csorgatni. 

Elmentek öltözni és mintha rutin lenne, hallom meg segítség hívó kiáltásukat. De ezt nem csak én hallottam. Sona, amint lehet a csapat közelébe akar férkőzni és nem akárhogy. Haját lóbálva, ujjatlan pólóját lejjebb húzva és csípőt riszálva szaladt a tagok elé. Cselekedetére fintorogtam egyet, amit próbáltam hamar le vakarni. Jimin és Suga közelített felém.

- Lu, fel tudnád tenni a nyakláncom?- Kérdezte Jimin. Én egy bólintással adtam tudtára, hogy segítek. Áthelyeztem nyakán a láncot és elől csatoltam be. Igyekeztem nem hozzá érni bőréhez, de ez lehetetlennek bizonyult. Amikor az ujjaimmal hozzáértem ujjaim hegye tűzforróvá vált bőre érintésétől. Hogy leplezzem zavarom, hamar át tértem Sugára és meg kérdeztem mi baja.

- Beakadt a fülbevalóm ebbe a lógó micsodába.- Felelte. Nem bírtam mondatán, nem nevetni. Így hangos nevetésben törtem ki. Hamar abba hagytam és neki kezdtem orvosolni a problémát. Sikertelen próbálkozásnak következtében lekellet vágni az anyagot. Suga agy nagyot sóhajtott, mikor fejét már mozgathatta. 

- Köszönöm és ne mutasd ki ennyire nem tetszésed az emberek felé.- Mondta, én meg tágra nyílt szemekkel figyeltem vissza rá. - Elég feltűnő, inkább próbáld meg magadban meg tűrni vagy melegebb éghajaltra elküldeni. Engem se fog az ujjai köré csavarni a ribancos külsejével és szeretném minél messzebb tartani magamtól.- Helyeslően bólogattam, majd ki eresztve tüdőmből a levegőt köszöntem meg Suganak a tanácsát. Mosolyt csalva arcomra lépkedtem Jinhez.

- Esetleg segíthetek valamiben? -Osontam háta mögé és kezeimet kabátján vezettem lefelé. Cselekedetemre élesen beszívta a levegőt és karja megfeszült. 

- Ha nem szeretnéd, hogy itt az öltözőben meg döntselek, akkor a csinos seggedet lerakod mellém és beszélgetsz velem, még a végén kihúzod a gyufát és benned fog lángra lobbanni.- A végét már ő sem bírta ki mosolygás nélkül. Én kuncogva foglaltam helyet mellette és beszélgettünk a műsor kezdetéig.

Rengeteg felvételen van túl a csapat. Fáradtam lépnek be az öltözőbe és mindenkinek meg köszönték munkáját. Az ember már attól fel izgul, ha látja a fiúkat izzadtan le pihenni, de ami ez után jön. Az a látvány mindent felülmúl, Amikor a pólójukat leveszik és meg mutatják izmos, kidolgozott testüket.

Szememmel nem tudtam mást követni, mint ahogy Jimin gombolja ki ingét és engedi el az anyagot a kanapén. Tettén légzésem felgyorsult és arcom is kezdi fel venni a paradicsom színét, a szívemről nem is beszélve. Mintha a maratont futottam volna le és menten ki szeretne ugrani. Kalandozásaim közepette vettem észre Jint, aki kezét lengeti előttem. 

A belsőmmel komoly gondok vannak és ezek érzésekre szeretnék választ kapni. Minél hamarabb.


Fake LoveWhere stories live. Discover now