10. rész

48 4 0
                                    

/Jimin szemszög/

A vacsora végeztével, fel mentem az emeletre és le stoppoltam a fürdőt. Egy gyors tusolás mellett döntöttem, amit rekord idő alatt tettem meg. Egy trikóban és egy mackónadrágban indultam elfoglalni a Tv-t és egyben a távirányítót. 

A konyhában hangzavar ütötte meg a fülem és a lábam akaratom ellenére is oda vezettet. Az ajtó mögül be kukkantva tudatosult, hogy a mi szerelmespárunk egymást falják a pulton. Szívem hevesebben kezdett verni a jelenet láttán. Féltékenység öntött el, hogy azt a lányt tartja a kezében, akibe egy szempillantás alatt beleszerettem. 

Még a Gimnáziumba jártam, amikor először találkoztam vele. Rohantam a suliba, épp szaladtam át a zebrán, amikor neki mentem valakinek és mindketten az aszfalton kötöttünk ki. Nem haboztam segíteni és bocsánatot kérni, de legalább a nevét megtudtam. A suliban nem tudtam másra gondolni csak az édes kilétére és napom csak mosollyal volt tele. Egyik unalmas órámon, matekon elő kotortam telefonom és megjelöltem Facebookon, mint ismerős. Közben az összes fotó, amit magáról feltöltött mind a telefonom galériájába lett ültetve. Azóta a félresikerült "találkozás" óta szeretem.

Visszatérve a jelenbe, utamat vissza vezettem eredeti tervemre, de késő volt. Helyemet és a Tv-t mind befoglalták. Nagy sóhaj közepette ültem le a szőnyegre és néztem amit a többiek. Luna kijött a konyhából és lába az emeletre vitte. Felpattantam és utána eredtem, azzal a kritériummal, hogy segítsen a fülbevalómat meg keresni.

- Luna, segítesz meg keresni az egyik fülbevalóm?- mondtam. Oda álltam elé és kiskutya szemekkel meredtem rá.

- Persze.- mondotta, majd követett a szobámba. Elkezdtük keresni az ékszert, minden pillanatban figyelmem a lányra terelődött. Ahogy az ágy alatt kutakodva próbálja keresni, hátulról elég izgató látvány. Meg is lett az eredménye. Szűkös hely déli tájamon. Ó pedig, hogy belé tolnám magam, nyakát vére serkenéséig szívnám, az álomba basznám. 

Elég, most állítsunk magunkon! Még a végén meg döntöm a ködös fejemmel. Kell az a hideg zuhany érzem.

Minden zugot át kutattunk de nem találtuk meg. Ami nincs azt nem is kell keresni.

- Figyelj, lehet a tánc teremben hagytam el. Veszek helyette másikat.- mondtam és fel segítettem a földről. Kezemet végighúztam válláról le a kezére. Éreztem, hogy bele borzong érintésembe, amitől még nagyobb mosolyra görbült ajkam. Olyan közel hajoltam füléhez, hogy ajkam csak súrolja a területet. - Köszönöm.- suttogtam, majd egy csókot adtam homlokára és leindultam a fürdőbe. Jobb kezem segítségével könnyitek magamon és majd visszatérek a Tv elé.

Fake LoveWhere stories live. Discover now