Spiritus

2.rész

Madárcsicsergésre ébredtem.
Egy korhadt fákkal teli erdőben, madárcsicsergésre ébredtem!

Lassan kinyitom az egyik, majd a másik szemem. A sziklán, ami mellett elaludtam, egy kismadár ül. Kiváncsi szemeivel engem fürkész. Apró testéhez viszonyítva óriási fején kicsi szemek és egy hegyes kis csőr helyezkedik el.
Ülő helyzetbe tornázom magam és érdeklődve nézek vissza rá. Lassan közelebb szökdécsel, ekkor veszem csak észre a nyakára kötött kis papírost. Felé nyújtom a kezem, a madárka pedig az ujjam hegyére száll. Finoman leveszem az üzenetet, és széthajtom.

Kristen Lackwood!

A palotába érkezésekor azonnali helyzetjelentést kérek!

A testőrparancsnok

Furcsának tartom, hogy egy ilyen kicsi madárral küldenek egy titkos üzenetet, de az éhség nem hagy tovább rágódni rajta. A patakhoz lépek és leöblítem az arcomat a jéghideg vízben, majd iszok néhány kortyot.

Egyre erősödő kutyaugatás csapja meg a fülemet. A hang forrása felé fordulok, és a fák sűrűjében egy óriási szarvast látok meg egyenesen felém rohanni. Sietős léptekkel visszavonulok az éjszakai alvóhelyemre, onnan várva az események kibontakozását. A szarvas átugorva a patakot tovább folytatja menekülési útvonalat, ám nem sokkal mögötte a fák közül négy vadászkutya rohan ki. Az egyik félre pillantva észrevesz engem, ahogy egy szikla mellől őket bámulom, és elszakadva társaitól közelebb jön.

Karcsú testét hófehér szőr borítja, egyedül lelógó füleit díszítik kisebb-nagyobb barna foltok. Először csak távolról figyel és szaglászik körbe, aztán araszolva közeledik. Felé nyújtom a kezem a barátságom jelképeként, ő bizonytalanul néz, majd közelebb lépve engedi, hogy megsimogassam a fejét.

- Kedveli önt! - hallok meg egy rekedtes hangot nem is olyan távolról.

Amíg a kutyával voltam elfoglalva nem vettem észre az idegent. 18 év körüli, magas, izmos fiú áll mosolyogva a kis patak mellett. Ami rögtön feltűnt, az ezüstös (a képen a fény miatt enyhén szőkés) haja és tengerkék szeme, ami biztos, hogy nem természetes, ugyanis nem lehet valakinek ennyire világos a haja, hacsak nem albínó, viszont bőrének barnás árnyalata lehetetlenné teszi azt. Egyik kezében egy íjat tart, míg a másikat lazán maga mellé engedi.

Udvariasan visszamosolygok, viszont mosolyom nem rejt egy hajszállnyi vidámságot sem.

-Segíthetek valamiben?

-Mit csinál itt egyedül? Az erdő veszélyes egy ilyen törékeny hölgy számára.- magamban elmosolyodom jótanácsán, de arcomon ismét semmi érzelem nem tükröződik.

-Hálás vagyok, hogy aggódik értem, de ez a "törékeny hölgy" boldogul egyedül is.- idézem nemrég elhangzott szavait.

Látom, hogy próbálja elfojtani az eddiginél is szélesebb mosolyát, nem sok szerencsével.

-Esetleg nincs szüksége a segítségemre?- ajánlja fel kedvesen.

-Óh. Nincs köszönöm.- megpróbálom a lehető legangyalibb mosolyomat az arcomra erőltetni, de az arckifejezéséből ítélve nem sok sikerrel. Leginkább egy vigyorgó kecskére hasonlíthatok.
Ám, mint derült égből villámcsapás eszembe jut, hogy még semmit sem ettem.

- Esetleg megmondaná, hogy merre találok egy kis falut?- teszem fel a számomra legfontosabb kérdést.

Tekintete fontoskodóra vált, hogy segíthet nekem, majd belefog az útbaigazításba.

-Először is, hogyha elindul ezen az úton, akkor előbb-utóbb elér egy elágazáshoz. Ott három út közül választhat, de ön menjen jobbra, aztán elér egy otthonosnak tűnő házhoz, ahová be ne menjen, mert az ott élők roppant undokok és ha bemegy, abból csak a kisasszony jöhet ki rosszúl! Az úton végig haladva térjen balra, majd jobbra és végül hosszú gyaloglás után megérkezik a faluba.

-Köszönöm a segítségét! -mondok neki, most szívből köszönetet.

Büszkén néz rám a sikeres eligazítás után, mint aki jól végezte dolgát és egy utolsó kérdés után az épségemet illetően folytatja a vadászatot.

Még mindig a történteken gondolkodva ülök fel az éjjel elkószált ló hátára, és a megadott irányba indulok a lehető leggyorsabban.

Szia! Köszi, hogy elolvastad! Hogyha tetszett nyomj egy vote-ot, és ha bármi megjegyzésed van, kérlek írd meg kommentben!😉❤