-Menj el! - üvöltötte a terem túlsó feléből, rám sem nézve, és talán könnyezhetett is.
-Csak hallgass meg! - töröltem meg a szemem a felsőm ujjába.
-Ne nehezítsd meg. Kérlek! - a szigorú hangja mellett, ott volt némi csalódás is.
-Oké - vettem egy mély levegőt.- Ha ennek így kell lennie, hát rendben.
Megfordúltam, és a kijárat felé vettem az irányt, amely az átjáró felé vezet.
-Ó, és mellesleg. Erre már nem lesz szükség. - téptem le az ékkövel díszített ékszert a homlokomról, majd felé hajítottam haragomban, és csalódottságomban.
Nem néztem vissza, még csak meg sem álltam.
Végtelennek tűnő folyosó sétálva, belebotlottam Alex-be.
-Mégis mi a fene volt ez az előbb?- emlékeztetett a kinti kis jelenetre . A hangjában pedig némi visszafolytott haragot éreztem.- És hol a francban van az szar a fejedről?
-Már nincs rá szükség, kizártak. Az ékkő ereje átvette az irányítást a testem felett. Tudhattam volna, hogy képtelen leszek irányítani egy ilyen hatalmas energiát, de... - néztem mélyen a szemébe, és egy újabb adak könny futott végig az arcomon-mégis a végén hittem ebben az egészben.
Alex egy szót sem szólt, csak ellépett mellőlem és tovább indúlt, aztán megtorpant.
Mire szólhattam volna egy szót is, tovább indúlt. Lassan lépkedve a portál felé, azon agyaltam, hogyan tudnám elfelejteni ezt az egészet. A végtelennek tűnő folyosó vegéhez érve, még egy pillantást vetettem az ottani világra, majd egy határozott mozdulattal lenyomtam az ajtón a kilincset és határozott léptekkel közelítettem meg a portált. Tudtam, ha most vissza megyek az ékkő nélkül, soha többé nem térhetek ide vissza. Ide, ahova a szívem, és mindennél több emlék húz, ahol megtapasztalhattam milyen egy igazi barátság, milyen az ha az emberrel kezdetektől fogva máshogy bánnak, milyen egy verseny ahol mindenki a bentmaradásért küzd, és végül Weston, neked hála megtudtam, hogy milyen az első nagy szerelem, melyet a rang és a közelgő háború mámoros szele elpusztít.
A szemem újra megtelt könnyekkel és egy hatalmasat léptem.
-ÁLLJ! - üvöltötte egy jól ismert hang a hátam mögül, de már túl késő volt visszaforduljak.Csak megfordítottam a fejem és mosolyra húztam a szám.
-Sajnálom!
ESTÁS LEYENDO
Kiválasztottak küzdelme
Fantasía-Elvárom hogy megnyerd.-jelentette ki, szokottnál határozottabb hangon. Nem válaszoltam, csak elindúltam az ajtó fele, ahol az utolsó próbatétel várt. Meg kell nyernem, ha nem is miatta, akkor magamért.
