Testvér viszály!

--- 1 rész. ---

  Ma lett volna az esküvőm. A vőlegényem maga volt a tökély, okos, vicces, érzelmes, figyelmes és pokolian vonzó, egyszóval minden, amire csak egy nő vágyhat. Egyetlen hibája van csupán, hogy őrülten szerelmes a bátyámba. És ez sajnos kölcsönös.

Sosem hittem, hogy a testvérem még képes a szeretetre, erre megjelent ez a pasi, és rövid időn belül olyan tüzet gyújtott a bátyámban, amit még soha senki. Ezek után hogy mehettem volna hozzá? Milyen testvér lennék, ha elszakítanám a saját fivéremet élete szerelmétől. Hogy közben talán én is beleszerettem abba a férfiba? Már nem számít.

De kezdjük az elejéről. Apám biztos felháborodna a neveletlenségemen, hisz itt fecsegek anélkül, hogy egyáltalán bemutatkoztam volna. Bocs. A nevem Elizabeth Narcissa Malfoy. A barátaim viszont Liznek szólítanak. Bár el kell ismernem, nincs sok belőlük. Szívás, ha az ember lányát Malfoynak hívják.

Angliában egyébként is elég kevesen ismernek. A szüleim mindig is a bátyámat szerették jobban. Hogy miért? Ez elég egyértelmű. Ő férfi. Ő lesz majd az, aki tovább adja a család nevét, ő a birtok és vagyon örököse, szóval ő a MINDEN. Igen, így, csupa nagybetűvel. Én csak egy lány vagyok.

Mit számít, hogy én is Malfoy vagyok, hogy én is vagyok olyan okos, mint a bátyám, hogy vagyok olyan vonzó, mint ő? Á, ez senkit nem érdekel. Tudjátok miért? Mert a testvérem nem egy egyszerű férfi, ő Draco Szuperszexi Malfoy, akinek egyetlen mosolyától ájultan esnek össze a nők, és szikrázó, ezüst tekintetétől a lábai elé hullanak a férfiak.

Mondjuk érthető. 185 centi tökéletesség. Szőke haj, hófehér, makulátlan bőr, igéző szemek, szexi félmosoly, vadító izmok, és bizsergetően mély hang. Hát ez ő. Amikor ő ott van, senki se veszi észre a derékig érő hajamat, nagy szemeimet, hosszú lábaimat vagy vékony derekamat. Dühítő, de Dracóra nem tudok ezért haragudni. Egyrészt azért, mert az ikertestvérem és imádom, másrész azért, mert tudom, hogy ez őt is zavarja.

Ó, hogy hányszor igyekszik rám irányítani a figyelmet. Dicséri a megjelenésemet, eldicsekszik a szüleinknek a sikereimmel, de minden próbálkozása süket fülekre talál. Lánynak lenni szívás! Apám szemében mindig is Draco lesz a sztár. Ezért is nem járhattunk egy suliba, nehogy elvonjam a figyelmet a szőke hercegről.

Emlékszem arra a napra, mikor anya közölte, hogy én a Beauxbatons-ba fogok járni, míg Draco roxfortos lesz. Napokig nem álltam szóba a szüleimmel, csak feküdtem a testvérem ágyában, szorosan hozzábújtam és sírtam. Tizenegy évesen el sem tudtam képzelni, hogy egyetlen napot is eltöltsek nélküle, de sajnos bele kellett törődnöm.

Az első év maga volt a pokol, aztán összebarátkoztam egy Emma nevű lánnyal, aki szintén nagyon magányos volt, mert az ő testvére a Durmstrangba járt. Ahogy teltek az évek, úgy lettünk egyre inkább elválaszthatatlanok, próbáltuk pótolni a testvéreink hiányát. Aztán mikor negyedikesek voltunk, megtudtuk, hogy a Roxfortban rendezik a Trimágus tusát. Izgatottak lettünk, annyira vártam, hogy lássam Dracót. Emma szerencsés volt, ő elmehetett és találkozott is a testvérével. Nekem azonban megtiltották. Aznap éjjel álomba sírtam magam. Draco kétnaponta írt nekem levelet, de ez sem enyhítette a hiányát. Szüleimet pedig egyre jobban meggyűlöltem.

Aztán eljutott hozzánk a hír, hogy a Sötét Nagyúr feltámadt és Angliában háború robbant ki, Draco pedig egyszer csak nem írt többet. Három év telt így el. A szüneteket is a francia rokonoknál töltöttem, mert nem hagyták, hogy hazamenjek. Folyton azt hajtogatta mindenki, hogy a kúriába belépni veszélyes, mert az a mocsok ott vert tanyát. Az persze senkit nem zavart, hogy Draco továbbra is ott él. Nem tudtam értékelni a saját biztonságomat, miközben éreztem, hogy a testvérem veszélyben van. Miután megkapta a Sötét Jegyet, minden nap attól rettegtem, hogy meg fog halni.

Végül egy májusi reggelen levél érkezett. Remegő kézzel hajtottam szét a pergament, és megkönnyebbültem, mikor felismertem Draco kézírását. A Nagyúr meghalt, apánkat elfogták, Draco pedig sértetlen. Arra kért, minél előbb menjek haza, mert hiányzom neki. Attól a perctől fogva alig bírtam kivárni, hogy vége legyen az utolsó tanévnek.

Emlékszem arra a fantasztikus érzésre, mikor hazaértem, Draco lerohant a lépcsőn, a karjaiba vett és hosszú percekig el sem engedett. Aztán feljött a szobámba, ledőltünk az ágyamra, átölelt és úgy feküdtünk hosszú órákig. Néha beszélgettünk, néha csak csöndben élveztük egymás közelségét. Tisztán emlékszem rá, hogy remegett, mikor magához ölelt, hogy a könnyek végigfolytak az arcán, mikor rám nézett. Bár nem mondta ki, de tudtam, mire gondolt, nem hitte, hogy valaha is látni fog még, nem hitte, hogy túléli a háborút.

Az egész nyarat együtt töltöttük, szeptembertől azonban neki vissza kellett mennie a Roxfortba. Tudtam, hogy hiányozni fog, de nem tartottam vissza, tudtam, milyen fontos neki, hogy befejezze az iskolát. Ám, mikor vége lett az évnek és levizsgázott, nem jött haza. Egy levelet írt nekem, hogy elutazik, hogy el akarja hagyni az országot. Hogy ki, vagy mi elől menekült, azt sosem mondta meg.

Hat hónap telt el, mikor egyik nap váratlanul megjelent. Különös érzés fogott el, mikor ránéztem. Hajából hiányzott a megszokott zselé, tincsei lazán hullottak a szemébe, arca megváltozott, vékonyabb, karakteresebb lett, bőre fehérebb volt, mint valaha. Ezt a tényt bőven volt lehetőségem megfigyelni, ugyanis annak ellenére, hogy december közepe volt, ő csupán egy vékony inget viselt, és még arra sem vette a fáradtságot, hogy begombolja.

- Mi történt veled? – kérdeztem tőle aggódva.
Draco nem felelt, csak lehunyta a szemeit, és mikor újra kinyitotta, máskor szürke íriszei most vörös színben pompáztak. Ajkai a szokásos édes-gúnyos mosolyra húzódtak, kivillantva megnyúlt szemfogait. Hirtelen levegőt venni is elfelejtettem, annyira ledöbbentem.

- Szia, hugi! – köszönt mosolyogva, majd kitárta a karjait, hogy magához öleljen.
A hangja is megváltozott, sokkal... hogy is mondjam, csábítóbb lett, már, ha ez lehetséges. Habozás nélkül vetettem magam a karjaiba. Igen, vámpír lett, egy vérszívó szörnyeteg, de közben a bátyám volt, a férfi, akiért az életemet is feláldoznám.
- Nem félsz? – kérdezte közömbösnek szánt hangon, de én hallottam kicsengeni a félelmet.
- Nem! – vágtam rá gondolkodás nélkül. – A testvérem vagy, a másik felem, soha senki nem tudna rávenni téged arra, hogy valaha is bánts engem. Szeretlek, Draco.
A boldog, hálás mosoly, amivel megajándékozott, mindennél többet ért.
- Én is szeretlek, Lizy! Örülök, hogy látlak, hiányoztál.

Nos, ennek már négy éve. Apánkat pár hete kiengedték jó magaviselet miatt, a pálcáját azonban még egy ideig nem kaphatja vissza. Emlékszem a kissé ijedt arcára, mikor megtudta, hogy Draco vámpír lett. Apánk határozottan félt tőle, mert már nem tudta őt irányítani, ahogy régen. És különben is, felnőttünk. Egy hónap múlva lesz a huszonkettedik születésnapunk.

- Elizabeth – jött be apám a szobámba –, beszélnem kell veletek. Hol van a bátyád?
- Nem tudom. Gondolom, vadászik. Hogy őzre vagy fiatal szűz lányokra, arról fogalmam sincs.
- Ez nem vicces! Az esküvőről akartam veletek beszélni. A születésnapotokon lenne mindkettőtök eljegyzése.
- Apa, már megint? Hány lányt akarsz még Draco elé hozni, hogy elzavarja őket?
- Ne aggódj, tanultam a hibáimból. Thomas Smith egy jóképű, gazdag fiatalember, az apja pedig igen befolyásos. Neked pedig a lehető legjobb férjet választottam.
- Csak ugyan? És ki lenne az?
- Harry Potter. Tudom, hogy ő nem aranyvérű, de híres, gazdag, befolyásos, és ő a leghatalmasabb varázsló. Méltó hozzád. És jót fog tenni nekünk, ha beházasodik a családunkba. Már elküldtem neki a levelet. Mondd meg kérlek Dracónak is, hogy a jövendőbelijeitek holnap beköltöznek a kúriába.
- Beköltöznek? Mégis miért?
- Hogy találkozzatok velük. Nem vagyok olyan gonosz és szívtelen, mint amilyennek hisztek. Tényleg szeretném, ha megismernétek őket a házasság előtt.

Megdöbbentem, apánk már csaknem úgy viselkedett, mint egy igazi, normális szülő. Leszámítva persze azt a tényt, hogy ő választ nekünk partnert. Velem még egész könnyű dolga van, de Draco robbanni fog. Thomas Smith meg remélhetőleg a Playwitch magazin címlapjáról lépett ki, különben esélye sincs.