--- 10. rész ---

1.2K 62 25
                                    

Potter a medence másik oldalán ült egy lépcsőfokon.
- Nagyon utálsz? – kérdeztem kissé aggódva, mikor átúszva a medencét, leültem mellé. Nem felelt. – Potter, nézz már rám, basszus, ha hozzád beszélek.

És rám nézett, én pedig elvesztem a smaragd szemekben. Továbbra sem szólt hozzám, egyszerűen csak közelebb hajolt és gyengéden megcsókolt. Sok mindenre számítottam, erre nem.

- Nem tudnálak utálni. Sose tudtalak, pedig egykor sok okot adtál rá.
- Akkor miért ugrottál vissza a vízbe, mikor megláttál?
- Mert lélegzetelállító vagy. És képtelen vagyok kiverni a fejemből a tegnapi randinkat. Hatással vagy rám, elég csak rád néznem, egy vizes fürdőnadrág pedig nem igazán takarja el a látható vonzalmamat.
- Milyen finoman fogalmaztad meg, hogy annyira dögösnek találsz, és annyira kívánsz, hogy elég rám nézned és feláll – nevettem el magam.
- Mindig is egy egoista pöcs voltál, Malfoy.
- Malfoy? Érdekes, én határozottan úgy emlékszem, hogy mostanában Dracónak hívsz.
- Azt ki kell érdemelni. Hol van Lizy? – kérdezte, hogy elterelje a témát.
- Emmához ment. Esélyt akart adni nekem, hogy megbeszéljem veled a tegnap estét.
- Akkor hallgatlak. Miért dobtál ki tegnap este?

- Nem akartalak megbántani, de nagyon sokat ittunk, és mindketten tudjuk, hogy mi lett volna a vége.
- És ha én pont arra vágytam?
- Nem számít, ahogy az sem, hogy én milyen őrülten vágytam rá. Megígértem Lizynek, hogy nem fogok lefeküdni veled, mert ő sem teheti. Azért küldtelek el, mert nem voltam biztos benne, hogy vissza tudnám fogni magam. Tudom, hogy nem vagyok egy szent, de a Lizynek tett ígéreteimet soha nem szegem meg. Ő mindennél többet jelent nekem, ő az egyetlen, aki mellettem volt akkor is, amikor mindenki más elfordult tőlem. Ő nem kezel másképp, amiért vámpír lettem. Nem fél, vagy undorodik tőlem. Ő a családom. Sajnálom, hogy...
- Nem haragszom. Bár örültem volna, ha elmondod, hogy miért akarsz elküldeni.
Nem tudtam, mit mondhatnék, így ezúttal én voltam az, aki csókkal válaszolt.


***E.N.M./D.L.M.***



Tudom, hogy azt mondtam Dracónak, hogy elmegyek Emmához, de képtelen voltam rá. Egyszerűen csak leültem egy közeli fa alá, magamra szórtam egy kiábrándító bűbájt, és egy ügyes varázslat segítségével hallgatóztam. Tudom, hogy ezzel kijátszottam mindkettőjük bizalmát, de tudni akartam, hogy mi van köztük.

Az a gyengédség, amivel Harry magához húzta a bátyámat, hogy megcsókolja, az a rengeteg érzelem, ami utána mindkettőjük arcán kavargott, teljesen letaglózott. Soha nem láttam még, hogy Draco bárkire is így nézett volna. A máskor rideg, gúnyos, kissé beképzelt arisztokrata helyét egy érzelmes, szerelmes férfi vette át, aki csodálattal vegyes áhítattal bámulta Harryt. Tudtam, hogy nekem kevesebb esélyem van, de azt nem hittem, hogy ennyire.

Amikor Draco rólam kezdett beszélni, egyre inkább bűntudatom támadt. Ő elküldte tegnap Harryt, kockáztatva, hogy összevesznek, azért, hogy betarthassa az ígéretét, én meg hazudtam neki. Mégis mikor lettem ilyen? Komolyan lehet annyira fontos egy férfi, hogy becsapom miatta a bátyámat? Felálltam hát a fa alól és tényleg elmentem Emmához.

Legjobb barátnőm örömmel fogadott, majd egy doboz fagyi társaságában beültünk a szobájába és elmeséltem neki mindent a mi kis szerelmi háromszögünkről. Emmának persze teljesen más véleménye volt erről a fogalomról.

- Lizy, szívem, én nagyon szeretlek téged, de be kell látnod, hogy te itt csak felesleges harmadik vagy. Láttam, hogy Harry hogy nézett a bátyádra a minisztériumi partin, láttam, hogy ölelte át, vagy fogta meg a kezét, hogy megnyugtassa. Azok a mozdulatok komolynak tűntek, nem úgy, mint azok, amikor téged karolt át. Lehet, hogy szeret téged, de egyáltalán nem szerelmes, és amíg Draco a képben van, addig nem is lesz. Nem mondanám, hogy jól ismerem Harryt, de találkoztunk párszor, Lucasszal nagyon jóban vannak, ő kedves, és kötelességtudó, ha azt akarod, el fog venni feleségül, de közben hidd el nekem, hogy eleped a testvéredért. Ha érdekel más véleménye akkor kérdezd meg Hermione Grangert, ő jobban ismeri Harryt.
- Hogy kit?

- Te nem ismered Hermione Jane Granger nevét? Ő korunk legnagyobb boszorkánya, és azt beszélik, hogy ő lesz a legfiatalabb roxforti igazgató, valamint ő Harry Potter legjobb barátja. Olyan a kapcsolatuk, mint neked Dracóval. Akkor ismertem meg, amikor Luc az Auror Akadémiára járt. Nagyon klassz csaj, ha akarod, szívesen összehozok vele egy találkozót, amint visszatér az országba. Bár, ha jobban belegondolok, biztos, hogy az első útja a kúriátokba vezet majd Harryhez.

Nem mondom, hogy jobb kedvem lett az Emmával való beszélgetés után. Vigasztalásra és bíztatásra vágytam, erre egyszerűen a képembe vágta a komor igazságot. Persze, tudtam én, hogy Draco Malfoy ellen semmi esélyem sem lehet, de hát ki adná fel a reményt, ha Harry Tökéletes Potter felesége lehet?

Yayımlanan bölümlerin sonuna geldiniz.

⏰ Son güncelleme: Aug 28, 2018 ⏰

Yeni bölümlerden haberdar olmak için bu hikayeyi Kütüphanenize ekleyin!

Testvér viszály!Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin