Akármennyire is hihetetlen, de ez az első Prince of Persia játékom (persze a legelső részen kívűl mert az Commodoron meg volt anno) szóval a 3D-s verziókból az első. A sorozat lassan már egy évtizede, hogy nem került vissza a kezünkbe az AC miatt. Persze az Assassin's creed és a Prince of Persia 2 külön dolog. Lehet falon futni, A harc kissé Souls-like, Megfagyaszthatjuk a vizet, szilárd platformokat kreálhatunk, vissza tekerhetjük az időt, puzzle feladványokat oldhatunk meg, hogy tovább jussunk stb. Míg egy AC-ban Csak kb mászhatunk, szinkronizálható pontokat mérhetünk be, harcolhatunk , hajózhatunk, lovagolhatunk stb.
Annyi különbség van kb Az AC és a POP (most már így rövidítem) között, hogy az egyik egy varázslatosabb világ a másik meg egy érdekesebb történelmi világ. Az egyik egy csépelős puzzle játék a másik meg egy lopakodós inkább parkour játék.Főmenü 0.7/1
Nem értem, hogy a grafikai beállításokat miért szedték egy külön "Settings" programba. A POP:TFS főmenüjének a háttere csak egy kék ég és kb ennyi simán feldobhatták volna.
Játékmenet 1/1
A játékmenete a játéknak szórakoztató. A Ubisoft mindent megtett azért, hogy ne legyen egy RAGE játék. Vissza tekerhetjük az időt, megfagyaszthatjuk a vizet, teleportálni tudunk, falon futhatunk, nagy melákokat legyőzhetünk, szörnyek esetében xp-t kapunk és ha egy adott xp-t összeszedtünk akkor Upgrade montokra tehetünk szert amit elkölthetünk egy Skill fán max életre, erősebb páncélra, több energiára, és itt kaphatjuk meg az idő visszatekerésen kívűl a többi képességet is. Az, hogy mennyi xp kell egy Upgrade ponthoz az mindig az előzőleg össze gyűjtött xp mennyiség 2²-val nő. Oszlopokon mászhatunk, vetődhetünk, falon futásból ugorhatunk, peremeken futhatunk, harcolhatunk stb. A kardunkat lángolóvá is tehetjük egy ütés erejéig ami arra lesz jó, hogy különleges szörnyeket legyőzhessünk.
Grafika 0.8/1
A játék grafikája túl sötét helyenként, még fényerő fokozással is alig látni valamit. Nem mondanám a játékot ettől független csúnyának, mert 2010-ben ez a Grafika abszolút elfogadható volt, de ahogy videókat néztem még a korábbi részek is (pl a 2008-as) szebben néztek ki. Ez meg olyan komor grafikát kapott, hogy ha látnák egy belső nézetes gameplayt akkor elmondank sem tudnám, hogy ez a POP:TFS játék.
Dizájn 0.6/1
Ismétlődő egyhangú pálya elemek, mintha egész Perzsia egyetlen egy terembe játszódna a grafikai elemek egyre sötétebbek, mindenhol ugyanúgy néz ki a játék végéig szinte minden. Ez a szürkés/sötét/halálokozta dizájn meg nem ehhez a világhoz passzol.
Ragasztó 0.9/1
A játékban itt is meg van a monotonitás, de csak a harcban. Több órára le tud kötni, az idő visszatekerés miatt még csak nem is idegesítő, így egy kicsit sem játszik az idegeddel a játék. Helyenként vannak Bossok amiket igazából nem nagyobb kihívás legyőzni (A korábbi Mirror's edge agyfélteke vesztésem miatt könnyűn játszottam a játékot). Mindenképp visszahív magához.
Zene 0.2/1
A játékban van zene, de mint a M's Edge esetében itt sem tudnám megmondani, hogy milyen zene van benne. Olyan mintha ugyanazok a zenék játszódnának le újra meg újra és néha már ilyenkor ezt észreveszed.
Tutorial 1/1
A játékban a tutorial elemek mindig feljönnek, ha pl nem tudod mit kéne csinálni és egy helyben állsz Perzsa hercege ötleteket ad neked (amik kb nagyon nem hasznosak, de segít) Alaposan megtanít téged a játék ezekre a mozdulatokra.
Kidolgozottság 1/1
A játékban a mozdulatok ki vannak dolgozva a szinkron nagyon tetszik ahhoz képest, hogy egyik karakter sem ad bele nagy szinészeti vénát a hangjába. A puzzle elemek nem tűnnek monotonnak (hiába is azok) és letud kötni a végsőkig, a skill fa elosztása rendesen kidolgozott, a játék hangjai (zenén kívűl) szórakoztatók. A történet is érdekes.
Hangulat 1/1
A játék hangulatos nem láttál még ehhez hasonló játék élményt más játék sorozatoknál. Kissé Indiana Jones, Tomb Raider, Mirror's edge játék, de nekem ugyanúgy bejön. Akadályokat kell kerülgetnünk ahogy a játékos egyre inkább kezd mindenbe bele jönni annál inkább nehezedik. Nagyszerű élményt biztosít.
Történet 1/1
A játék egy látomással indít, majd egy váltást követően a Herceg látható, ahogy lovagol keresztül a sivatagon, hogy meglátogassa bátyját, Malikot, és tanuljon tőle, hogy ugyanolyan remek vezető lehessen, mint amilyen ő. Amikor megérkezik a bátyja erődjéhez látja, hogy az ostorom alatt áll és megpróbál segíteni a testvérének.
Végül találkozik vele és eljutnak a kincstárba, ahol Malik, félve attól, hogy legyőzik, fivére aggályai ellenére is szabadon engedi Solomon homokszörnyekből álló seregét, illetve annak vezérét Ratasht. A pecsét, amivel a folyamatot elindította, kettéhasadt és megvédte őket a homok káros hatásaitól (Akihez hozzáér, homokszoborrá változik.), továbbá lehetővé teszi számukra, hogy a legyőzött ellenfelek erejét magukba szívják.
Útjaik ekkor különválnak. A Herceg talál egy vízfüggönyt, ami egy átjáró a látomásban is szereplő helyre. Találkozik Raziával, (Ő egy dzsinn, a maridok (víz) királynőjeként mutatkozik be. A dzsinnek a 4 fő elem egyikét megtestesítő klán tagjai, bár a játékban csak 2 tűnik fel, a marid volt közülük a legnagyobb törzs.) akinek elmeséli történetét. Razia elmondja a Hercegnek, hogy ő Solomon szövetségese volt, és a 4 klánnak összefogva az emberekkel, végül sikerült nagy áldozatok árán elzárniuk a homok hadsereget, ami a királyt és birodalmát kívánta elpusztítani. Figyelmezteti Ratashra, (Szintén dzsinn, ifritek (tűz) vezetője) hogy kerülje el a vele való harcot, mert nincs esélye, hagyományos fegyverekkel nem lehet megölni. Ratash volt az, aki ellenezte az emberekkel való megegyezést és békét, mágiáját felhasználva a sivatag homokjából sereget állított. Razia a játék során újabb és újabb képességekkel fogja ellátni, amivel lehetővé válik a víz irányítása.
Malik keresésére küldi, de sietnie kell, hogy egyesítse a két medált, amivel visszazárhatja a szörnyeket, különben az egész világot elárasztják majd.
7.5 JÓ
Perzsa hercege Lara Croft férjeVégszó:
A POP:TFS egy nagyszerű szórakozást nyújt. A Puzzle elemek a játékot feldobják, bár inkább a harcra fókuszál a játék ami nem annyira izgi. Nem okoz kivételesen nagy kihívást és jó érzés vissza térni hozzá.Pozitívumok
+ Képességek
+ Puzzle
+ Skill Fa
+ Történet
+ Parkour elemek
+ AkadályokNegatívumok
- Zene
- Már-már idegesítő kamera mozgás
- Helyenként nagyon unalmas
- Sokszor tényleg nagyon nem okoz kihívást
- Monoton harc
- Váratlan platform lebomlások
ESTÁS LEYENDO
Videójáték kritikák
De TodoMilyen nehéz lehet játékot kritizálni? Hogyan éltem át egyes játékokat? Mi volt a pozitívum és negatívum bennük? Mennyire voltak jók egy tizes skálán? Indie, horror, akció minden féle videójáték a közel múltból és a jelenből. Kritizáljunk hát :3 Bor...