Amikor éjfélt ütött az óra (miraculous fanfiction, cendrillon)

Holló és a múlt 2.rész

Talán már hozzászoktatok, hogy senki sem teljesen az, akinek hiszitek. Így van ez Szabinnal is, mivel ő koránt sem az volt, akinek ránézésre gondolták. Mindenki egyszerű nőnek látta, hiszen itt nem ismerték. Ezért is jött ide. Hiszen el kellett szöknie és itt voltak barátai, itt volt a szerelme.

De megint előre szaladtam. Tehát Szabin nem az volt, akinek ki adta magát. Akkor ki is volt? Emlékeztek még a szomszédos országra? Ahova Hubert száműzetésbe vonult? Ahonnan a Mester származott? Csodálatos királyságra. Itt született Szabin is. Még pedig a királyi család harmadik gyermekeként. Nővéreivel sose jött ki igazán, mivel túl sok korkülönbség volt köztük. Ezért is örült annyira, amikor elküldték az Agreste család palotájához tanulni 12 évesen.

Szabin imádta az országot, az embereket és szeretett a másik királyi családdal együtt élni. Leginkább, mert Huberttel tanulhatott, akivel igazán megértették egymást. Mivel mindketten nem voltak közvetlenül trónörökösök és hasonlóan gondolkodtak. Hubert tanította az itteni szokásokra, ő pedig a varázslat rejtelmeibe avatta be. Szinte minden idejüket együtt töltötték.

Körülbelül 14 éves korábban döbbent rá, hogy szerelmes a barátjába. De túlságosan félt, hogy a fiú nem viszonozza ezt. Így igyekezett titkolni. Egyedül a herceg legjobb barátjának mondta el. Megbízott a lovagban, legalább annyira, mint a herceg és a tanácsát kérte. Tom viszont óva intette a vallomástól. Két okból kifolyólag. Először is ismerte a barátja értéseit és tudta, hogy a herceg nem érdeklődik úgy a lány iránt. Másodjára ő viszont belehabarodott. Annak ellenére is, hogy semmi esélye nem volt, hogy a hercegnő az övé legyen.

2 évvel később újabb változás következett be. Tom édesapja meghalt, ezért haza kellett mennie. Feladta lovagi tisztjét és folytatta családja hagyományát és péknek állt. Ezzel egy időben Szabint is haza hívták. Akármennyire is nem akart neki is távoznia kellett. De mindenképp el akart búcsúzni még előtte Huberttől négyszemközt, személyesen. Ezért a palota kertjébe hívta.

- Hubert, azért hívtalak, mert valamit muszáj, elmondanom mielőtt elmegyek. - mondta szemle sütve.

- Mi lenne az tollpihém? – kérdezte a herceg. A becenév már kis koruk óta használatban volt és a lány volt az egyetlen, akit így hívott. A királylány egy ideje többet látott benne. – Hallgatlak. Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz.

- Hubert, én már egy ideje titkolom, mert nagyon féltem a reakciódtól. De azt akarom, hogy tud meg, amíg itt vagyok.

- Mégis micsodát? – fogalma se volt, miről van szó.

- Én, szeretlek. – mondta ki halkan, bátortalanul. Hubert ledöbbent. Nem akart hinni a fülének.

- Tessék? – kérdezett vissza reménykedve, hátha csak rosszul hallotta.

- Én szerelmes vagyok beléd. – nézett fel rá Szabin.

- Biztos... biztos vagy benne? – a fiú hangja remegett. Nem szeretett volna az utolsó együtt töltött napok után haraggal elválni. De ő nem érzett így a hercegnővel kapcsolatban. Szerette, de mintha a húga lenne. Ráadásul tudta, hogy Tom belehabarodott. Hogy tehetné ezt a legjobb barátjával? – Mármint nem lehet, hogy csak fellángolást érzel?

- Nem. Már két éve így van. Ez több annál. – Nem nézett a királyfira. Szeme sarkában könnyek bújtak meg. – De te nem érzel így, igaz?

- Én... én... Nem tudom. Kedvelek, de eddig nem is gondoltam rá, hogy köztünk lehetne valami.

- És most? – szemébe visszatért a remény. – Most már, hogy tudsz róla?