Leann Raynek mindene megvan a szép ruhákon keresztül a csodás lakáson át, a tökéletes családig. Egyetlen dolgot hiányolt: a kalandot. Vajon hogy lesz a „kis" kalandjából egy akkora csetepaté, amire álmában sem gondolt? A maffiózók körében nem minden...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
‒ Mit csinálunk a hétvégén? ‒ fordult felém Vi, a legjobb barátnőm az iskola betonos parkolójában.
Vállamat vonogatva gondolkodtam, mikor megrezzent a telefonom:
Ismeretlen szám:
Sacramento, 4th St. 4.30 PM. Patrickot keresd.
‒ Bocsi, majd később megbeszéljük ‒ néztem fel rá elhúzott szájjal.
‒ Munka van? ‒ sóhajtott, én pedig bólintottam. Megöleltük egymást, majd végignéztem ahogy elhajt a kocsijával, pár perc múlva megláttam, ahogy egy ismerős motoros bekanyarodik a sulihoz.
‒ Szia hercegnő, meghoztam a dolgot. ‒ Szállt le a motorról Max, majd átnyújtotta a papírzacskót, amit a táskájából húzott elő. ‒ Elvinnélek az állomásra, de dolgom van még a környéken. Milyen volt a napod a flancos magániskolában? ‒ grimaszolt ahogy feltekintett a régi, de elegáns építésű iskolára. ‒ Nem érzel bűntudatot, amiért én ott szenvedtem a koszos államiban? ‒ nevetett.
‒ Ez van, ha az apád a bíró ‒ kacsintottam rá mosolyogva. ‒ Befogadjunk? Mondjuk apám ki nem állhatja a motoros srácokat ‒ biggyesztettem le a szám.
Erre felröhögött. ‒ Akkor gondolom nem akarsz neki bemutatni.
‒ Miért akarnálak? ‒ öltöttem ki a nyelvem.
‒ Most megsértődtem. Azt hittem barátok vagyunk. ‒ Karba tette a kezét, látszólag megsértődött. Percekig csak néztük egymást, elveszve a gondolatainkban. Max magas alakjára pillantva nem tudtam nem észrevenni az izmait, amit nem sikerült elrejtenie a bőrdzsekije alá. Rámosolyogtam, majd intettem neki.
Csalódottan begörnyedt, hogy berúgja a motort. ‒ Még beszélünk Leann. Jó gyaloglást, és ha van valami, akkor tudod a számom ‒ köszönt el.
Bementem az állomásra, ahol felültem a legközelebbi Sacramento felé induló buszra. Kint elkezdett csöpögni az eső, a mellettem ülő idős férfi pedig horkolni kezdett. Fintorogva felé fordultam, de ekkor meghallottam egy szirénát. A busz megállt, ijedten meredtem előre, hogy mi történik, aztán meghallottam még több szirénát.
Torkomban dobogó szívvel néztem ki az ablakon, mire megláttam, hogy egy kék kocsi éppen meg akar minket előzni, ám szemben jött egy másik autó. Kissé lenyugodva néztem, ahogy a kék autó sofőrje az ütközés előtt pár pillanattal kifarol az útról... egyenesen neki egy fának. A hideg futkosott a hátamon a kitört üvegek miatt, elborzadtam, mikor az egyik rendőrautó belement a kék autó elejébe. A csuklyás sofőr hátrafele nézett, talán tolatni akart, de lefulladt az autója. Idegesen kicsapta az ajtót, majd szlalomozni kezdett a körülöttünk keletkező kocsisorban. Alig ért el a buszhoz, mikor egy rendőr ráugrott.
Felállították, és a buszhoz szorítva kezdték el megbilincselni. Tátott szájjal néztem a fiatal srácot, aki inkább lehunyta a szemét. Kék és lila foltok színlettek az arcán, kapucnija már rég lecsúszott a fejéről. Sötét haja össze-vissza állt, nem tudtam jobban megfigyelni, mert az egyenruhások már el is rángatták a busztól. Mielőtt megfordították volna, kinyitotta a szemét, és összetalálkozott a tekintetünk, megláttam a dühtől elsötétedő hullámzó íriszeit. Kirázott a hideg.
