Leann Raynek mindene megvan a szép ruhákon keresztül a csodás lakáson át, a tökéletes családig. Egyetlen dolgot hiányolt: a kalandot. Vajon hogy lesz a „kis" kalandjából egy akkora csetepaté, amire álmában sem gondolt? A maffiózók körében nem minden...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Az új szekrényemben lévő felfüggesztett tükröt néztem. A sarkában apró csillagos matricák voltak, akaratlanul is eszembe jutottak a volt barátnőim, akikkel jól összevesztem, mikor beteg voltam. Még kilencedikben együtt díszítettük ki a szekrényeinket, meleg érzés fogott el az emlék miatt. Ami a külsőmet illeti, elég jól kilógtam a társaságból. A legalacsonyabbként egyedül az én bőröm volt sötétebb, valamint csak nekem volt barna, göndör hajam és szemem. Ikrek lévén Emilynek és Roxannak ugyanolyan porcelánfehér bőrük volt, tejszőke hajjal. Cecilnek meg rendkívül szeplős volt a bőre, amit ő nagyon utált, főként, hogy természetesen világos vörös haj társult hozzá. Néha nagyon irigy voltam rájuk a külsőjük miatt. De nem csak a magasságuk volt átlagos, hanem a személyiségük is.
Legalább ők tudnak felejteni, de nekem mindig ott lesznek azok a vidám, nyári esték, amiket a hídnál töltöttünk el, miközben néztük a naplementét.
Összekötöttem a hajam, és feltettem a napszemüvegemet, hogy legalább senki ne lássa a kisírt szemem. Becsaptam a kék szekrényajtót, majd elindultam a kijárat felé. Még ki se csengettek, de a tesi tanár volt olyan jófej, és elengedett mindenkit öt perccel előbb, arra hivatkozva, hogy mennie kell edzeni. Halkan baktattam a folyosón, majd miután kiértem, a parkoló felé vettem az irányt.
Zacet kerestem a szememmel, és mikor megláttam, hol áll, a gyomrom elkezdett csúszdázni. A pilótanapszemüveg a fején nem engem nézett, hanem a telefonját, szerencsére nem látta, hogy mennyire oda vagyok azért a kopott autóért, ami mögötte volt.
‒ Szia ‒ köszöntem nagy nehezem, még mindig a kocsit vizsgálgatva.
Felkapta a fejét. ‒ Leann, épp időben. Már kezdtem halálra unni magam.
Összevontam a szemöldököm. ‒ Most komolyan ezzel ‒ hangsúlyoztam ki a szót. ‒ akarsz elvinni engem a Monstercatbe?
Összevonta a szemöldökét, majd maga mögé pillantott, mintha ott lenne valami furcsa dolog. ‒ Valami gondod van a kicsikémmel? ‒ felelte szórakozottan engem nézve, a motorháztetőt simogatva.
‒ Nem, dehogyis! Félre ne érts! ‒ kerültem meg az autót, hogy az anyós ülés felöli oldalra kerüljek. ‒ Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túl... extravagáns?
‒ Ezt, hogy érted? ‒ nevetett fel végig engem figyelve. ‒ Nekem ez normális.
‒ Ja persze, ha már ilyen kocsid van, biztos van normálisabb is ‒ magyaráztam, de még mindig nem ültünk be az autóba. Az előző sulimban mindenki direkt felvágott a pénzével, ezért gondoltam, hogy biztos Zac is csak egy gazdag ficsúr.
Nem láttam a szemét, ami általában elárulta, hogy mit érez, ezért kezdtem kínosan érezni magam a csend miatt.
‒ Örülj, hogy elviszlek ‒ vonta meg a vállát, majd kinyitotta az ajtót.
