𝔟𝔬𝔯𝔫 𝔱𝔬 𝔟𝔢 𝔶𝔬𝔲𝔯𝔰

ɹnoɟ ɹǝʇdɐɥɔ

Ⓢⓐⓣⓤⓡⓓⓐⓨ
╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳

A három gyerek - név szerint Audrey, Kody és én - csak ült kukán és nézegette az étterem kifogástalanul ízléses berendezését, míg a „szülők" elmélyülten társalogtak (akiket szigorúan csak tegezni lehetett).

Az étterem minden székét hófehér műbőr fedte, és mindegyiknek ikeás beütése volt. Szintén fehér volt az asztalok tetején virító abrosz. Aki járt már világéletében fenszi étteremben, az bizonyára tudja, hogy akár az előételről, akár az üdítőről legyen szó, a választás procedúrája viszonylag hosszú folyamat a bőség zavara miatt. De én nem cicóztam, kikértem a világ legfinomabb fognyűvő italát, a gyömbér névre hallgatót. Előétel gyanánt pedig bruschettát választottam, amit életemben először még Olaszországban kóstoltam meg. És azzal az utazással ki is fújtak az Európában tett látogatásaim.

Anya és Gordon nem voltak zavarban, ők kellemesen elbeszélgettek olyan ügyes-bajos dolgokról, mint: milyen nehéz az egyedülálló szülők szerepe, vagy hogy: mi a legjobb a tévés szakmában.

– Gyömbért a Gyömbérnek? – nézett rám féloldalas, amolyan „lány-bódító" mosollyal a jobbomon ülő - egyébként élénkvörös hajú - Kody. Először nem értettem, mire céloz, aztán a szememet megforgatva nevettem el magam.
– Ezt először hallom – mondtam neki. Újból beállt a kínos csend a gyerekek részéről, de nem sokkal később már mindenki jóízűen falatozott a választott előételéből, illetve szürcsölgette az italát.
– Istenien néz ki a kis... paradicsomszószos pirítósod, Gloria – írta körül Gordon a kajámat – Megkóstolhatok egyet? – kérdezte végül, finoman megnyalva a szája szélét. Csillogó szemeinek nem mondhattam nemet, így a tányéromat a lassacskán őszbe forduló, szintén rozsdavörös hajú férfi felé nyújtottam, aki szemben ült velem.
– Köszönöm, Gloria – mondta hálálkodó hangon.
– Csak hívj Glónak – mosolyogtam rá.
– Akkor... köszönöm, Glo.

╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳

Amióta beültünk a smooth jazz zenéket játszó étterembe, harmadjára állt be hármunk - legfőképpen kettőnk - között a jól ismert kínos csend. Meg se próbáltam megtörni eme szent és sérthetetlen dolgot egy olyasféle béna kérdéssel, mint: milyen zenéket szeretsz hallgatni?; mi a kedvenc tantárgyad?; van barátnőd?; mert ezek elég jól megalapozták volna a jövőbeni kapcsolatunkat. De ahogy láttam, ő se igyekezett annyira beszédtémát keresni.

– ... ugye, Glo? – a nevem hallatán egyből felkaptam a fejem. Anya nevetéstől kipirosodott arccal fordult el Gordontól, felém.
– Tessék? – kérdeztem vissza egy kis zavarban.
– Hogy igaz-e, hogy a vörös hajú, zöld szemű, magas fiúk jönnek be? – amint elhagyta a száját ez a mondat, úgy éreztem, rögvest elpusztulok kínomban. Kész. Anya elintézte. A szemem sarkából jobbra sandítottam, Kodyra. A vak is láthatta rajta, hogy próbál éppen nem megpukkadni a visszatartott nevetéstől, amit paradicsomvörös arcom okozott. Kerülte a szemkontaktust, hogy ne röhögje el magát.
– Anya... – próbáltam diszkréten jelezni neki, de természetesen ügyet sem vetett a szenvedésemre.
– Az olyanok, mint... hogy is hívják, kicsim, azt az énekes srácot, akit annyira imádsz? – fordult felém ismét. És még csak le se esett neki, hogy konkrétan az imént jelentette ki, hogy több mint valószínű, hogy Kody bejön nekem. Külsőre. A vészesen jó külső van, hogy éjsötét lelket takar.
– Nick Dawson – mondtam halkan, lesütött szemekkel.
– Nick Dawson? Jaj, ő nagyon rendes srác. Pont három hete volt a műsoromban! – szólalt meg Gordon is. Hála az Égnek, legalább elterelődött a téma.
– Glo nézte is. Mint minden alkalommal. Ha szabad megjegyeznem, Glo nagy rajongód, szívem – kotyogott közbe megint anya. Nem, nem szabad megjegyezned olyan dolgokat ennél az asztalnál, amik befolyásolhatják a jövőbeni kapcsolataimat!
– Ó, tényleg? – mosolygott rám szerényen Gordon.
– Hát... igen – feleltem szinte suttogva.
– És a Dick Nawsonos adás alkalmával...
– Nick Dawson... – javítottam ki halkan anyát.
– ... ahogy a mai fiatalok hívják, előtört Glóból a „fangörl", és „fangörcsei" voltak. Látod, kicsim, haladok a korral! – kacsintott rám. Éreztem, hogy a testem összes vére az orcáimra vándorol. Még jobban elvörösödtem, mint kint a parkolóban. Pedig az már teljesítmény...
– Aha... – helyeseltem.
– Mi az, kicsim, rosszul vagy? – hervadt le egy pillanat alatt anya vigyora, amikor rám nézett. – Nagyon kipirultál. Nem érzed jól magad? – kérdezgetett. Kihasználtam az alkalmat, és nemet intettem.
– Kimegyek bepúderezni az orrom – jelentettem ki, és a fekete kistáskámat megfogva felálltam a helyemről. Az utam a női mosdóba vezetett, ahol végre szembe nézhettem a tényekkel. Anyám lejáratott a világ második legszexibb pasija előtt. Természetesen az első helyen Nicholas Benedict Dawson, kedvenc dalaim megalkotója állt, akinek szintén vörös haja, zöld szemei vannak, emelett még magas is. Mondjuk az én 165 centimnél nem nehéz magasabbnak lenni. Na mindegy.