𝔟𝔬𝔯𝔫 𝔱𝔬 𝔟𝔢 𝔶𝔬𝔲𝔯𝔰

ǝǝɹɥʇ ɹǝʇdɐɥɔ

Ⓢⓐⓣⓤⓡⓓⓐⓨ
╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳

A fehér ruhásszekrényem fél szárnyát kinyitva nézegettem magamat a benne lévő tükörben. Sokáig vacilláltam a két kedvenc ruhám között. Az egyik bézs színű volt, a térdemig ért, és az fogott meg nagyon, hogy felnőttesen néztem ki benne. A másik ruha teljesen fekete volt, szív alakú kivágással, valamint a karomnál, illetve a nyakamnál csipkézett volt. Úgy néztem ki benne, mint egy táncosnő. De komolyan. Gyönyörű volt az is.

Gondolatban elneveztem a bézst egynek, a feketét pedig kettőnek. Kiordítottam a szobámból.
– Anya! – kiáltottam, elnyújtva az utolsó 'a' betűt.
– Igen, kicsim? – hallottam a visszakiabálását a nappaliból.
– Egy vagy kettő? – kérdeztem hangosan.
Két másodperc elteltével már érkezett is a válasz.
– Kettő! – felelte röviden.

Akkor a feketében megyek, gondoltam és megvontam a vállam. Szeretek elegáns ruhában lenni.

╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳╳

A kis, tépett Chevrolet-nkban ülve mélyen magamba mélyedtem. Anya és az új pasija. Mi jó sülhet ki ebből? Tartottam az egésztől. Mi van, ha szépen, boldogan éldegélnek egy ideig, aztán megint jön a hűtlenség, a harag, a kiadós, mindennapos veszekedések... Nem akartam mégegyszer átélni ezt a tortúrát. Nem akartam részt venni egy ilyen vitában.
– Kértek mentolos cukrot? – kérdezte az egyik pirosnál állva anya, a visszapillantóba nézve.
– Az a csípős cukorka? – kérdezte felcsillanó szemekkel Auds.
Anya mosolyogva felelt.
– Igen. Kérsz, Auds? – kérdezte meg mégegyszer.
– Igen, anyuci! – mondta nagy lelkesen és elfogadta az anya kezében tartott egyik cukrot.
– Glo-szívem? – nézett most rám.
– Nem, köszi – feleltem idegesen, mire összezárta a felénk tartott markát és bevette ő a cukrot.
– Akkor megeszem én – jelentette ki és bekapta a szájába.

Kétésfél perccel később égető pillantást éreztem magamon. Direkt nem kerestem a szemkontaktust, mert akkor tuti, hogy beszélgetnem kellett volna vele. Arról.
– Mi a baj, kicsim? – kérdezte anya, nem pillantva hátra, miközben sebességet váltott.
– Semmi – mondtam semleges hangon.
– Tudom, hogy nem okés minden. Mondd már, bi a baj? Gordon? A kapcsolatunk? Apád? – vette sorra az eshetőséket. Az utolsónál felpattant a szemem. Honnan...?
– Hát... – kezdtem bele, amikor megéreztem, hogy az autó lassítani kezd.
– Gyorsan mondd, mert mindjárt megérkezünk. Áhá! Ott is vannak! – mutatott az étterem neoncégére alatt álló két fekete alakra. Az egyik nyúlánkabb volt, véknyabb és fiatalosabb volt a testtartása, míg a másik idősebbnek nézett ki. Egyből felismertem Gordont. Ő volt az alacsonyabb.

A cégéren szereplő vibráló színű betűkből ki lehetett olvasni az étterem nevét.

FEKETE GYÉMÁNT

Az étterem ablakán bepillantva (az utcafront felől végig üveg volt) megláthatta az ember, hogy egy tényleg puccos helyre készül bemenni.

Anya leállította a kocsit, kiszedte belőle a kulcsot és kinyitotta az ajtaját. Audrey rögtön követte. Én csak egy nagy, mély sóhaj után voltam képes kikászálódni az öreg autóból. Ahogy kiszálltam, rögtön megcsapott egy fagyos fuvallat. Szorosabban összehúztam magamon a fekete női ballonkabátot, ami egyébként kinézetre tökéletesen passzolt ezen a hideg decemberi estén a fekete ruhámhoz.

Anya ment elöl, ő vezette a kis triónkat. Utána a kis Auds, majd hátul kullogva én. Pillangók voltak a gyomromban. Nem is, inkább kődarabok. Természetesen a torkomban a doboló szívemen kívül ott volt még az ismerős gombóc is, amit a vizsgadrukk ismertetett meg velem az évek során. Meg a lámpaláz. Koncertek idején.