Első csók (1)

1K 36 1
                                    

Scott:

A ti első csókotok a negyedik randin történt. Egy csodaszép tónál üldögéltetek szendvicset eszegetve. Érezted Scott tekintetét, de megpróbáltad figyelmen kívül hagyni. Valameddig sikerült is, viszont egyszercsak felnevetett mire te abbahagytad a majszolást és felnéztél rá.- Mi az? - kérdezted kíváncsian. Scott befejezte a kuncogást és szelíden rádmosolygott.

- Olyan aranyosan eszel. Mint egy kis óvodás. Csupa vaj a szád - vigyorgott.

- Hol? - kérdezted, majd megpróbáltad lenyalni.
- Hagyd, majd én - mosolygott és letörölte a szádról a vajat. Közelségétől teljesen elpirultál. Ezt Scott is észre vehette ugyanis simított egyet a rákvörös arcodon. Egyre közelebb hajolt hozzád, ezért te lehunytad a szemedet. Kezét a tarkódra tette és ajkait gyengéden rátapasztotta a tieidre. Te átkaroltad a nyakát mire ő lejjebb engedte a kezét és a hátadat kezdte el simogatni. Hosszú és gyenge csók volt. Úgy érezted minden érzelem benne volt. Scott bele mosolygott a csókotokba majd elváltatok egymástól. Úgy gondoltad ennél tökéletesebb nem is lehetett volna ez a pillanat.

Derek: Ha az első csókotokat egy szóval kellene jellemezni, az talán az életmentő lenne. De kezdjük is a legelején. Az erdőben futottál, mint minden reggel, mikor megakadt a lábad egy kiálló gyökérben és hatalmasat zúgtál. Önkéntelenül is elmosolyodtál, hiszen az első találkozásod jutott eszedbe Derekkel. Felálltál és leporoltad magad, mikor a hátad mögül valaki megszólalt.
-Nahát, nahát, Xy, 15 éve nem láttalak! -Szép lassan hátrafordultál. Annyira ismerős volt ez a férfi, de mégse sikerült beazonosítani. Aztán beléd hasított egy emlékkép.

*Hét éves lehettél...
Emily, a testvéred kivitt téged az erdőbe sétálni. A nővéred (aki akkor 17 körül éves lehetett) nagyon sietett.
-Mi az, Em? Talán szerelmeskedni mész?-kérdezted nevetve. A nevetésed pár röpki pillanat alatt alábbhagyott, mert mögöttetek valami felvonyított.
-Itt van, fuss Xy, bújj be a bokorba és semmiképp ne nézz ide! -suttogta a tesód. Úgy tettél ahogyan mondta. Behúzódtál az említett növény mögé, de nem tudtál nem bámulni. Elősétál három alak. Egy nő és két férfi. Mindnek vörösen izzott a szeme. Az előbb említett csajnak éles karmokban végződtek a végtagjai. Kezdtél pánikolni. A másik oldalon egy rövid hajú pasi, szintén nagy karmokkal a az ujjain, de a bicepszei sokkal nagyobbak voltak. Középen pedig egy náluk idősebb tag, akin sötét lencséjű szemüveg volt és kezében egy bot. Minden bizonnyal vak volt.
-Emily! Csatlakozol végre a falkánkhoz?- duruzsolta.
-Soha nem leszek közétek való. Én nem gyilkolok és nem is fogok! Főleg nem ártatlanokat!-kiabálta Em.
-Rossz válasz! Kali-csettintett- Intézhetitek.
Akik az előbb még mögötte álltak, azok most a nővéred mellé termettek és egy-két karomcsapással megölték őt. A testvéredet, a legjobb barátodat, aki most holtan esett össze.
-Ne aggódj kicsi Xy, egy nap érted is visszajövünk.-tette hozzá. *

Reflexszerűen nekiugrottál, csak nem éppen számítottál a következményekre. Lehajított magáról, lekapta botjáról a védőt, mire egy lándzsahegy alakú acéldarab tárult a szemed elé. Felálltál és újra neki futottál. Egy suhintássál véressé varázsolta az arcod bal felét. Közelebb lépett hozzád és megharapta a nyakad, mire te felordítottál, majd összecsuklottál a fájdalomtól. Halkan, szinte már alig hallhatóan suttogtad Derek nevét.
-Hamarosan újra találkozunk,XY! -mondta megsimítva az arcod azon részét, amely még nem volt vérrel áztatva. Aztán lassan minden elsötétült előtted.

Derek házában ébredtél, kínzó fájdalommal a harapás körül. Oda akartál kapni, de Derek megszólalt mögülled.
-Ne mozdulj, ha azt akarod, hogy hasson a gyógyszer! -mondta aggodalmasan.
-Mi történt? -kérdezted rekedten.
-Mire emlékszel? -szegezte neked a kérdést.
-Átöltöztem kocogáshoz mint minden szombaton. -kezdted. -Futás közben sikeresen elestem. Találkoztam egy D betűvel kezdődő nevű alakkal, aki kiskoromban megölte a nővérem, ezért nekiugrottam. Aztán megharapta a nyakam... -tartottál egy-két köhintésnyi szünetet, majd folytattad -Röviden ennyi.
-Nos, elég sok mindenre emlékszel. A D betűs férfi neve Deaucalion, az Alfák Alfája.-mondta, majd közelebb lépett. -Nagyon aggódtam érted, amíg ki voltál ütve. -leült az ágy szélére és elkezdte cirógatni az arcod érintetlen felét. - Máskor ne csinálj ilyet. -kérte-Az elhangzottak alapján van kérdésed?-mosolygott halványan.
-Mi az az Alfák Alfája? Egyáltalán mi az az Alfa?
Ezután egy hosszú beszélgetés következett. Megtudtad, mi az a kanima, az Alfa, a Béta, az Omega, a vérfarkas és a druidákról is tudomást szereztél. Mindent elmondott, majd a végén hozzátette:
-Ó, és ha megharap az Alfák Alfája, te is Alfa leszel- hadarta félve benned pedig megállt az ütő. A fájdalomtól eltekintve gyorsan felpattantál, Derek pedig két kezét védekezően felemelve követett.
-Tessék?! -mondtad elképedve. -És szerinted ezt a legvégén kell mondani, Derek?! Hogy havonta mindenkit meg akarok majd ölni?! Hogy talán én is meztelenül kóborlok majd az erdőben?! Hogy ha eldurran az agyam, akkor egy őrjöngő vérfarkassá fogok változni?! Ne csak bámulj, mondj már valamit! -kezdted el bőgve ütni a mellkasát. Talán úgy viselkedtél mint egy hisztis kiscsaj, de ez most teljesen hidegen hagyott. -Elegem van! Elmentem!-mondtad és úgy kivágtad magad előtt az ajtót, hogy az majdnem kiesett a helyéről. Hallottad, ahogyan Derek utánad kiabál, de nem foglalkoztatott különösebben. Kihasználva új képességeidet, olyan gyorsan futottál, hogy egy gyorsvonatot is levertél volna. Ám azt teljesen elfelejtetted, hogy még képzetlen vagy, ezért Derek  hamar utolért. Megfogta a csuklód és magához rántott.
-Ne haragudj, azt hittem, hogy örülni fogsz, hiszen a harapás ajándék. -döntötte a homlokát a tiednek.
-Miért lenne ajándék az, hogy... -folytattad volna, de Derek ajkait hozzányomta a szádhoz. Csókotok durva volt és határozott. Mikor levegő hiányában elváltatok, látni lehetett az arcod, amivel egy paradicsom sem vehette volna fel a versenyt.
-Holnap 4-kor ugyanitt várlak, hogy elkezdhessük a kiképzést.-morogta. Te pedig még mindig le se tudtad venni puha ajkairól a szemeid.

YAAAAS BITCH!
A SZÜNETELTETÉSNEK VÉGE❤️❤️❤️ Most pedig jöjjön végre: Theo első randi
Peace out✌🏻😽

Teen Wolf Preferences -SZÜNETELTETVE-Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang